Elindultunk megkeresni a postafiókjainkat. Megtaláltuk őket. A főépület alagsorában voltak, apró kicsi sárgazéz ajtócskák ezresével, és a katedrálist leszámitva most először éreztük hogy ez egy nagyon-nagyon régi iskola. Arra számitottunk, itt is csak be kell pötyügni az univerzális hatjegyű kódunkat és szabad lesz a pálya. Nem volt. A kis ajtócskékon ellenséges kinézetű tekerős számzárak vannak, egy erősebb rántásra engednek, de kinyilni a világ minden kincséért sem hajlandók.
Elolvastuk az utasitásokat. Újraolvastuk az utasitásokat. Lebontottuk az utasitásokat. Újraértelmeztük az utasitásokat. Átértelmeztük az utasitásokat. Minden egyes alkalommal elzarándokoltunk az információs pultig és vissza. Minden hiába.
Pedig 3 egyszerű lépésből állt az egész. Tekerd négyszer balra, majd keres meg az első számot, majd tekerd jobbra, úgy hogy a következú szám előtt áthaladj az előzőn, majd tekerd megint balra a harmadik számig ezúttal áthalaáds nélkül, majd tekerd jobbra agresszivan mig ki nem nyilik. Az "agszerrivan" rész elég jól sikerült.
Sebaj, annál nagyobb volt az örömünk amikor végre megcsináltuk, és a pici varázsajtó felpattant. Nem is próbálkoztunk másodszor, nehogy elrontsuk az élményt.
bal ALT + numerikuson 161 = iiii
VálaszTörlésA megfejtő közt végtelen mennyiségű í-t sorsolunk ki!
(az enyémen sincs)