FEST 2011, Toledo - Mesék határok nélkül

Aki még emlékszik, az tudja, hogy immár másodjára vettem részt az Európai Mesemondó Szövetség (FEST) éves konferenciáján. Aki nem emlékszik, annak itt a link 2009-ből (és innen felfelé, a történet több bejegyzést ért meg).

A komoly és hangzatos nevű találkozó idén Spanyolország egyik legszebb városában, Toledóban került megrendezésre. Nem mondom, hogy panaszkodtam érte. Sőt.

A statisztikák, résztvevő mesemondókban mérve: 3 ír, 1 brit, 2 walesi, 2 skót, 1 német, 2 osztrák, 3 olasz, 1 szerb, 1 svájci, 4 norvég, 2 svéd, 3 görög, 1 portugál, 3 francia, 1 kanadai, 2 izraeli, 1 jordániai, 1 magyar, 2 baszk, 2 belga, 2 holland, 2 dél-amerikai és 5 vagy több spanyol. Ha jól számoltam. A nyelveket már nem sikerült összeszámolnom; mindenesetre megvolt a kellő barátságos Bábel-hangulat, és az újraálmodott Játék határok nélkül.

De kezdjük talán az elejéről.

Repülővel keltem útra, kedd reggel; mivel pont a felhőkön járó fiú történetét vittem magammal (spanyolra fordítva), külön élmény volt megint felülről tekinteni a világra. Három óra felhőbámulás új értelmet ad a mesének; lentről nézve felmerül az emberben a gondolat, vajon mi abban a különleges, hogy valaki a felhőkön akarjon járni, hiszen egy idő után biztos megunja majd. De a repülőről nézve a felhők világa egészen más képet mutat: hegyek, völgyek, tornyok szabdalják a képzeletbeli tájat, kis szigetcsoportok, horizonton magasodó városok, barlangok és végtelenbe nyúló tejfehér tengerek. Folyton változó táj ez, és színes is - a fehér valamennyi árnyalata, kékes-szürkés, vagy éppen fekete, lilás, rózsaszín és arany amikor felkel vagy lemegy a nap, és ezüstszínű a holdfényben. Beleillik a mesébe.

Pályuk Anna felhőkön járó legényén kívül egy másik véletlen útitársam is akadt: nem más, mint maga Giacomo Casanova, aki a modern technika csodáinak köszönhetően lopta be magát a zsebembe a budapesti reptéren, az indulás előtti unalomban. Korábban is hallottam már róla, de nem ismerkedtünk meg személyesen; most viszont, az emlékirat sorait olvasgatva, hirtelen megelevenedett előttem a híres nőcsábász alakja. Teljes véletlenségből van is neki egy spanyolországi útinaplója, így hát velem tartott Madridba, Toledóba, sőt, Guadalajarába is. Szórakoztató társaság, a fene egye meg a pofátlan mindenét.

Medridban szakadó eső fogadott, amit csak a reptér tetején csordogáló patakok jeleztek; az utat innen föld alatt folytattam. A madridi metróvonal-hálózat vetekedik Európa legjobbjaival; ember legyen a talpán aki kibogozza. Az állomások viszont mind nagyon szépek, tarkák, sárgák-rózsaszínek-kékek és pirosak, és minden metrókocsiban könyvrészletek vannak kiragasztva, amiket élvezettel olvasgattam. Élveztem, hogy értem a spanyol nyelvet. Belehallgattam emberek telefonbeszélgetéseibe.

Toledó rendelkezik a legszebb vasútállomással, amit eddig láttam. Sajnos, mivel ott is szakadt az eső, nem volt alkalmam lefotózni az épületet, de higgyétek el, tényleg szép. Tessék, itt van.
Az eső ellenére felkaptattam a várossal szemben lévő hegytetőre, miközben vadkacsák (jelen esetben a keselyűk vízálló megfelelői) köröztek a fejem felett, és megpillantottam a San Servador kastélyt, mely nem csak hogy otthont adott a konferenciának, de ráadásul saját kísértettel is rendelkezik, bezony. Ettől aztán gyanakodva tekintettem minden tükörre, és az önműködő, fémesen csattanó hanggal fel-és lekapcsolódó világítás a tekergőző folyosókon szintén nem segített sokat. Legalább azt tudtam, hogy a fütyörészés, csoszogás és egyéb hajnali zajongás csak a szomszéd szobában lakozó walesi bárdtól származik. Micsoda megkönnyebbülés.

Ha már a bárdoknál tartunk: elkezdtek szállingózni a mesemondók, és megkezdődött az ismerkedés (Szia, te honnan? Aha. És én? És Magyarországról. És te honnan?... stb.), és az egymás nyakába ugrálás régi ismerősök számára. Nagy örömömre több ilyen is akadt; bár Love és Clare sajnos különböző okokból sajnos nem tudtak eljönni, ott volt például Martin (aki hetvenkét éves létére nagyon fiatalos és életvidám, és kitörő örömmel üdvözölt), Paola és Davide akik időközben összeházasodtak és nagyon szépek együtt (külön-külön is, egyébként, de együtt pláne :)(róluk itt lehet olvasni), Birgit és Tone akiket már jól ismertek, és Pep, a spanyol házigazdák képviseletében. A görögöktől megint Jorgos jött el, a maga tündöklő mosolyával, két újabb szépséges nő kíséretében (akik szintén mesemondók); a szobatársam pedig Karin lett, egy csillogó kék szemű, napbarnított osztrák hölgy, akiről még szó fog esni.

A San Servador egyébként, jobb kifejezés híján, állati szép helyen van. Mellékelek is képeket izibe.
(És elmegyek aludni, folyt. köv. holnap)


(Bal oldalt látható a kastély, jobb oldalt maga Toledó, középen művészi virágok)


(A kastély közelről)






(További kilátások a városra és a folyóra)
(Szép mi?)