Mítoszok, virágok, és egy hadseregnyi csincsilla (Népmesék nyomában a világ körül 28. - Bolívia)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. Aki csatlakozni szeretne a világ körüli meseolvasáshoz, részt vehet a Moly.hu kihíváson. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Mitos, leyendas, y cuentos populares de Bolivia
Textos en castellano; quechua-castellano y aymara-castellano
Roberto Ágreda Maldonado (szerk.)
Grupo Editorial Kipus, 2015.

Kiadós, majd' 300 oldalas gyűjtemény. Nem néprajzosok állították össze, hanem egy bolíviai költő- és írószövetség (és az alcímmel ellentétben alig van benne kecsua és aymara szöveg). A könyv fejezetei az ország egyes régióinak felelnek meg, és van bennük bennszülött mítoszoktól kezdve színjáték-részleteken át 20. századi kísértet-legendákig nagyjából minden, ami hagyományos történetnek minősül. Néhányuk gyönyörű volt, néhányukat meg alig értettem; a legtöbb szöveg korábbi, olykor 19. századi forrásokból származott (a szerzőt/gyűjtőt mindig jelölték), de volt olyan is, amit az Internetről szedtek, ahol valaki a nagymamája történeteit osztotta meg egy fórumon. Eléggé vegyes saláta, és jobban is meg lehetett volna szerkeszteni, de legalább kifejezetten hagyományos történeteket tartalmaz (spanyol nyelvterületen gyakran elmosódik a határ), és sokat tanultam belőle Bolívia történelméről és kultúrájáról. Persze azért volt benne több sztori is, ami megfogott.

Fénypontok

A könyv egyik legszebb története a kantuta virág (Bolívia egyik nemzeti virága) eredetmondája volt. Két király vetélkedéséről szólt, akik háborúba döntötték a népüket, miközben azon versengtek, kinek ragyog fényesebben a csillaga az éjszakai égen. A két király a csatában szerzett sebektől haldokolva a fiaira hagyta a viszályt. A két fiatal herceg, Vörös Csillag és Arany Villám, nem akart háborúzni, de nem volt más választásuk; végül a csatatéren a vérontást látva megálljt parancsoltak, békét kötöttek, és együtt temették el őket. A sírjukból nőtt a kantuta virág, az egység szimbóluma.
Szintén nagyon szép volt a gesztenye születéséről szóló mítosz, amelybet két istenség az őket körülvevő természetet figyelve tanulta meg, hogyan kell gyerekeket nemzeni. Az ő gyereik lettek a fák, elsőként a gesztenye, és utána az összes többi faj, amikből megszületett a dzsungel.
Mivel nagyon csípem a kolibriket, külön tetszett az a történet, amelyben a kondorkeselyű feleséget rabolt magának, akit aztán egy Lorenzo nevű kolibri szabadított ki a fogságából. Szintén megfogott a földimogyoró születéséről szóló mosetén bennszülött legenda, amelyben egy titokzatos természetfeletti hölgy a hajából fésülte ki az első földimogyorókat, hogy segítsen az embereken (nem gondoltam, hogy egyszer ilyet is olvasok majd). Igazából majd' minden őshonos növény eredetéről szóltak legendák; volt halott feleségből sarjadó kukorica, kivégzett szeretőkből növekvő burgonya, és több történet a kokalevélről is. Utóbbiak között volt egy, amely szerint a Napisten sarjasztotta a kokalevelet a bennszülöttek számára a spanyol hódítás hajnalán, hogy enyhülést adjon nekik a szenvedéseik közepette...

Kevésbé áhitatos, ám nagyon mókás volt az a mítosz, melyben négy hegycsúcs istensége versengett egy hölgy kegyeiért. Az egyik rivális hegyisten egy hadseregnyi csincsillát küldött ki, hogy ássák alá a riválisát... A csincsillák mellett megjelentek más őshonos állatok, például a tatu is (utóbbiról külön történet magyarázta, miért olyan recés a páncélja).
Érdekes történelmi legenda volt a "sakkozó Inkákról" szóló fejezet. Ezek a spanyol hódítás idején játszódtak, és rávilágítottak a spanyolok hozzáállására az őslakosokkal kapcsolatban: A fogva tartott uralkodót, Atahualpát a legenda szerint azért végezték ki, mert a börtönőreit figyelve megtanult sakkozni, és a hódítók úgy döntöttek, túl okos ahhoz, hogy életben hagyják.
A kísrétet- és szörnylegendák között is volt néhány említésre méltó. A leghátborzongatóbb a k'arisiri nevű lény volt, ami éjjelente az utakat járja, és a gyanútlan utazókat megtámadva kiszívja a testükből a zsírt...

Kapcsolatok

Nem kellett sokáig barangolni Dél-Amerikában, hogy találkozzam a Síró Asszonnyal, aki kísértetként jár fel-alá a folyóparton, megfulladt gyermekeit siratva. Sejtem, hogy vele találkozunk még, ha máshol nem, akkor majd Mexikóban...
Észak-amerikai indián mítoszokra hasonlított az a guarayo indián történet, amelyben két fivér (Nap és Hold) úgy mászott fel az égbe, hogy nyilakat lőttek ki, míg az egymás végébe fúródott nyílvesszők létrát nem alkottak földtől az égig. Volt egy özönvíz-mítosz is a chiriguana indiánotól, ahol az emberek, látva a víz közeledését, egy fiú és egy lány gyereket tettek egy kivájt tökbe, hogy legalább ők megmeneküljenek.
Az ég felemeléséről szóló polinéz mítoszokhoz hasonló volt a történet, amely szerint eleinte az ég olyan közel volt a földhöz, hogy néha egymásnak ütköztek, és megöltek egy csomó embert. Az égboltot végül egy óriási, Nyuku nevű hernyó emelte a helyére, akit azóta a Tejútként láthatunk éjjelente.

Hova tovább?
Paraguay felé vesszük az utunkat.