2018. június 23., szombat

MythOff Steampunk: Mítoszok Csatája teljes gőzzel!

Természetesen az idei nyár sem maradhatott Mítoszok Csatája nélkül. Június 21-én, pont a napforduló estéjén, ismét összegyűlt kis csapatunk, hogy megosszuk a világ mítoszainak legjavát Budapest lelkes mítoszrajongó közönségével.

A rendezvénynek ezúttal a Krak'n Town nevű steampunk kocsma adott helyet. Eredetileg egy tágasabb alagsori helységet foglaltunk le, de előre nem látott körülmények miatt a MythOff napján szembesültünk vele, hogy egy kisebb, bárpultos helység áll csak a rendelkezésünkre. Kihoztuk a dologból a maximumot: Lelkes közönségünk ezúttal is bebizonyította, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, mert közel hetvenen jöttek el meghallgatni minket! Ez úton is köszönjük, hogy velünk voltatok!

Mivel a helyszín steampunk (laikusoknak: viktoriánus sci-fi) témájú volt, úgy döntöttünk, a mítoszokkal is kapcsolódunk egy kicsit a díszletekhez. Részemről az est hoppmestereként előástam egy réges-régi steampunk szerelésemet, és örültem neki, hogy ismét hasznát veszem. Az est három körben zajlott, egy külön díszvendéggel, Cathryn Fairlee amerikai mesemondó (szeretett eposzmesélő mentorom) személyében. Minden kör végén a közönség szavazott, mégpedig úgy, hogy befőttes üvegekbe dobáltak fém alkatrészeket. A szavazás kérdések alapján történt, melyeket díszvendégünk talált ki; a győztes mítosz mesemondója szimbolikus ajándékot, kicsi steampunk sárkányt vehetett át az est emlékére (a sárkányok a Fimo gyurma és három kiszolgált szovjet vekker támogatásával születtek az én konyhaasztalomon).


És akkor következzen a részletes lista:

Első kör: Időutazás! Emberek, tárgyak, korszakok


A műsort Varga-Fogarasi Szilvia nyitotta meg egy nagyon érdekes történettel: A mítosz a Salamon-szigeteken született, és arról szólt, a fehér emberek megjelenése hogyan haragította meg a tenger isteneit, és hogyan okozta a nagy 1932-es földrengést és szökőárt. Szilvi jó kutató-mesemondóként a könyvet is elhozta, melyben megtekinthettük az eredeti mesemondó arcképét, és egyéb történetekhez készült rajzait.

Utána én következtem, a perui Moche kultúra vázaképeiből rekonstruált mítosszal, mely a Tárgyak Lázadásáról szól - arról, hogy az emberek nemtörődömsége hogyan okozta majdnem a vesztüket, amikor a saját használati tárgyaik fellázadtak ellenük. A Tárgyak Lázadása elterjedt közép- és dél-amerikai mítosz (a mi Özönvizünkhöz hasonló), és sok nép hagyományaiban még ma is létezik.
Szavazó kérdés: Mi lenne rettenetesebb büntetés az emberiség bűneiért? Örökös napfogyatkozás, vagy örökös földrengés?
A közönség döntése: Az örökös napfogyatkozás rosszabb lenne!


Második kör: Kovácsok és fémművesek


Ebben a körben a Tekergő Meseösvény két mesemondója nézett egymással farkasszemet. Hajós Erika az ír hős, Cú Chulainn legendáját mesélte el onnantól kezdve, hogy kisfiúként minden más gyereket legyőzött, egészen odáig, hogy véletlenül megölte egy kovács vérebét, és ő állt a helyére (innen a neve: Cú Chulainn, Chulainn kovács kutyája).
Gergus László egy északi mítoszt hozott arról, hogyan vágta le Loki, a bajkeverő, Thor feleségének arany haját, és hogyan kovácsoltatta meg a törpékkel az istenek kincseit kárpótlásul.
Szavazó kérdés: Ha Chulainn kovács vérebével, vagy pedig egy feldühödött Thorral kellene szembeszállnotok, melyikükkel harcolnátok meg szívesebben?
A közönség döntése: Mindenki Thorral akar verekedni

A második kör után következett díszvendégünk, Cathryn Fairlee előadása, aki Freya istennő nyakékének történetét hozta el nekünk. Angolul mesélt, egyes szám első személyben, és a közönség lelkesen itta minden szavát. A történet humoros volt, kevéssé ismert, és nagyon szexi: Freya négy törpe-kováccsal töltött négy éjszakát, hogy nekiajándékozzák a világ legszebb nyakláncát, a Bríszingament. Cathryn verzióját hallgatni a mítoszra igazi felüdülés volt, és a közönség nagyokat kacagott rajta.

Harmadik kör: A világ eleje és a világ vége


Nem feltétlenül ebben a sorrendben. A kört Stenszky Cecília nyitotta meg, aki a Gilgames-eposz Alvilág-járó fejezetét mesélte el nekünk - stílszerűen kibontott hajjal, állatbőrökbe öltözve, szavaival visszaadva az eposz költőiségének egy-egy részletét. Megismerkedtünk Szidurival, az Alvilág kocsmárosnőjével, és megtudtuk azt is, miért vedlenek a kígyók.
Végül pedig, de nem utolsó sorban, Nagy Enikő nem is egy, hanem egyenesen négy kambodzsai teremtésmítoszt hozott el nekünk - közöttük a klasszikus Tejtenger Kiköpülését is. Enikő még arra is figyelt, hogy mesélés közben finom utalásokat tegyen mind a hat korábbi mítoszra...
Szavazó kérdés: Hová mennél szívesebben barátokat szerezni? Gilgames drágaköves-kocsmás alvilágába, vagy a Tejtengert kiköpülő partira?
A közönség döntése: Majdnem döntetlen lett! Meg kellett kérnünk valakit, hogy működjön mérlegként, és becsukott szemmel döntse el, melyik befőttes üveg a nehezebb. Végül hajszálnyi előnnyel Kambodzsa győzött.

A maradék két kicsi steampunk sárkányt kisorsoltuk a közönség tagjai között - kijárt nekik a köszönet a sok tapsért, a lelkes figyelemért, és a szorgalmas szavazásért! Még egyszer köszönjük a mesélőknek és a hallgatóknak a csodálatos estét, és reméljük, a következő alkalom legalább ilyen sikeres lesz! Aki nem akar lemaradni róla, kövesse  MythOff Facebook oldalát!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése