FEST 2011, Toledo - Multikulti

Másnap reggel aztán, egy kiadós reggeli után, megkezdődött a komoly munka. Így nézett ki:







Először is, kiültünk a kertbe, mert szép volt az idő, és még szebb a kilátás. Másodszor, azok akik komoly mesemondó szervezeteket képviselnek, elvonultak a Tanácsba, a "nemzetközi megfigyelőket" és "egyéneket", mint jómagam is, pedig kinn hagyták a napsütésben. Mi szép kényelmesen megrágtuk a magunk kis ötleteit; elbeszélgettünk arról, mi is az a FEST, és milyennek kéne lennie, és egy cseppet se sajnáltuk, hogy nem kell jogi szövegeken és tagsági díjakon vitatkoznunk.
A komoly munka után kicsit érdekesebb dolog következett: a délelőtti panel folyamán a többnyelvűség kérdéséről folytattunk érdekes vitát, vagyis arról, hogyan lehet több nyelven egyszerre mesélni, és kinek, és miért. Felmerült sok remek ötlet a tolmácsolásra, fordításra írásban és szóban, és a végére mindenkiben túlbuzgott a kreativitás. Birgit a bécsi bevándorló gyerekeknek tartott mese-előadásairól mesélt; Thorgrim (akit a MythOff kapcsán sokat reklámoztam a Facebook-on) arról, hogyan mesélt együtt egy tadzsik mesemondóval, három nyelven; Peter Chad, aki Angliában született de punjabi származású, az iskolai nyelvoktatás, kulturális örökség és a mesemondás kapcsolatáról beszélt, Joxemarie, a baszk mesemondónk pedig arról, hogyan függ össze az anyanyelv, a nyelvi fejlődés és a mesemondó mozgalom. Nagyon érdekes előadások voltak, sokat beszélgettünk róluk.

Ezek után finom és bőséges ebéd következett (életemben nem ettem annyi tengeri kaját mint ez alatt az egy hét alatt, a spanyolok tengeri kütyükön élnek...), majd szieszta, majd a délutáni programok.

Elsőként is összeültek a fesztiválszervezők - mindenki, akinek van saját fesztiválja - és megosztották egymással tapasztalataikat, ötleteiket és gondolataikat. Ezen már is és részt vettem, a Holnemvolt képviseletében, és nagyon büszke voltam magamra. A Holnemvolt egyébként, baba-fesztivál létére (a húszéves felnőttek, tizenhét éves kamaszok és nyolcéves kölykök között mi voltunk a picik), sok dicséretet kapott a többiektől, és innen szemlélve a dolgokat azt kell mondanom, sok remek ötlet volt ebben a fesztiválban, na. Láttam, hogy a többiek szorgosan jegyzetelnek. És persze jegyzeteltem én is, csak úgy füstölt a papír.

Ez után megint csak panel következett, mégpedig a mesemondók repertoárjáról és annak bővítéséről. Patricia, a délamerikai-világpolgár hölgy a fotón látható csinos piros cipőkkel illusztrált egy nagyon kedves hasonlatot, mely szerint a meseválasztás olyan, mint a cipővásárlás: néha csak meglátsz egyet, és muszáj beszerezned, még akkor is, ha öt percnél nem állsz meg benne tovább, és sokáig kell szenvedned, míg betöröd, ha egyáltalán; máskor csak azért szerzel be egyet, mert feltétlenül azonnal szükságed van rá valamilyen okból. És persze vannak a régi és kényelmes darabok, amiktől nem szívesen válik meg az ember...
Brendan, az írek egyike, arról beszélt, hogyan ír saját történeteket (ő ugyanis csak ezeket meséli), és hogyan változatja meg a neveket, mielőtt egy anekdotát újra elmesél (hogy aztán mindenki állíthassa, hogy ismeri az embert, akiről a sztori szól).
Abbi arról beszélt, hogy a mesemondóknak több repertoárja is van; egy művészi, amit a saját kedvünkért mesélünk, és amiben a szépen kidolgozott 'nagy' történetek vannak, és egy másik, amiben azok a mesék gyűlnek össze, amiket összeszedünk, mert jók és hasznosak egy-egy programhoz. Hozzáfűzte, hogy ő nagyban pártolja az epikus történeteket, amiért én nagyon szeretem őt.
Tone, akit mindannyian ismerünk és szeretünk, arról beszélt, hogyan folytak bele az életébe a helyi történetek; azok a mesék, amiket a szűkebb hazájában, a saját háza környékén mesélnek, amik ismert és szeretett helyekhez kötődnek. Érdekes és elgondolkodtató volt.

A sok beszéd után vacsora következett, majd az esti program: Mini Film Fest. Mindenki hozott magával kisfilmeket, videókat és fotókat fesztiválokról, és a mesemondásról általában. Én is vittem, egy rövidet, zenére összevágva (előző éjjel csináltam), hogy villantsak egy kicsit a Holnemvolttal; mindenkinek nagyon tetszett. Ha lesz olyan verzióm is, amin legális a zene, majd kipostolom ide is... :)
Láttunk ezen kívül zenés fotókat a tavalyi római fesztiválról, egy rövid filmecskét ír tündérekről Clare jóvoltából (melyben ír mesemondók nyilatkoztak nagyon-nagyon komolyan a tündérekről), Pete bemutatkozását a tévéből, valamint Abbi projectjét, aki elhozott Európába egy fiatal kínai mesemondót, a Vízparti történet iskolájából. Fel is lett véve videóra, ahogyan mesél. Ezt a stílust évszázadok óta tanítják Kínában, és ő a következő generáció; minden mozdulatában lenyűgöző volt.
Az én kedvencem mégis az a videó volt, ami a Hakaya Fesztivált, az arab világ egyik legnagyobb mesemondó rendezvényét mutatta be, a FEST-en megfigyelőként részt vevő jordániai fickó jóvoltából. A videó lenyűgöző, ezért aztán szép szemeket meresztettem a bácsira, és odaadta nekem. Trófeaként hoztam haza. Juhé :)

És ezzel aztán véget is ért a második nap. De nem a történet :)