Bepakolni a Mesetarisznyát

(Húha, ez a cím úgy hangzik, mintha pillangókkal és madárkákkal elárasztott, gyerekeknek szánt mű-estimesék következnének, rémes. Ha lesz jobb ötletem, ígérem ki fogom cserélni; egyelőre halmokban áll mindenhol a pakolnivaló, és nem jut jobb hasonlat az eszembe.)

Tartozom egy vallomással mindenkinek: eddigi pályafutásom alatt szégyenletesen kevés magyar népmesét meséltem. Ide lőjetek! Olvasni persze olvastam sokat, és ismerem is őket, hogyne ismerném. Azt hiszem, természetes jelenség, hogy a gyerekek meg a gyereklelkű felnőttek elsősorban a számukra új és ismeretlen világok felé vonzódnak, nem volt ez velem se másképp. Ha jól emlékszem azokra a tábori estékre amikor "az egyik kölyök" - ből táborsegéddé léptem elő, alighanem valahol a keltáknál kezdődött a dolog. Majd folytatódott a vikingekkel. Hosszú időre rákaptam a görögökre is, kilengtem kissé Egyiptom felé, és aki kibírta idáig az olvasást, annak nyilván feltűnik, hogy ezek nem mesék, hanem mitológiák. Véresek, kemények, egyáltalán nem gyerekeknek valók, bonyolultak, undorítók, lenyűgözőek, bámulatosak, meglepőek és a saját példámból kiindulva azt kell mondanom, nagyon gyorsan alakítanak ki függőséget. Életre szólót. Szóval sok-sok időbe telt, mire vissza tudtam térni a népmesék világába, ahol az ember mindig tudja előre, hogy az első két királyfi elbukik, és a sárkányok fejeinek száma exponenciálisan nő, és a boszorkány a tettes.

Vannak persze kivételek, nagy-nagy kivételek, és néhány örök kedvencem pont közöttük található. Nem múlik el nyár a Balatonon anélkül, hogy boldog-boldogtalannak el ne mesélném Helka és Kelén legendáját, például. Szeretem benne Kamort, a Bakony varázslóját, meg a kígyóhajú vízitündért. Nem szokványos mese, ez valószínűleg Lipták Gábornak köszönhető, de valahányszor látom a Kelént a kikötőben horgonyozni, mindig eszembe jut (Olvassátok el! http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/nepkolt/helka.hun).
Azután ott vannak a várlegendák (örök hála Szombathy Viktornak és Gabányi Jánosnak), azokból sohasem elég. És nagyon szeretem a szigetközi népmeséket is, a mocsarakkal, lidércfényekkel, tündérrózsákkal és a Tündérvilággal, amiben az a klassz, hogy gyorsan át lehet bele lépni amikor lecseng a Gyűrűk Ura - rajongás, mert a mi tündéreink egészen emberszerűek, és nincsenek szárnyaik. Szeretem őket.
Nnna, ez volt itt a töredelmes vallomás.

A helyzet pedig úgy áll, hogy minden amerikai mesemondó, akikkel per pillanat kapcsolatban állok, szinte transzban várja már hogy magyar népmeséket hallhasson tőlem. Sokat. Amúgy is érett már egy alapos kutatás a témában, mert mégiscsak szégyen, ha pont én, stb. stb. stb.
És irtó hamar rájöttem, kedves olvasók, hogy ez itten kérem nagyon jó anyag! Átvergődtem a Fehérlófia megközelítőleg 20 különböző verzióján, és kezd összeállni belőle a sajátom (az almává változó kastélyokat megtartom, az egyszer biztos. Mindig is vonzódtam a miniatűr dolgokhoz...).
Ugyancsak legyűrtem az Aranyhajú Ikrek mesetípus (AaTh 707 - a számozással kapcsolatos keresetlen gondolataimat megtartom későbbre, most csak villogni akartam az odavetett tudományos morzsával) számtalan változatát, és a sok apró, első látásra hasonló epizódból sikerült alkotnom egy egészet, ami minden ízében megfelel az ízlésemnek és a stílusomnak (nem megbotránkozni, kérem, ezt amióta világ a világ így csinálják a mesemondók!). Szóval haladok szépen. Egész mesét, ami nagyon megfogott, viszonylag keveset találtam, de sok kicsi sokra megy, és töredékeket, motívumokat, epzódokat már szép számmal halmoztam fel (a legújabb kedvenc: a halott hőst egy lány rakja össze és kelti újra életre, és minden összerakásnál gondosan leméri, hogy a fiú magasabb legyen nála három ujjnyival:).
A várlegendás könyv meg úgy ahogy van megy a bőröndbe...

Jó dolog egzotikumnak lenni - hirtelen úgy érzem, nagyon sok mondanivalóm van a világnak, nagyon sok olyan mese és történet, amilyet még nem hallottak, meg pont olyanok is, amiket ismernek, de a magyar verzió valamitől különleges és új. Szóval kinti mesemondó kollégáim tűkön ülve várják a friss szállítmányt (én meg angolra fordítok olyan szavakat mint rokka meg pendely meg töklevél) (rávettem néhányukat hogy olvassanak Gárdonyit, egyrészt mert jó, másrészt, mert le van fordítva angolra, ami nagy előny) (Imádják, tényleg.) (fogok magyar meséket kitenni az angol blogra, just in case).

Kezdem felkészültnek érezni magam.