Lúdas Matyi és Pávás Juan (Népmesék nyomában a világ körül 30. - Argentína)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Cuentos y leyendas populares de la Argentina
Berta E. Vidal de Battini
Ediciones Biblioteca Nacional, 2013.

Egy argentin mesemondó barátnőm ajánlása nyomán találtam ezt a könyvet, ami egy régebbi, sok kötetetes néprajzi gyűjtésből készült válogatás. Még így is kis híján négyszáz oldal, kiadós bevezetővel, ami főleg a mesék nyelvezetéről szól. Utóbbi külön hasznos volt, ugyanis a szövegeket meghagyták abban a nyelvjárásban, amiből gyűjtötték őket - ezért voltak olyan szépségek a könyvben, hogy "güeno" volt "bueno" helyett, meg "jue" volt "fue" helyett, meg lemaradtak a szavak végéről betűk. Legtöbbször úgy sikerült megértenem a meséket, hogy hangosan kiolvastam őket, és leesett, mit akartak mondani. Voltak bőségesen guaraní, kecsua, és egyéb indián szavak is, amiket a szerkesztők szerencsére gondosan lábjegyzeteltek (több, mint öt szót számoltam össze a tatura, például). Minden meséhez odaírták a régiót, ahonnan származik, a mesemondó nevét és életkorát, valamint a gyűjtés évét és helyét is. A könyv elejében állatmesék vannak, majd később klasszikus tündérmese-típusok, majd helyi legendák, hagyományok, és néhány tréfás mese is. Sok mesetípusból több verzió is került egymás mellé, amit nagyon élveztem; érdekes volt látni, hogyan mesélik ugyanazt a történetet az ország különböző részein. Azt az egyet sajnáltam, hogy térkép, valamint típus- és motívum-mutató nem volt hozzá, de amúgy nagyon kerek, olvasmányos, érdekes gyűjtemény.

Fénypontok

Tatu, armadillo, quirquincho, piche

Az állatmesék közül nagyon szerettem azokat, amikben szívem csücske, a tatu szerepelt. A tatu, a róka, és a kenyérárus pl. arról szólt, hogy a tatu döglöttnek tettette magát az úton, mire betette az árus a kenyeres kosárba, hogy majd később megfőzi otthon; menet közben a tatu kidobálta a kenyereket a kosárból, majd ő is meglógott. Amikor a róka próbálta ugyanezt, ahelyett, hogy felvették volna, még bele is rúgtak, hogy biztos döglött legyen...

Pedig a bébi bagoly cuki

Nagyon tanulságos volt a Bagoly gyermekei című mese, amelyben a madarak királya a madarak gyerekeit ette. A bagoly összebarátkozott a királlyal, és addig hízelgett neki, míg megígérte, hogy az ő gyerekeit nem fogja megenni - de amikor megkérdezte, honnan ismeri fel őket, a bagoly azt válaszolta, hogy "hát az enyémek a legszebbek." Erre a madárkirály a biztonság kedvéért a legrondább fiókákat ette meg... amik épp a bagoly gyerekei voltak. Ízlések és pofonok, ugye.
Nagyon szerettem az állatok védelmezőiről szóló helyi legendákat is; őket néhol Coquena, máshol Yastay néven emlegették; minden állatfajhoz tartozott egy-egy, és az volt a dolguk, hogy megfenyegessék vagy megleckéztessék a vadászokat, ha túl sokat vagy feleslegesen öltek.
A tündérmesék közül tetszett A fösvény, a haspók, és a jó fivér története, akik külön-külön indultak vándorútra. Az első két testvér csak egy kívánságért cserébe adott enni egy öreg koldusnak - az első azt kérte, minden, amihez hozzáér, változzon arannyá; a második sohasem akart kifogyni a kenyérből és a sajtból (persze mindkettejük megszívta a kívánságát, a szokásos módokon). A legkisebb fiú jószívűen adott enni a koldusnak; ő azt kapta ajándékba, hogy mindig talált a zsebében pénzt, és biztonságos módon meggazdagodott.
Szintén nagyon szerettem a Három fonóasszony mese argentin változatát, ami itt A purgatóriumi lelkek néven szerepelt. Anya és lánya megidézte a purgatóriumi lelkeket, hogy segítsenek nekik a munkában, és a lelkek szőttek-fontak helyettük; aztán ők jelentek meg a királyfi előtt is, hogy elrettentsék a további munkák kiadásától, amikor feleségül vette a "szorgos" lányt.
Nagyon tetszett az a mozzanat egy ördgönek-lelket-eladós mesében, hogy a lelke árán meggazdagodott, ám alapvetően jóságos úr csak egy rég feledésbe merült vers árán tudta megváltani magát. Bejárta érte a fél világot, hogy találjon valakit, aki még emlékezett A tizenkét szó című ráolvasásra; végül egy öreg anyóka fel tudta idézni a (gyerekkorában anyjától hallott) sorokat, és így hősünk megmenekült az ördögtől. Az élő szájhagyomány életeket menthet...
Volt egy érdekes vízözön-legenda is, mely szerint egyes emberek a föld alá menekültek a vízözön elől és nagy agyagedényekben bújtak el (ezért lehet ásás közben agyagedényekben emberi csontokat találni), mások pedig óriáskaktusszá változtak: A kaktusz törzse az anya, és annyi ága van, ahány gyereke volt.

Kapcsolatok

Nandu

Az állatmesék között több ismerős is volt - például a Tigrisen lovagló róka esete, amit Rémusz bácsi meséiből nyúllal ismerhetünk, vagy A tatu és a róka üzlete, ahol ketten együtt művelték a földet, és a tatu mindig megkérdezte, a róka a termés "tetejét" vagy "alját" kéri-e (amikor az alját kérte, búzát vetett, amikor a tetejét, akkor krumplit, amikor meg mindkettőt, akkor kukoricát) - ez utóbbival nagyon sok kultúrában találkoztam már. Sőt, volt Kiskakas is, aki gyémánt fél krajcár helyett az aranyát szerette volna visszaszerezni a királytól, meg Róka és kígyászkeselyű (róka és gólya helyett, akik egy tányérból esznek, avagy nem esznek). A kedvencem talán A róka és a holló visszavágós verziója volt, ahol elsőre sikerült a sajtot kicsalni a holló szájából, de másodjára már követ dobott le, és kitörte a róka fogait. És természetesen itt is volt állatok közötti versenyfutás, ezúttal nandu és varangy között.
Tetszett a Hófehérke argentin verziója is (A féltékeny királyné), ahol a gonosz királyné a lány édesanyja volt, és a királykisasszony hét törpe helyett huszonöt rabló házában talált menedéket, akik mind a testvérükké fogadták. A végén csak akkor volt hajlandó feleségül menni a királyfihoz, ha a fivéreinek elengedték a büntetését...
Midász király szamárfülei helyett itt agancsos királyokkal találkoztam (de a történet maga ugyanaz volt), volt Tárulj, szezám!, és akadt hét napjait éneklős mese is, amit eddig ír tündérekkel ismertem, de itt kisördögök voltak a szereplők. A hasonlóságok fénypontja pedig kétségkívül az volt, hogy itt Pávás Juannal találkoztam Lúdas Matyi helyett...

Hova tovább?
Uruguayba.