Az első blokk után (tovább) oldódott a hangulat; ismét panel következett, mégpedig "Fiatal mesemondók" címmel. Leültünk a fenyőfák alá egy padra, néztük Toledót, és arról beszélgettünk, hol hogyan is áll a fiatal mesemondók helyzete, vannak-e, tanulnak-e, dolgoznak-e, és ha igen, hogyan. Meglepő dolgokat hallottam.
Pep, spanyol házigazdánk elmesélte, hogy náluk mentorprogram működik; a kezdő mesemondók kapnak egy-egy mestert, akit aztán követnek mindenhová. Elkísérik fellépésekre, nála laknak, megtanulják az egész repertoárját (!!!), mesélnek a fellépésein egyet-egyet, még házi feladatot is kapnak. Az a szép az egészben, hogy ahogyan alakul a fiatal mesélő érdeklődése és stílusa, a mesterek egymásnak adják őt, aszerint, kitől érdemes leginkább tanulnia. A tanítványhoz választják a mestert, és nem fordítva.
Luis, a portugál küldött, ezzel szemben arról számolt be, hogy náluk szervezet és nagyobb méretű mesemondó mozgalom hiányában még gyerekcipőben jár az utánpótlás képzése is. Elmondta viszont azt is, hogy Portugáliában nincs egyszemélyes mesemondás; mindig több mesélő lép fel együtt, egymást váltják a színpadon, vagy együtt mesélnek. Náluk ez közösségi műfaj. Ami szerintem jó.
(Közben megtudtuk azt is, hogy Abbi és Luis egyaránt úgy lettek mesemondók, hogy színházi fellépésre utaztak, és lerobbant a kellékes busz. Erről ennyit. :)
Adam következett, az ír srác akiről kiderült hogy csak egy évvel idősebb nálam; őt az idősebb ír mesemondók toborozták egy fellépés után. Az egyik fontos dolog, amit megtudtunk tőle és Írország ifjú mesélőitől, az, hogy igenis a fiatal mesemondók is mondhatnak sztorikat a saját életükből; a tapasztalat nem a korral jár, hanem azzal, mennyi mindenbe keveredik bele az ember rövid idő alatt... ugyancsak tőle hallottam a zseniális nevű Milk and Cookies (Tej és süti) nevű mesemondó körről, ami nevéhez hűen táplálékkal csalogatja magához a hallgatóságot.
Raymond, a holland úriember, végképp levett a lábamról. Náluk ugyanis nem csak felnőtt mesemondó képzés zajlik, hanem teljes, ami azt jelenti, hogy már általános iskolában választhatnak a szülők olyan iskolát, ahol mesemondást tanul a gyerek, és ebben nő fel (sőt, egy generációt már ki is termeltek). Teljesen paff voltam. Fel vannak rá készülve, hogy a tehetséges gyerekeket megtanítsák mindenre, amit tudniuk kell; felkínálják a továbbtanulás lehetőségét, nemzetközi tanárokkal dolgoznak, ÉS a tetejébe még arra is fordítanak gondot, hogy a gimnázium után megérje nekik továbbra is ezzel foglalkozni, vagyis a tanítással egy időben fejlesztik és bővítik a fellépési lehetőségeket és a fiatalok megélhetési esélyeit. Na, kezditek már azt hinni, hogy csak kitalálom? Pedig nem :)
Egy kiadós ebéd után megint csak meeting következett; ezúttal ismét a fesztiválszervezőkkel ültünk össze, hogy további hasznos tapasztalatokat cseréljünk. Több oldalt jegyzeteltem, rengeteg remek ötletet gyűjtöttem be, és hozzájárultam a sajátjainkkal a társalgáshoz.
A délutáni panelt, bevallom férfiasan, ellógtam. olyan szép idő volt, és annyira kevés szabadidő, hogy Adammel úgy határoztunk, meglépünk a konferenciáról és kiszökünk a városba. És lőn. Egy egész délutánt ténferegtünk a zegzugos kis utcákon, dombra fel, dombról le, katedrális körül, és így tovább (a nappali fotók mind erről a kirándulásról származnak). Közben pedig mesemondásról beszélgettünk; milyen itthon, milyen Írországban, milyen Amerikában, és egyáltalán. Remek délután volt.
Mire visszaértünk, már vacsoraidő volt. Adam épp egy eszkimó legendát mesélt nekem a dobra felfelé kaptatva; a többiek az ebédlő körül csoportosultak, indulásra készen. gyors vacsorára volt idő, és már térültünk-fordultunk is vissza a város felé, ezúttal mindannyian együtt.
Az történt ugyanis, hogy amíg a fontos emberek fesztiválszervezősdit játszottak, addig a többiek kreatív munkával töltötték az idejüket... a szervezők pedig lefoglaltak nekünk Toledóban egy barokk színházat, hogy megtekinthessük munkájuk gyümölcsét. Bizony.
Visszagyalogoltunk Toledóba, dombról le, dombra fel, és betódultunk a színházba, ahol közönség is várt ránk. És megkezdődött a hét első hivatalos mesemondása.
Dióhéjban:
1. Rómásoknak már ismerős történet (Hadrianus és a vakaródzó katona, népmesei formában) - spanyol-olasz-francia-izraeli-holland koprodukció. A spanyol (skót) lány beszélt először; egy-egy mondat után megállt, és a többiek egyszerre adták elő ugyanazt a részt, mindenki a saját nyelvén, gesztusaival és vérmérsékletével. Nagyon hatásos előadás volt, és rengeteget nevettünk rajta. A sztori teljesen átjött. A spanyolul beszélőknek legalábbis.
2. European experience. Svájci-francia-baszk-szerb-angol együttműködés. Mindenkinek a kezében voltak lapok, egyes mesék szereplőivel; majd a lapokat jól összekeverték, szétosztották megint, és elkezdtek mesét rögtönözni, egymás után, mindenki a saját nyelvén, az épp a kezében lévő szereplőkkel. Mivel egymást se mindig értették, a történet érdekes fordulatokat vett...
3. Szikron mesélés. Tone, Adam, Pep és Frank, utóbbi belga, mind egyszerre mondták és játszották el ugyanazt a történetet. Teljesen érthető volt, és nagyon mókás.
4. Birgit, Luis, Giovanna és Brendan ugyanannak a mesének sok helyi változatát mesélték el, egymás után (kivéve egyes részeket, például az életéért imádkozó madár, amikor mind egyszerre hadartak). Miután az ember rájött, mi a mese (a róka és a holló volt, egyébként), már minden változatot lehetett követni, nyelvtől függetlenül.
5. Női előadás. Teresa (libanoni-francia), Giovanna (olasz-mexikói), Ifigenia (na, vajon?) és Karin (osztrák); négyen beszéltek vagy hat-hét nyelvet, és összevissza váltottak közöttük, miközben meséltek. Nagy élmény volt, nagyon nőiesen és szépen csinálták, és mivel mint a négyen különböző stílusokat képviselnek (a borzas ősasszonytól a fehér hajú hölgyön át az ifjú királylányig), nagyon szép is volt a végeredmény.
6. Még egy zenekar is összeállt a mesemondókból a végére. Négyen voltak; egy szerb, egy chilei, egy galíciai és egy olasz. Volt muzsika rendesen :)
Az előadás végeztével nagy vidáman hazasétáltunk együtt; útközben kifaggattam Raymondot a mesemondó iskoláról. Szokás szerint arccal estem az ágyba, de megint csak egy nagyon szép nap után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése