FEST 2011, Toledo - Kezdődik

Amikor mindenki nagyjából összegyűlt, mindenki kart karba öltve beözönlött a kastély nagytermébe, hogy hivatalosan is megnyissuk a konferenciát. Ez olyan mókás dolgokkal járt, mint a fotóink kitűzése a térképre (ami néhol kisebb bajjal járt, mert én pl. nem fértem rá Magyarországra, le kéne fogynom), és kitettük a fesztiváljaink, csoportjaink és rendezvényeink plakátjait, szórólapjait és matricáit a terem végében lévő falra. Le is fotóztam őket, íme:





Nagyon büszkén ragasztottam fel én is a HOLNEMVOLT plakátját a többi közé. megérkeztünk. Bizony.

Miközben odakinn továbbra is csendesen zuhogott az eső, odabenn ismerkedős játékokat játszottunk; volt szerencsém alaposabban megismerkedni hirtelen választott párommal, akit Tom Goodale-nek hívnak, és ő volt a walesi bárd a szomszéd szobából. Nagyon kedves fickó, csak hozzá kellett szoknom az akcentusához.
Az ismerkedés után megkezdődött a komoly munka szórakoztatóbb része: bemutatkoztak a "FEST bébik", vagyis azok a projectek, amik az első FEST konferencia (2008) óta születtek, a konferencia biztatására és ihletésére. Két ilyen volt: a FIST (az olasz mesemondó szövetség) és mi, a Holnemvolt. Beszéltem pár percet a fesztiválról, a szervezésről és az egész projectről, és mindenki nagyon lelkes volt; örültek, hogy láthatták, milyen jó dolgok indultak el szerte Európában a FEST hatására. Éljen, éljen. Én is büszke voltam a FEST bébinkre :)

Ezek után meghallgattuk Abbi Patrix-tól, kedvenc francia mesemondómtól, hogyan is született meg a FEST; érdekes történet volt, sok lelkes emberről és sok szerencsés véletlenről. Abbi egyébként az egyik kedvenc mesemondóm; nagyon szereti az epikus történeteket, és végig is tudja mesélni őket, ilyenből mostanában nagyon kevés van.

A kezdés végeztével ideje volt vacsorázni; időközben kisütött a nap is, és szivárvány jelent meg Toledó felett. Rögtön beszélgettünk is jó hosszasan a szivárványokról; megindult a barátságos társalgás a sok mesemondó között, és abba se maradt vasárnap estig.
Íme a szivárvány:



A jó időnek megörülve útnak is indultunk megtekinteni Toledót. Mire átsétáltunk a gyönyörű hídon a gyönyörű folyó felett, megcsodáltuk a gyönyörű naplementét a gyönyörű falakról, és felkapaszkodunk a város kismillió gyönyörű lépcsőjén, a nap épp le is ment - terv szerint, mert éjszakai túra várt ránk. A(z egyik) főtéren vártuk be az idegenvezetőt, akire ötven nemzetközi mesemondó kalauzolásának hálátlan feladata várt az elkövetkező két órában. A város, talán a hétköznap estére való tekintettel, sötétedés után teljesen kihalt; miénk volt az egész az utolsó kockakőig.

Láttunk holdra bámuló szobrokat:


És festett ablakokat:


És festett szüzeket a festett ablakokban (az írek meg is próbáltak felmászni)


És fura boltokat sonkákkal:


És szép régi házakat:


És egy mecsetből átalakított középkori templomot, ami mostanság diszkó.


Két óra bolyongás, mesélés és mesehallgatás után hazafelé vettük az irányt; néhányan ott maradtak inni a diszkóban, de én már annak is örültem, hogy még egyszer fel tudtam vonszolni magam a hegyre, mielőtt ágyba zuhantam volna. Hosszú nap volt mögöttünk, és hosszú nap várt ránk...