Épül az új munkahelyem

Tudom, hogy eltűntem egy időre, de most ismét itt vagyok, és örömmel jelenthetem, hogy (legalábbis amíg a témavezetőim nem cincálják szét és küldik vissza) a szakdolgozat le vagyon adva! Lehet teljes lélekkel készülni a jövő heti Mesemaratonra!

Addig is, hogy ne múljon eseménytelenül a nyárelő, ellátogattam jövendőbeli munkahelyemre jövendőbeli munkatársaim és főnökeim kíséretében. A munkahely jelenleg egy meteorkráter közepén helyezkedik el, és nem kevés építési törmeléken és gyanakodva bámuló építőmunkáson kellett keresztülgázolnunk, mire megkaptuk a csinos munkavédelmi sisakokat és a még csinosabb építésvezetőt, aki körbevezette kis csoportunkat. Az épület egyelőre nagyjából van kész, már van fal, tető meg ajtó-ablak, de még lógnak ki vezetékek meg csövek mindenhol, és a kis cetlik sincsenek az ablaküvegekről lekaparva (gondolom, ez lesz majd az eső közösségi foglalkozás a kölyköknek, otthon is az én dolgom volt). Hatalmas az épület egyébként, és csak azért nem nevezem labirintusnak, mert egyetlen hosszú folyosóból áll, aminek a két oldalán sorban nyílnak az irodák, konditermek, játékszobák, és minden egyéb, amire egy művelődési központnak feltétlenül szüksége van. Megtekintettük a termeket, ahol majd mesemondás és egyéb kreatív művészeti foglalkozás fog zajlani, és meg voltam elégedve a látvánnyal, vannak szép nagy ablakok, a kertre is meg a folyosóra is, sőt, lesz egy kültéri amfiteátrum is jó idő esetére. Azon egyébként jót derültem, honnan lesz a gyerekeknek kertészeti foglalkozás: a városi rendőrség rendszeresen foglal le marihuána-ültetvényeket, és amíg az anyagot megsemmisítik, addig a csodálatosan kiépített öntözőrendszereknek senki sem veszi hasznát. Eddig azok is mentek volna a zúzdába, de valami kreatív biológiatanár benyújtott egy kérvényt, hogy adják inkább az iskoláknak, hadd tanuljanak a gyerekek paradicsomot termeszteni. Walter White sem mondhatta volna jobban.

Az épületet bő egy hónap múlva fogják megnyitni, és még sok munka van addig. Hamarosan kezdhetek majd leülni a munkatársaimmal (akik közül jelenleg hármat ismerek, egy nagyon kedves, világjáró középkorú hölgyet, egy pattogós, napbarnított lányt aki mellesleg kosárlabda-edző vagy miaszösz, és egy nagydarab fickót aki a túra során folyton elkalandozott), megtervezni a mesemondó programokat az iskolaévre. Örömmel jelentem, hogy a munkahelyem tartalmaz téglával kirakott tűzhelyeket is, meséléshez a hosszú téli estékre. Már alig várom.