Össznépi turkáló

Új környékünk érdekes, ám annál szórakoztatóbb módon ünnepli az iskolaév kezdetét: a környező összes utca egyszerre tartott egész napos garázsvásárt. Ilyenkor mindenki kirakja az előkertbe az összes kacatot, amitől meg akar szabadulni, mindenki más, köztük mi is, meg azzal tölti a napját hogy fel-alá bóklászik és kincsek után turkál. Általában egy-egy ház külön szokott ilyesmit rendezni, költözés előtt, vagy ha kis készpénzre van szükségük; de amikor öt-hat utca egyszerre rámol ki a porosodó dobozokból, akkor aztán van egész napra nézni- és vásárolni való kacat.
A szorgosabbja már péntek délután kipakolt; Cathy szobatárssal és Gini szomszédasszonnyal közösen lesétáltunk körülnézni, hátha van valami, amire lecsapni érdemes. Mindenkinek meglett a maga öröme: Cathy színes lepedőket vásárolt a készülő rongyszőnyegéhez, meg a kedvenc filmjeit DVD-n potom száz forintnak megfelelő áron; Gini régi, szépre dekorált pléh sütidobozokat vadászott; én ékszerek és kitűzők között turkáltam, és megmentettem egy élénkzöld plüss békát az elhagyott játékok dobozából. A hosszas mászkálás végeztével betértünk a helyi (ír) fagyi- és dohányboltba egy milkshake-re, és diadalmasan vonultunk haza esti mozizásra.

Szombat reggel aztán beindult a környéken a nagyüzem. Hirtelen minden békés kis kertvárosi utca megtelt lassan cirkáló kocsikkal, amik a nap előrehaladtával egyre jobban megteltek kincsekkel (tetőre közözött szék, asztal, mosógép, csomagtartóból kilógó hangfalak). Az élelmesebbje kis kerekes kocsikkal járta az utcákat, vagy a babakocsit módosította az alkalomra. Az egész kertváros nyüzsgő sétálóutcává változott, és azok a családok, akiknek nem volt eladni való kacatja, limonádét és sütit árultak az utca szélén. Kicsik és nagyok mind szorgosan reklámozták a portékájukat, és széles mosollyal invitálták a járókelőket, hogy nézzenek körül a kertben.

Nézni pedig volt mit. Ruhák, étkészletek, patchwork takarók, hintaszékek, babakocsik, CDk és DVDk, játékok, számítógép-alkatrészek, plüssállatok, kalapok, cipők, kések, ékszerek, teáskannák, könyvek, dobozok, pipák, kártyapaklik, játékautók, jelmezek, autóalkatrészek, szobrok, porcelánok, festmények, fényképek, képeslapok, biciklik, bútorok, háztartási gépek, tükrök, utcatáblák, pénzérmék, napozó kisbabák fűre terített pokrócokon, esernyők, sótartók, papírsárkányok, kitűzők, műanyag zombik, Halloweek dekorációk, selyemvirágok, kanapék, csillárok, állólámpák, hangszórók, baseball-labdák, focilabdák, kosárlabdák, mosdókagylók, mozaikok, mappák, jegyzetfüzetek, játékbabák, varrógépek, görkorcsolyák, laposüvegek, fiolák, mérlegek, táskák, hangszerek, kisteherautók, fejszék, játékpuskák, horgászbotok, polgárháborús kitüntetések, baseball-kártyák, foci-kártyák, pokémon kártyák, gyertyatartók, gyertyák, szentképek, rendszámtáblák, kulcsok, köszörűkövek, szivarok, rugdalózók, tolldíszek, ceruzák, fonalak, meg toronyóra lánc nélkül.

Szombat reggel egyedül sétáltam le az eső előtti napsütésben, és bóklásztam végig a Fenyőfa utcát. Rögtön az utca elején az egyik asztalon egy otthagyhatatlan kincset találtam: egy életnagyságú plüss bobtail kutyát, ami hivatalosan párnaként funkcionál. Miután megvettem potom áron (a lány, aki árulta, az egyik mesemondó tanítványom volt), a gigantikus plüssel a hónom alatt bóklásztam tovább, ami a diófa óta a legjobb kiegészítőnek bizonyult a ruhatáramban. Az emberek egyik fele azt hitte, igazi, és nagy ívben elkerült; a másik felük vagy visítva ugrott egyet, vagy szélesen vigyorogva dicsérte a kutyát, és minden gyerek halálos irigységgel nézett utánam. Amikor hazajöttem, még Cathy is sikkantott egyet, és már épp magyarázta, miért nem tudunk etetni egy ekkora állatot, mire rájött, hogy plüssből van. Hehe.
A kutyával a hónom alatt futottam bele a srácokba is, akik természetesen egy láda Star Wars figura felett dugták éppen össze a fejüket (de aztán megállapították, hogy mind az új filmekből van, és így a tíz centet sem érik meg). Négyesben bóklásztunk hát tovább, és hamar kialakult a rendszer, mely szerint én csillogó dolgok és könyvek között turkáltam, amíg ők antik késekről és autóalkatrészekről vitatkoztak az eladókkal. A nap vétele végül egy hatalmas ládányi Pokémon kártya lett, amitől egy idősebb néni akart húsz dolcsiért megszabadulni. Végtelen izgalomba hozta a nerdöket, mert néhány lap ennél jóval többért adható el az ebayen, így aztán hazafelé menet a sofőr kivételével az egész bagázs lapokat válogatott a hátsó ülésen. Mindenkinek megvolt a napi sikerélmény.
Az érdekes az egész (nagyon amerikai) élményben az, hogy egyáltalán nem volt lomtalanítás hangulata. A legtöbb kacat teljesen használható volt, az emberek vígan fizettek értük egy-két dollárt, és ott volt a város apraja-nagyja, egyáltalán nem szégyellve, hogy mások kacatosában turkál. A limonádé, süti, hot-dog, fagyi, és a nyári meleg pedig egészen jópofa kirakodóvásár-hangulatot eredményezett, amiben vígan elszöszölt az ember egy egész napon át. Ahogyan Cathy a végén megjegyezte, ez az Amerika élmény, nem a Starbucks.