HOLNEMVOLT 1 - A színfalak mögött

Tulajdonképpen mi csak egy ürügyet akartunk arra, hogy idehozhassunk magunknak öt mesemondót.
...
A Holnemvolt Fesztivál kiváló ürügynek bizonyult.

Egy évvel ezelőtt álltunk neki a szervezésnek. Szokásom szerint a mesemondás gyönyörűségein merengtem, és áradoztam a fesztiválokról ahol megfordultam (Jonesborouóóóóóó), amikor is Petra rám nézett és így szólt: "Hát akkor csinálunk egyet."
És lőn.

A fene se gondolta hogy egy fesztivállal ennyi munka lesz. Mire sikerült az eredeti tervet (Háááárom nagyszínpad, háááárom nap, tiiiiizenöt mesemondó, toronyóra lánccal) leszűkíteni befogadható méretűre, és körvonalazni, hogy mit is akarunk, a szervezőgárda is jórészt átalakult. Úgy határoztunk, egy kicsi, barátságos fesztivállal kezdjük próbálgatni a szárnyainkat, olyasmivel, ami könnyen megszervezhető és kompakt.
Na ja.

Akkoriban írt rám a Facebookon egy norvég mesemondó hölgy, akivel nem találkoztam még személyesen; azt írta, márciusban Magyarországra látogat, és kérdezte, lesz-e valami mesemondó rendezvény akkortájt. Hát, feleltem, ha jössz, akkor lesz.
Így lett a Holnemvolt nemzetközi fesztivál.
A többi már csak ismeretségek kérdése volt. Írtam Birgitnek, akiről már olvashattatok; nagyon lelkesen vállalta, hogy átruccan Bécsből mesélni egyet. Ezek után jött Angela, valahogy így:
- Angela, figyu, lesz itt márciusban egy kicsike mesemondó fesz...
- Veszem a repülőjegyet! Mikor kell érkezni?
Wayqui szintén azonnal rábólintott a dologra; ezek után éjszakáim jó részét (időeltolódás) perui-magyar vízumok kérelmezésével és repülőjegy-árak böngészésével töltöttem, míg végül kiokoskodtuk, hogy nincs pénzünk meghívni őt. Ezt el is mondtam neki; mire azt mondta, 'sebaj, azért jövök'. És jött.

Azután pedig nem volt más hátra, csak munka, munka és munka. Klassz kis csapat gyűlt össze; Chichi istennő remekül kezelte a sajtót, Eszti a PR-t; Dorci és Csill kezükbe vették a dekorálás kérdését, Kataanya a fellépők kényelmére felügyelt, Vikor rajzolt, újrarajzolt és átrajzolt, Petra és én pedig játszottuk a békát a turmixgépben, és pörögtünk, hogy minden információ eljusson a megfelelő helyre.
Rajtuk kívül persze rengeteg helyről jött még segítség, és nem is lehettünk volna hálásabbak érte; a semmiből lett hirtelen fotósunk (Petrikovics Edit), filmeseink (D1 tévé), gyönyörű kiállításunk, egy rakat önkéntesünk, sárkánybőrbe kötött vendégkönyvünk (Ulrich Sára), sárkányos-tündéres tiltó tábláink (Laurent Dia), és tolmácsaink (Fehér Timi, Móré Zsuzsa, Flores Hedvig Montserrat). Sok alvást kihagytunk, sok akadályba ütköztünk, sok ostoba emberrel kellett szót értenünk, de semmi sem törte le a lelkesedésünket - és a dolgok történni kezdtek. Érdekes módon soha egy zokszót nem hallottam a többiektől a szervezés alatt (legalábbis egymásra nem). Nem tudtuk, mi fog történni a hétvégén, fogalunk sem volt, milyen lesz a fesztivál, de beleadtunk apait-anyait, és felkészültünk minden eshetőségre.

És aztán végre eljött a hétvége.

(Folyt. köv.)