Tavasz a hét törpe házában

Nem terveztem mesélést mára, de valahogy mégis megtalált - Liz dél körül hivott fel, hogy ma nagy tavaszi Hither and Yon találkozó van (az egyik mesemegosztó csapatom) (mesemegosztó, hát ez kész, haha - elkezdtem Hunglisht beszélni...) és erre aztán nem tudtam nemet mondani...
A találkozó ezúttal a város szélén volt az erdős övezetben (emlitettem már, hogy Connecticut egészen legyűgözően gyönyörű hely, főleg tavaszi napsütésben?); a lufikkal feldiszitett postaláda volt a jel, amit harmadik körre meg is találtunk... Először egy kis hidon kellett átsétálni egy nárciszokkal szegélyezett patak felett, és aztán a fák közül előbukkant a házikó, ami első látásra egy az egyben a Hófehérkét idézte az emlékezetünkbe; az ablakokon csillogott a nap, moha nőtt a tetőn, és a kis kertben a tobózódó tavaszi virágok között pici szürke vizköpők és sárkányfiókák gubbasztottak.
Természetesen odabenn még elképesztőbb volt az egész; hosszú, vékony ház, alacsony tetővel, csupa ablak az egész, ahol meg nem ablak, ott fa burkolat, és nyikorgós padló; minden gerendát szines izék bigyók és csecsebecsék boritottak, a szabad felületeket szobanövények burjánzottak, egy kis csipkés teritős asztalon gyümölcs, sajt és tea várt ránk, az ablak alatt piros kardinálispintyek kosztoltak a madáretetőből, ja és emlitettem már azt a néhány tucat gitárt, amik a ház utának tulajdonát képezik?
Otthonos, barátságos kis hely.
És még barátságosabb kis csapat.
Liz nyitotta a mesélést egy japán mitosszal (a Nap elbújik és visszajön - sajnos nem sikerült megküzdenie a japán nevekkel, de maga a mesélés egész jó volt, főleg mert imádom ezt a történetet) (most mindenki mélyedjen magába és mondja ki tizszer gyorsan egymás után hogy Amateraszu Ómikami) (Kati, te nem érsz)
Utána jöttem én; részemről még mindig az Istenhegyi székely leányt gyakorlom, remélve hogy majd összeáll egyszer a közeljövőben (mondjuk a konferenciára). De még darabos állapotban is tarol, hehe.
Sarah megint afrikai mesét mesélt, és megint levett minket a lábunkról (egy asszonyról szólt, aki leopárddá tud változni, kell többet mondanom?); Spencer a tavasz örömére az első holland tulipánok történetével rukkolt elő, még képeket is hozott hozzá. Sheryl, a házigazdánk egy nagyon jópofa történetet mesélt egy szabóról és a kabátjáról (ami egyre kisebb és kisebb lesz mig végül csak egy gomb marad belőle...), Lynn pedig Démétér és Perszephoné mitoszát, mert mégiscsak tavasz van (hozzáteszem, nekem mindig a Maurice Druon-féle verzió marad az igazi, ahol Démétérnek mindig piszkos a körme, Perszephoné pedig egy unott tinédzser, aki egy év múlva úgy jön vissza, hogy "Én vagyok az Alvilág Úrnője!" - tiszta goth XD )
Ezen kivül mindenkinek vinni kellett valamit a találkozóra, ami a tavaszt juttatja az eszébe; volt barka, tojások virágmaggal, árvácska, meg az én bokacsengőim, amik a téli csizma elmúltával visszakerültek a helyükre, és vidáman csilingelnek :)
Jó kis gyűlés volt, igaz tavaszi mesemondás. Éljen éljen.
Vissza a házihoz.