Feminista Magyar Népmesék 56. - Az Aranyhajú és Kellemes

Ismét szerda, ismét Feminista Magyar Népmesék! Aki kíváncsi a sorozat történetére, itt találja a bemutatkozó bejegyzést. Az előző mesék itt olvashatók.

A mai bejegyzés hosszúra sikerült...

Az Aranyhajú és Kellemes

A történet

Adott egy rátarti, elkényeztetett, idegesítő királyfi, aki nem akar megházasodni, mert egyetlen lány sem elég jó neki. Végül egy napon hírül veszi, hogy egy távoli országban él egy királykisasszony, akinek tiszta aranyból van a haja - és látatlanban elhatározza, hogy ez aztán a neki való feleség. Csak éppen megkérni lusta, mondván "Én nem megyek utána, nem fáradok vele"; elküldi inkább egy tanácsosát egy csomó lakájjal, hogy szállítsák le a feleséget.
A tanácsos jelentkezik az Arany Királynál. Az öreg király azt válaszolja, kérdezzék meg a lányát: "Akihez ő akar hozzámenni, én csak ahhoz adom." Előadják a kérést a királykisasszonynak is, aki szintén karakán választ ad: "Én már aztán nem megyek! Egy olyan királyfihoz, aki még értem se jött? Én ahhoz megyek, akit szeretek. De látatlanban hogy szeressem? Ki hallott már ilyet?" A kérők feleség nélkül kullognak haza, pedig a királyfi már a menyegzői lakomát is előkészítette.
Nem sokkal később egy Kellemes nevű szolgafiú a cselédekkel kártyázva megjegyzi, hogy ő bizony el tudta volna hozni a királykisasszonyt. Ezt hallván a királyfi féltékeny lesz, és egy toronyba zárja Kellemest. A szolga azzal könyörgi ki magát a toronyból, hogy nem magának hozta volna a lányt, hanem nyilván a királyfinak. Kap is rögtön pénzt, paripát, és indulhat leánykérőbe.
Kellemes valóban jó munkát végez; sikerül megszerettetnie a királyfi gondolatát az aranyhajú lánnyal... ám a lány még annál is jobban beleszeret magába Kellemesbe. Meg is mondja rögtön a fiúnak, hogy hozzámenne szívesen, de Kellemes tiltakozik: Ő a királyfit sohasem csapná be vagy árulná ál. A királykisasszony ettől kicsit rosszkedvű lesz, és mindenféle feladatokat állít Kellemes elé (tóból gyűrű visszaszerzése, oroszlánvadászat, satöbbi). Amikor Kellemes mindet elvégzi, a királykisasszony beleegyezik a házasságba, és felesül megy az elkényeztetett királyfihoz
A baj csak az, hogy a lány továbbra is Kellemest szereti. A tény a férje figyelmét sem kerüli el, így Kellemest másodjára is a toronyba zárják. A királyfi féltékenységének viszont még ez sem szab határt; elhatározza, hogy megmosdik a királylány szobájában tartogatott életvízben, hogy szebb és erősebb legyen, mint Kellemes... de sajnos rossz kancsót választ, a halál vizében mosdik meg, és meg is hal azonnal.
Miután ily módon elhárult az akadály a szerelmük elől, Aranyhajú és Kellemes végül összeházasodnak.

Mitől feminista?

