Törpék, koboldok, óriások (Népmesék nyomában a világ körül 89. - Ausztria)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

In the Land of Marvels
Folk-tales from Austria and Bohemia
Theodor Vernaleken
Swan Sonnenchein, 1889.

A kötet hatvan meséjét Alsó-Ausztriában és Bohémiában (a mai Északkelet-Ausztria és Nyugat-Csehország területén) gyűjtötte az 1800-as évek második felében egy Theodor Vernaleken nevű bécsi professzor. Állítása szerint egyenesen a szájhagyományból jegyezte le őket, és kiegészítő anyagnak szánta a gyűjteményt a Grimm fivérek mesegyűjteményéhez. A veretes nyelvezet ellenére nagyon sok szép mese akadt a kötetben; a bohémiai történetek közül néhányat fájó szívvel hagytam csak ki az alábbi felsorolásból.

Fénypontok

Kreuzenstein

Borzasztóan tetszett Bolond Péter meséje, amelyben egy egyszerű fiú kitudta egy lovagtól, miféle óriás és varázsló lakik a közelben, és elindult legyőzni őket. Mindenféle trükkökkel bejutott a várba (zsákba csalta a házőrző oroszlánt, szalonnát dobott a sárkánynak, stb.), és lespannolt egy fekete ruhás nővel, aki maga volt a Ragály. Péter rávette az óriást, hogy egyen egy almát, a Ragály így jutott a bendőjébe, és megölte. Ne egyetek mosatlan gyümölcsöt, gyerekek.
Vadmacska meséje a címmel ellentétben nem állatmese volt, hanem egy bátor fiú története, akit egy furcsa, fekete macskán lovagló erdei vadember keresztelt erre a névre, nevelt fel, és látott el ajándékokkal (mire nem jó egy keresztapa). Vadmacska beleszeretett egy király lányába, és bár a király kidobta az udvarból, mégis sikerült meggátolnia, hogy rablók serege egy éjszaka felgyújtsa a várat.
Szokatlan, mégis ismerős mese volt Winterkolble, amelyben egy otthonról elűzött lányt (Juliska, Jancsi nélkül) egy erdei törpe nevelt fel, de a királyfihoz csak akkor engete férjhez menni, ha az kitalálta a nevét (de a kastélyba nem volt hajlandó beköltözni, visszament az erdőbe lakni a végén). Szintén törpékkel kapcsolatos váratlan fordulatokat vett A szabó és a vadász meséje, melyben a két utazót törpék látták vendégül, de csak a szabó bánt velük kedvesen és udvariasan. A mese vége a Fehérlófiához hasonlóan alvilági utazásba torkollt, ahol a magára hagyott szabó számára a hálás törpék építettek lépcsőt a felső világig.
Érdekes árukapcsolás volt Hondiddledo és a Hegedű meséje, ami úgy indult, mint a mi Árgyélus királyfink (ellopott aranyalmák őrzésével), de a harmadik fiúnak sem sikerült megőriznie az almákat, ezért elment a nagyvilágba, ahol addig bolyongott, míg a manók kicsalták tőle a hegedűjét is, mely feletti bánatában öngyilkos lett. Hasonlóan szokatlanul sötét és hátborzongató volt A kilenc madár meséje, amelyben egy kegyetlen királylány kilenc kérőjét ölte meg, míg egy varázsló ki nem cselezte a csapdáját. Attól fogva a kilenc kérő madár formájában járt vissza a lányhoz, és addig énekelték a bűneit, amíg meg nem bánta őket. Akkor a kilenc kérő emberré változott, és megbocsátottak neki.

Kapcsolatok

Volt egy csinos verzió az Aranyhajú kertészbojtár meséjére - a fiút itt Ferdinándnak hívták, és egy Fehér paripa segítette. Éjszakánként kertészkedett, csillagdíszes ruhában, és az öreg király számára farkas-, medve-, és szarvastejet szerzett gyógyszerként. Bónusz, hogy amikor a király ennek ellenére sem akarta odaadni a lányát, a királykisasszony "szörnyen dühbe gurult," és kikövetelte a vőlegényét.
Nem Winterkolble volt az egyetlen variáció a könyvben a névkitalálós Rumpelstiltskin-mesére. Nagyon hasonló volt Kruzimügeli is (ebben a típusban a nevek a legkirályabbak), aki ráadásul előre meg is mondta a nevét a lánynak, akin segített, csak az volt a feladata, hogy három év alatt ne felejtse el.

A brémai muzsikusokat itt egy öreg macska vezetésével egy olyan csapat képviselte, akik pont Szent Márton éjszakáján indultak el szerencsét próbálni. Bátor szabólegényünk egy olyan királyságba keveredett óriást ölni, ahol betiltották a szabómesterséget, és mindenkinek zsákban kellett járnia (még jó, hogy másodállásban óriásölő volt). Kedvencem az a segítő öregasszony volt, aki egy sünit és egy madarat adott neki - a madár a kőhajító versenyben volt "kő", a süni pedig "bowling-golyóként" aratott győzelmet az óriás felett. Szabólegényünkből király lett, aki  mágikus eszközeit arra használta, hogy "kivágja a gonoszságot az emberekből, és befoltozza a sebeket."
Az elkergetett fiú meséjében a hőst egy kedves óriás nevelte fel, és küldte el tündér-feleséget fogni - amikor azonban ellopta a fürdőző tündérlány koronáját, a lány képen verte, és visszavette tőle a koronát. Juhé!
Itt is akadt szerencséjét kereső fiú (aki azt akarta megkérdezni Istentől, miért nem ad Egy krajcárért ezret, ahogyan az adományt gyűjtő pap ígérte), Holle anyó, amelyben két nővér közül az egyik még az anyóka által rabságban tartott lelkeket is kiszabadította (plusz a kutya és a macska, akiknek útközben segített, elátkozott királyfi és királylány voltak), Tizenkét elátkozott fivér, Kalapvári kisasszony, Aranyhajú ikrek, Nyúlpásztor, Szél ajándéka, Varászlatos Menekülés, Nyelves királykisasszony, és Macskacicó (macska helyett hálósapkával...) is. Volt égig érő fa, amit egy Hansl nevű fiú mászott meg, meglátogatva a hét napjait... majd fenn is maradt a fán, ennyi.
A juhász és a törpe története egy kissé a Hobbitra emlékeztetett. Egy bátor juhász a törpék száműzött királyának és a fiainak segítségével győzte le a sárkányt, aki a földalatti törpe királyságot bitorolta.

Hova tovább?
Németországba!