Az aacheni katedrálisban teltház volt

Az idei FEST konferenciáról már blogoltam korábban, de még adós vagyok egy beszámolóval a konferenciát követő csodálatos fesztiválról.
A mesemondás ugyanis idén sem maradt el, ha már ennyi nemzetközi előadó gyűlt össze egy helyen. Regina Sommer és a Haus der Märchen und Geschichten szerveztek nekünk egy nagyon különleges eseményt, ami életem egyik legszebb mesemondó élménye lett: éjszaka meséltünk az aacheni katedrálisban!

A katedrálist már a konferencia egyik napján volt alkalmunk meglátogatni, és teljesen lenyűgözött. Amikor az előadás estéjén, egy kiadós baráti vacsora után visszatértünk, alig mertem elhinni, hogy tényleg ez lesz az előadásunk helyszíne. Gyorsan belaktuk a teret: az egyik kápolnát jelölték ki öltözőnek (soha ilyen menő öltözőm még nem volt, ld. a fotót), és a sekrestyét is kinyitották nekünk, hogy tudjuk a mosdót használni. A hangulathoz hozzájárult az is, hogy Davide, az olasz mesemondó-duó egyik tagja a padokban ülve hangolta a gitárját...

A készülődés izgalmát tovább fokozta, hogy nagyon jó kezekben voltunk: a szervezőkön kívül eljött egy csapat fiatal, akiket gyerekkorukban Wirtz Ágnes művészettörténész (a Világszép Alapítvány egyik alapítója) képzett ki a katedrális idegenvezetőinek, és most visszatértek egy este erejéig, hogy meséljenek nekünk az épület történetéről és titkairól. Megtekinthettük testközelből Nagy Károly trónszékét, amit jeruzsálemi kőlapokból raktak össze, sőt, Nagy Károly szarkofágját is - mesélés közben utóbbi a hátunk mögött fénylett, míg a közönség feje felett elnézve, az első emeleti galérián pont az üres trónszékre láttunk rá. Nagy Károly és az ő mondaköre régi nagy kedvenceim; nagyon varázslatos élmény volt azt képzelni, hogy egy ilyen híresség is hallgatja a történeteinket... Rajta kívül persze volt hús-vér közönségünk is, nagyjából háromszáz fő, akik pont kiöltötték a rendelkezésre álló nézőteret.

Az est műsorát, amit a tartomány elnöke nyitott meg, úgy válogatták össze, hogy a mesemondók olyan kultúrákat és hagyományokat képviseljenek, amelyeknek valamilyen formában köze volt Nagy Károlyhoz, a katedrálishoz, a hozzá tartozó középkori iskolához és műhelyekhez, és a Karoling reneszánsz korszakához (én például a magyar kápolna kapcsán kaptam meghívást, ami Nagy Lajos királyunk emlékét őrzi). Mindenki egyetlen történetet mesélt, és az előadások között csodaszép orgona- és szaxofonzene zengett a fejünk felett, betöltve az egész katedrálist. Részemről az Aranyhíd, ezüsthíd szigetközi mondáját vittem magammal, aminek idén több okból is különleges jelentősége van: a történet szerint a tatárjárás elől menekülő, kétségbeesett embereket Göncöl táltos és Tündér Ilona segítik át a Dunán, a saját varázserejüket feladva, és csak 777 év múlva tudnak majd ismét visszatérni közénk - a tatárjárásnak pedig pont idén 777 éve, hogy vége lett. A történet csodaszépen ült, lehetett hallani a közönség sóhaját, amikor ezt elárultam nekik. Előtte egy kicsit aggódtam, hogy ilyen pogány történetet hozok be egy katedrálisba, de George Macpherson, a skót hagyományos mesemondás egyik nagy öregje, cinkosan odasúgta nekem, hogy "ne aggódj, én egy pogány kelta ráolvasást hoztam..." Szerencsénkre nem forrt fel a szenteltvíz.

A többi történet is csodaszép volt, és bár kevéske némettudásommal nem mindegyiket értettem, nagy élmény volt végighallgatni őket. Davide Bardi és Paola Balbi angollal és énekkel keverték az olasz nyelvet; megkapó előadás volt, Paola a széksorok között sétálva, egyes szám első személyben mesélte el Jézus halálának és feltámadásának történetét, Mária Magdolna szemszögéből. A német Michaela Sauber Parszifál legendáját mondta el, Nuala Hayes ír mesemondó Lir hattyúvá változott gyermekeiről mesélt, Gidon Horowitz az első jeruzsálemi templomról, Sam Cannarozzi az alkímiáról, Raymond den Boestert a trickster Till Uilenspiegelről, Abbi Patrix pedig egy szenegáli teremtéstörténetet hozott, ami összecsengett az időtlen művészet gondolatával. Wirtz Ágnes és a katedrális ifjú idegenvezetői közösen meséltek nekünk.

Az egész este hatalmas élmény volt - tökéletes környezet egy olyan mesemondó rendezvényhez, ami átívelt téren, időn, és kultúrákon. Vajon a magyar kápolna építői gondolták volna, hogy évszázadokkal később egy magyar mesemondó mesél majd Göncöl táltosról és Tündér Ilonáról a boltívek alatt?...