Egy Eshu, mint tudjuk, sohasem téved el; én sem tettem, meglehetősen gyorsan sikerült ráállnom az egyenes útra, és azt már csak követni kellett a Palotáig.
Mert a Maratont is egy palotában tartják. Bizony. Bőség van palotákból errefelé.
Először a zenét hallottam meg; ahogy felbukkant az épület a távolban, már a színes zászlókat is lehetett látni. Közeledve a cél felé egyre nagyobb lett a tömeg; gondoltam, biztos a zene vonzza őket, kizárt, hogy ezek mind a mesélésre jöttek volna.
Pedig de.
A guadalajarai Mesemaraton (Maratón de Cuentos) 20 éves múltra tekint vissza; péntek déltől vasárnap délutánig tart egyhuzamban, és ezzel Guinness rekordnak számít a megszakítás nélküli mesemondás műfajában. Ilyenkor ugyanis nem csak hivatásos mesemondók és profi fellépők állnak színpadra... hanem gyakorlatilag mindenki.
De kezdjük talán az elején.
A palotához érve (szokásomhoz híven másfél órával korábban voltam ott mint mindenki más) a következő látvány fogadott:
El tudjátok képzelni a hangulatot.
Végigsétáltam a palota falai mentén a bazáron; emberek tömege hullámzott mindenhol. Az árkádok alatt könyvárusok pultjai sorakoztak egymás mellett; mesemondónak Kánaán, rögtön vettem is spanyolul mesegyűjteményt, spanyol cigány mesék vannak benne, két évvel ezelőtt gyűjtötték, Trónok harca élesben, ők még őrzik az eposzaikat...
A palota kertjében a labirintusban Zenemaraton futott párhuzamosan a meséléssel; horrorisztikusan hangzik, pedig nem az, a palotán belül egy hang se hallatszott az egészből, isten áldja a mór akusztikát, a zene nem zavarta a mesemondókat (nem úgy, mint más rendezvényeken...). Mielőtt a Vöröskeresztre rákérdeznétek, megjegyzem, hogy azért lettek lefotózva, hogy bizonyítsam, nem csak idehaza jár együtt a mesemondó rendezvény a vöröskereszttel... bár itt legalább vérnyomásmérést nem ajánlottak.
A bazárban sétálva bukkantam rá a Taller Cyrano nevezetű sátorra; "Mesék méretre szabva", hirdette a tábla, vers egy euró, mese egy euró, rövid rímpár fél euró. Hát ezt természetesen azonnal ki kellett próbálni; le is ültem egy mosolygós alkalmazottal szemben, aki megkérdezte, mit óhajtok, és milyet, és mennyiért. Amikor megmondtam neki, honnan jöttem, teljesen lelkes lett, és beszélgetni kezdtünk; közben csatlakozott hozzánk egy fotós is, akiről kiderült, Pestre járt az orvosira. Volt is közös téma rögtön, közben sárga papírra elkészült a mese is, méretre, ékes spanyol nyelven, lecsengettem az egy eurót, meg egy kétszáz forintost, amitől halálosan boldogok voltak, vándorolt is rögtön a háttérben tébláboló fiúsarj kezébe.
(Itt látható az úriember írás közben; természetesen kiderült róla is, hogy mesemondó, mert mi lenne más. A két nap folyamán sokan meglátogattuk; nagy divat volt méretre csináltatni verset meg mesét...)
Végül aztán csak betévedtem a Maratonra is. A palota nagy, négyszögletes belső udvarát ponyvával fedték le, amiről színes zászlók és a Maraton jelképei lógtak (két napomba került megfejteni, miért ábrázol mindegyik vizes egereket, mire leesett, hogy a "mar" - tenger - és "ratón" - egér - szavakból képzett játék az egész...)
Az udvar zsúfolásig tele volt emberekkel; a színpadon, a sarokban, éppen három tinédzser lány lökte a szöveget, nem volt itt se pátosz, se szavalás, csak mesemondás, ahogy a csövön kifér. Nagyon jó volt a hangulat, az emberek zajosan nyilvánítottak tetszést; a háttérben pódiumon rajzolók sorakoztak, hivatásosok, akik röptében illusztráltak minden mesét. (Ez már a harmadik maraton a hétvégén, a Rajzmaraton) Lezöttyentem az első utamba kerülő üres székbe, és átadtam magam a spanyol nyelvű mesehallgatás gyönyörűségének.
(Most pedig megyek aludni. Folyt. Köv. holnap)
Szép és jó reggelt!
VálaszTörlésFinom kávét és mellé ropogós kiflit... aztán a folytatást, ha ráérsz!