Akutális és témába vágó illusztráció

A királyfi a mesében egyértelműen negatív, elítélendő szereplő - és sok dolog, amiért elítéltetik, az emberi kapcsolatokról szól (nemtől függetlenül). Rögtön a mese elején kijelenti, hogy ő ugyan nem fárad a lánykéréssel - nyilvánvalóan az a fajta, aki el sem tudja képzelni, hogy neki egy nő nemet is mondhat (hint: a legtöbb nő találkozott már ilyen személlyel, általában a gazdagabbjából). Cserébe az öreg Arany Király közli, hogy a lánya ahhoz megy, akihez ő szeretne (tessék, egy feminista apa), a királylány pedig kerek perec kijelenti, hogy nem megy olyasvalakihez, akit nem is ismer (ami népmesében ritkaságszámba megy).
És akkor jön Kellemes.
Szeretem, hogy a királykisasszony közli Kellemessel, hogy szerelmes belé, és hozzá akar menni feleségül. Ritkán látni olyan női alakot, aki kezdeményez, mert a mesék és a társadalom bevett szokásai szerint a férfiaktól várja el mindenki, hogy kezdeményezzenek - a férfi a vadász, a nő a préda, és ha ez a helyzet felborul, akkor mindenkinek illik nyomorultul éreznie magát. Pedig semmi ok nincsen rá, hogy ez így legyen (főleg, mert mindkét fél szív az elvárásokkal). A királykisasszony kinyitja a száját, és elmondja, mit érez, és mit akar.
Kellemes pedig nemet mond. Nem azért (ld. alább) mert nem tetszik neki a lány - hanem azért, mert nem akarja a királyfit (gazdáját, munkaadóját, uralkodóját, stb.) "elárulni" azzal, hogy olyan lányt vesz feleségül, akit a másik férfi már "kinézett magának."
Mondjuk el megint, hangosan, hogy a hátsó sorban is hallják: EMBERI LÉNYT NEM STOPPOLHATSZ LE. Attól, hogy a királyfi látatlanban közölte, hogy neki ez a lány kell (mert jól mutat mellette), a lánynak nem kötelessége igent mondani. Normális, értelmes, emberi párkapcsolatban nincs olyan, hogy "én láttam meg előbb." Olyan sincs, ha már itt tartunk, hogy "a haveromnak tetszik, ezért én jobb, ha nem is nézek feléje, inkább szívjunk mind a ketten, hogy a harmadik személy ne legyen féltékeny."
A királykisasszony hiába győzködi, hogy fogadja el a szerelmét, Kellemes makacsul kitart az ígérete és a becsülete mellett - így végül a lány a királyfi felesége lesz, de továbbra sem őt szereti, és ez annyira látványos, hogy mindhárman megszenvedik a házasságot: Kellemes toronyba kerül, a királylány emészti magát, a királyfi pedig féltékenységében önmagát kérdőjelezi meg, és annyira elkeseredetten akar "jobb" lenni, mint a riválisa, hogy a végén bele is hal.
Nem egyedüli esetről van szó: A "király nevében érkezett kérő beleszeret a menyasszonyba" nagyon elterjedt motívum (ld. Trisztán és Izolda). Ezekben a mesékben, legendákban a becsület áll szemben a szerelemmel - de a "becsületnek" itt egy olyan érzelmezéséről van szó, ami a nőt birtokolható értéknek tekinti, amire a felsőbbrendű személynek, vagy az első megtalálónak joga van, ami felülírja a nő saját választását/boldogságát. Ha a lányt egyszer "lestoppolta" valaki, akkor a második kérőnek a becsülete múlik rajta, a szerelmet választja-e, és sajnos amikor a becsület győz, ezek a történetek ritkán végződnek boldogan - pont azt illusztrálva, hogy az elvakult, hipermaszkulin becsületkép milyen könnyen torkollik tragédiába. A "disrespect" (tiszteletlenség) a mai napig egy gyakran felemlegetett kifogás mindenféle szörnyű dolgok elkövetésére.
(Ellenpéldának pedig ott van a Dietrich-mondakör verziója Trisztánra, ahol nem csak megszöknek a szerelmesek, de gyorsan le is fekszenek egymással, hogy a szüzességét vesztett lányt a király már ne kérje vissza. Happy end. Német gyakorlatiasság.)
Összefoglalva: A királylány tudja, mit akar, és ki is mondja; a "bros before hoes" mentalitás pedig oda vezet, hogy a hűségből csoportos szenvedés lesz. A királyfit a saját elvakult rátartisága és versenykényszere kergeti a vesztébe.

Amit érdemes átgondolni

Ezen a történeten is érdemes alaposabban elrágódni. Az egyik fontos részlet, amit kiemelnék, Kellemes győzködése. A nem az nem, akár férfiról, akár nőről van szó. Ha Kellemes saját maga miatt mondana nemet a királykisasszony közeledésére, mert a lány nem tetszik neki, akkor teljesen más történetről lenne itt szó (arra is van mesetípus, Putifárnétól ismerős lehet). Ez esetben az a különbség, hogy Kellemesnek feltehetően tetszik a lány (a végén boldogan feleségül veszi), és csak kötelességtudatból mond neki nemet.
Szintén érdekes kérdés, hogy vajon a királykisasszony miért mond mégis igent a királyfinak, miután Kellemes elutasította. Személyes olvasatom szerint azért, mert így közel tud maradni Kellemeshez; de mesemondótól függően más értelmezéseket is el tudok képzelni.

Források

Varga D.: Ritkaszép magyar népmesék (Hét Krajcár Kiadó, 1998.)

Megjegyzés
Varga felsorol egy rakat könyvet, amikből a meséket válogatta, de még nem sikerült kinyomoznom, pont ez a mese melyik gyűjtésből származik. Az biztos, hogy eredetileg nem ez a címe.