2007. augusztus 31., péntek

Elsős szeminárium Trinity módra!

Mivel egy kurzusomat tegnap este minden ceremónia nélkül törölték, egy másik pedig a levegőben függ, hajnalok hajnalán már a gép előtt ültem, hogy új órát keressek magamnak. Mivel szigorú figyelmeztetést kaptunk, hogy elsőéves kurzusokat tessék messzire elkerülni, mert nem nekünk, dörzsölt vén senioroknak valók, természetesen végigmentem a listájukon, csak hogy tudjam, miből maradok ki. És megtaláltam. A Tökéletes Szeminárium.
Elrohantam, hogy még reggeli előtt rárúgjam az ajtót a tanárra, és meggyőzzem róla, hogy ez az óra nem jöhet létre nélkülem. Két egyforma fut belőle párhuzamosan, ami óriási szerencsének bizonyult, mivel Professzor No. 1. úgy penderitett ki az ajtón, hogy a lábam se érte a földet, mit képzelek én, elsősök közé furakodni, pfuj. Professzor No. 2. viszont rettentő vidáman fogadott egy rettentő zsúfolt kémialabor közepén, és kedélyes csevegés után rábólintott, hogy bemenjek az órára, ami tiz perc múlva kezdetét is vette (az elsősöket már a reg.héten se hagyják nyugodni).
És én mondom, kedves olvasók, megérte. Minden idők legklasszabb, legélvezetesebb kurzusait a Reacting to the Past a második helyre szoritotta vissza, néhány röpke másodperc leforgása alatt; olyan vigyorral az arcomon ültem végig, hogy egy óra múlva már nem éreztem a pofazacskóimat. Ime tehát a recept, elsős klasszika szeminárium Trinity módra.

- Professzor és segédje bevonulnak, diszes ógörög öltözékben, melyet az előbbi esetében egy aranyszinüre festett második világháborús rohambili egészit ki, feltehetően egy korinthoszi sisakot imitálva.
- Nagyon nagy komolysággal az arcukon fent nevezett személyek feláldoznak egy mosolygó perselymalacot egy svájci bicska segitségével, Athéné tiszteletére (a háttérben az Akropolisz kivetitett képe látható, csak hogy tudjuk, hol is járunk, a gyengébbek kedvéért).
- A perselymalac belsejéből kigöngyölitik a beleket, melyek fehérek, gyanúsan egy nyomtatott blokkszalagra hasonlitanak, és a kezdő jósok kedvéért az "Athénnak jó éve lesz" feliratot hordozzák, sok példányban.
- A segéd kiosztja a népgyűlésen való részvételért járó dijakat egy-egy bonbon formájában.
- Professzor úr szónoklatot intéz az athéni polgárokhoz (ti. hozzánk), melyben ecseteli az elmúlt évtizedek nehézségeit, melyeket szép városunkra mértek az istenek, és felvázolja a jelenlegi kényes politikai helyzetet, mely szerint i.e. 403-ban járunk, frissen szabadulva a 30 zsarnok uralma alól, és komoly döntéseknek nézünk elébe, ha fenn akarjuk tartani Athén dicsőségét.
- Professzor úr leteszi a rohambilit, megtörölgeti a homlokát, és visszavedlik a 20. századba (mi pedig megnyugodva tapasztaljuk, hogy igen, viselt rendes ruhát a tunika alatt).

Ez után a nem mindennapi bevezető után fény derült a kurzus lényegére, vagyis arra, hogy ez pontosan az, aminek hangzik: egy gigantikus, sokszereplős, egész féléves történelmi mega-szerepjáték, amiért még kreditet és jegyet is kapnak a résztvevők.
A játék lényege: megtanitani az egyetem elsőseit, szaktól függetlenül, a csapatmunkára, a hatékony érvelésre és mindenféle meggyőzési technikákra.
A játék célja: a csapat két pártra oszlik, és nézeteik minden kérdésben ellentétesek (mindenkinek van saját neve, társadalmi helye és szerepe, és a történeti háttérnek megfelelő véleménye is, melyet sok-sok kutatómunka során kell kialakitanunk). Az a csapat győz, aki megnyeri a maratoni küzdelmet, és a tömeg az ő érvei mellett szavaz - meggyőzés, megvesztegetés, átverés és intrikálás, sőt még az "elhallgattatás" is a játék hivatalos részét képezik. Amelyik csapat nyer, az egy jegy bónusszal indul az osztályozásnál.
Fénypontok:
- az egész óra (heti három alkalom) in-role zajlik; ha a csapatok külön, titkos megbeszélést tartanak, az ugyancsak in-role, plusz a tanár titokban utasitásokat adhat egyes személyeknek, szóval nem árt napi 24 órában lesben állni.
- egy félév alatt 2 játék zajlik le; az első eldönti, lesz-e Athénban demokrácia (és közben mellesleg levezényeljük Szókratész perét), a második pedig újrajátssza Galilei elitélését és a korabeli Európát, miközben pápát is kell választanunk. Jövő félévben jön az olasz és a német egység, majd egy 20. századi oktatási reform.
- véleményünket nem csak beszédben, de irásban is meg kell fogalmaznunk, melyet azután kitesznek a kurzus honlapjára; az ellenséges csapat jó előre elolvashatja őket, és felkészülhet az ellentámadásra. És vice versa.
- az egész játékhoz egy nyomtatott egyetemi szabálykönyv tartozik (amiből szerény személyem szerezte be az utolsót ma reggel), plusz el kell olvasnunk Platón Államát, hogy tudjunk mire hivatkozni.
- az összes athéni állampolgártól alapos mitológiai tudást várnak el, melyre a viták során hivatkozni lehet; bemelegitésként a mai órán mindenkinek meg kellett vádolnia egy istent valamivel. A vádlistákat a következő órán bocsátjuk vitára. Volt egy-két nagyon eredeti vád is, mint pl. Poszeidón felelőssége a 2004-es cunamiért... Megvádoltam Hermészt lopással. Ezt tussolja el valaki.

Azt hiszem, ezt az órát nagyon fogom élvezni. Minden cseppje kincs.
Nálunk itthon miééééééééééééért nem igy tanitanak?...

1 megjegyzés: