Mesék országútján (Népmesék nyomában a világ körül 185. - Tádzsikisztán)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Holdangyal

Tadzsik népmesék

Jeremiás Éva

Európa, 1970.

A Népek Meséi sorozattól megszokott módon nagyon igényes kiadás. 30 mese szerepel benne, típusok szerint sorba rendezve, állatmeséktől tréfás mesékig; a megjelenés idején (és talán azóta is) az egyetlen magyar nyelvű tadzsik mesegyűjtemény volt. Az utószóból megismerkedhetünk a tadzsik történelemmel, kultúrával, és mesehagyománnyal. A mesékhez források és típusmutatók is tartoznak, valamint a kötet végén van szószedet a idegen kifejezésekhez. Sok szép mese volt benne, és a nyelvezete is gyönyörű.

Fénypontok

A kötetben a tündér- és hősmesék voltak a legszebbek és legérdekesebbek. Iradzspahlaván története például egy fiúról szólt, akinek az apját dévek serege foglyul ejtette; amikor a fiú felnőtt, nagy csaták árán szabadította ki az édesapját. Az élő a sírban című mese oszét nart legendákra emlékeztetett; a hős ártatlanul megvádolt anyja sírjában született és nőtt fel, onnan jött elő, hogy kalandos úton igazságot szolgáltasson. Közben eljutott a kígyók országába, és néhány dévvel is megküzdött. 

Tadzsik nő, 19. sz., kép innen

A kötet talán legszebb meséje a címadó Holdangyal volt, a szótlan szultánkisasszony egy változata. Az tetszett benne, hogy a lányt nem megszólaltatni kellett, hanem ébren tartani, és ezt a hős barátja érte el mindenféle érdekes és mókás történetekkel. A lány végül őt választotta férjéül, nem a padisah fiát. 

Az állatmesék közül kiemelkedett A csíz és az elefánt története, amelyben egy elefánt hatalmával visszaélve folyton leverte a fáról a csíz fészkét. A kismadár végül összeszövetkezett a békákkal, darazsakkal, és egy varjúval, és közösen kis híján megölték az elefántot. Az utolsó pillanatban megkegyelmeztek neki, de csak azért, hogy megtanulja: a kis állatok is bosszút tudnának állni rajta, ha akarnának. Volt egy klassz találós mese is, amelyben egy királyt a kincstár egy őre figyelmeztetett közelgő veszélyre, mert álmot látott róla. A király megajándékozta, majd elbocsátotta. A megfejtés: azért, mert aludt őrség közben...

Különösen időszerűnek éreztem Lak és Pak meséjét, amelyben egy lány véletlenül koszos kézzel evett, és annyira szégyellte, hogy megkérte a padisahot, hirdesse ki az egész országban, hogy nehogy valaki fel merje emlegetni a szégyenét, mert akkor kiderülne...

Kapcsolatok

Belső-Ázsiában a kulturális keveredésnek köszönhetően nehéz olyan országot találni, ami ne lenne tele ismerős mesei elemekkel. Itt is volt bőven: brémai muzsikusok (A szamár utazása), aranyhajú ikrek (A beszélő papagáj, gyönyörű verzió volt, ahol a lánytestvér nagy hatalmat kapott), ártatlanul megvádolt, hányattatott sorsú lány (Mehránbú), mesterséget tanuló uralkodó (A pásztorlány és a padisah - itt érdekes módon a lány végül máshoz ment feleségül), szorongásos láncmese (Lak és Pak). 

Magyar mesére emlékeztetett a dzsugara története, aki egy parázzsal és egy szalmaszállal együtt elindult világgá. Itt azonban, amikor a parázs és a szalmaszál a folyóba vesztek, a dzsugara nem kinevette őket, hanem növénnyé serdült, és megőrizte a barátai emlékét.

Az ügyeletes trickster Naszreddin volt, akit Effendiként vagy Mosfeqí-ként emlegettek. Sok ismerős sztori szerepelt róla, pl. a megfialt edény, vagy a féllábú liba. A kedvencem az volt, amelyben furfangos módon, egy fa tanúsága által tett igazságot némi ellopott pénz ügyében. 

A furfangos róka eszén megint csak egy fürj járt túl, aki odacsalta a kutyákat a róka vackához, és megmentette ezzel a tőrbe csalt állatokat.

Hova tovább?

Üzbegisztánba!