Paul Bunyan történetei "tall tale"-ek, vagyis lódítások, hazug mesék. Minden el van túlozva bennük; Paul Bunyan egy óriás, és hozzá hasonlóan hatalmas minden barátja, háziállata és eszköze. Ez a humor fő forrása a mesékben, és az aprólékos részleteknek köszönhetően van is belőle bőven.
(Csak a példa kedvéért: Paul Bunyan már újszülöttnek is nagyobbacska volt. Öt gólya hozta, és még azoknak is kényszerleszállást kellett végrehajtani...)
Mivel én olvasás közben nagyon jókat szórakoztam ezeken a meséken, már régóta érlelődött bennem, hogy ki kéne őket próbálni a magyar közönségen is. Kikértem az amerikai mesemondók véleményét; hosszas vita alakult ki akörül, vajon a külföldieknek ugyanolyan poén-e a telepesekről, favágókról és a vadnyugat meghódításáról szóló meséket hallgatni, mint nekik, illetve, hogy a gyerekek érteni fogják-e a poént, vagy értetlenül pislognak. Sokat vacilláltunk a dolgon; végül úgy döntöttem, egyetlen módon derülhet ki az igazság: bele kell dobni Paul Bunyant a mély vízbe, és megnézni, úszik-e vagy elsüllyed mint a nyeletlen fejsze.
Az ember hajlamos alábecsülni a mitikus hősöket.
Paul Bunyan átgázolt a vízen, mintha ott se lenne.
Perkátai közönségem két osztálynyi nyolcévesből állt; csillogó szeműek voltak és beszédesek, már a mesélés előtt sikerült velük összehaverkodni. Egy kicsit izgultam, mint minden új mese előtt, de hamar túlestem rajta; megmondtam nekik, hogy a mese nekem is új, és úgy tűnt, ez tetszik nekik. (Kis tricksterek voltak amúgy. "Aki lecsókolomoz, azt kidobom." "Csókolom!" "Csókolom!" "Csókolom!")
Paul Bunyan tarolt. Az első mondattól kezdve. Sőt, a bevezetőtől, mert előtte elmondtam nekik, hogy jártam Amerikában, és mint minden jó tall tale mesélő ("Előbb ennék rántott csirkát, kölyök, mint hogy neked hazudjak", ahogy egy mester szokta mondani) rögtön elmondtam azt is, hogy találkoztam össze Paul Bunyannal és Babe-bel, a nagy kék ökörrel. Innentől kezdve a mese már vitte saját magát.
Egyik problémába sem ütköztem bele, ami az amcsikat foglalkoztatta. A nyolcévesek simán vették a lapot, nevettek mindenen, és hangos "hűűűűű" meg "haaaa" kiáltásokkal kísérték a mesét. A magyar közönséget hála az égnek pont hidegen hagyja mindaz, ami Amerikában ciki lehet (erdőt irtani nem jó dolog, zsíros kaják pfuj, satöbbi), ezen legalább nem kellett aggódnom. Ellenben pontosan tudnak mindent, amiről az amcsik azt jósolták, magyarázatra szorul majd: az ökröket és felszerelésüket, a favágást, a kukoricaültetést.
És a mese rám is hatott: eddig nem nagyon meséltem hazug meséket, mert magas fokú pofátlanség kell kozzájuk, és ereszd-el-a-hajamat hozzáállást, mint a stand up comedy-hez. Hát, Paul Bunyan ezt is hozta magával, és azt vettem észre, hogy pofákat vágok, ugrálok az asztal körül, és általánosságban véve, sokkal nagyobb gesztusokat használok, mint szoktam. Ez ösztönből jött, nem gyakoroltam eltőtte, de a gyerekek nagyon bírták.
Amikor végül jó fél óra után kifulladva pontot tettem Paul Bunyan történetének a végére, lelkes taps következett; a pontot a pontra pedig egy kislány tette fel, aki bőszen jelentkezett, és azt mondta: "Nekem csak az fura egy kicsit, hogy miért öt gólya hozta?..."
Az utólagos beszélgetésekből kiderült, hogy elhittek mindent, amit mondtam. Rájuk hagytam. Vidáman.
Annak, aki érdeklődik: Odds Bodkin mesél Paul Bunyan sztorit (ő egyébként egy nagymester, a Beowulfot egyszer hallani kell tőle)
Wikipédia
Itt pedig egy oldal a Jack of Fables képregényből, ahol Babe, a kicsi kék ökör, külön szösszeneteket kapott (különösebb kontextus nélkül):
(Keressetek tá a Google-ben, szerintem zseniális)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése