"Trükkös határok" - ezt a címet adták az idei FEST programnak a szervezők, akik a szokásos egy helyett rögtön három országot képviseltek: Németországot, Hollandiát, és Belgiumot. A 2019-es Európai Mesemondó Konferenciát ugyanis a hármashatár vidékén rendezték; a főhadiszállás a holland oldalon a Rolduc-i apátságban volt, kisebb kiruccanásokkal Aachenbe és a belga dombvidékre. Így már rögtön érthető is, miért kerültek a kontinens mesemondóinak látóterébe a határok - és a határokat folyamatosan feszegető, átlépő, átrajzoló tricksterek.
Az érkezés és a konferencia első teljes napja egyaránt leginkább beszélgetéssel, ismerkedéssel, rég látott ismerősöknek való örvendezéssel telt. Én kissé elfogódott voltam, mivel tíz év után ismét eljött a konferenciára George Macpherson, Skócia egyik híres hagyományos mesemondója, akinek minden könyvét többször kiolvastam. Rajta kívül több régi ismerősnek is örülhettem, valamint érkeztek új arcok olyan érdekes helyekről, mint Litvánia, Luxemburg, és dublini Leprikón Múzeum (két fickó, akiket ennek folyományaként többen csak "a leprikónok"-ként emlegettek). Az első teljes napon szerencsésen, nyolc napon belül gyógyuló lelki sérülésekkel letudtuk a FEST éves taggyűlését, megszavaztuk a 2022-es konferenciát (Litvánia nyert, helló Vilnius!), választottunk egy új bizottsági tagot (Lengyelországból, helló Agnieszka!), és megismerkedtünk az éppen zajló és a jövőben várható európai projektekkel. A taggyűlés napját egy Joe Boele nevű belga mesemondó előadása zárta, ami szép és művészi volt, de engem személy szerint egy kicsit zavart, hogy harmadkézből vett forrásokból mesélt a franciaországi romák mindennapi életéről, amely beszámoló helyenként mágikus realizmusba csapott át...
A konferencia második reggelén busszal vonultunk át Aachenbe, ahol a modern művészeti múzeumban tartottuk meg a délelőtti előadásokat. Itt a tudomány és a mesemondás keresztmetszetéről esett bővebben szó; George a druida-legendák tudományos vonzatairól mesélt, Giovanna Conforto a mesemondás fontosságáról a tudományos kommunikációban, Dr. Anke Groß-Kunkel a kölni egyetemről pedig egy minden érzékszervre kiható, súlyos fogyatékkal élő gyerekek számára kitalált mesemondó projektet mutatott be nekünk. Az ebédszünetben beszabadultunk kicsit Aachen belvárosába, megcsodáltuk a katedrálist, fagyiztunk, bevásároltunk, majd ismét buszra pattantunk, és kerülő úton indultunk haza. Tettünk egy kis kört a határ belga oldalán, majd visszatérve Hollandiába kiszálltunk a buszból, átsétáltunk a német oldalra egy kis hídon (érintve Nagy Károly egykori vadászkápolnáját), Németországból pedig egy tomboló vihar kíséretében visszatértünk a hollandiai főhadiszállásra. Remek kiruccanás volt, csak a telefonok bolondultak meg bele - nem kevesebb, mint tizenöt "Üdvözöljük..." SMS-t kaptam szegény Vodafontól...
A péntek délután különböző workshopokkal telt. Én George "Hagyományos mesemondás" előadására ültem be, ami nagyrészt abból állt, hogy George skót legendákat mesélt nekünk, mi pedig áhítattal hallgattuk, és néha-néha kérdéseket tettünk fel. Másodjára átkocogtam Sam Cannarozzi "Mesemondás és tudomány" beszélgetésére, ahol váratlan, ám kellemes meglepetéssel szembesültem: Sam az egész termet kitapétázta a periódusos rendszerrel. Voltak ott hagyományos és új modellek, színesek, szimbolikusak, tarot-szerűek; voltak periódusosrendszer-kártyák, kockák, sőt, pólók és zoknik is. Belépéskor mindenki húzott egy elemet - nekem a foszfor jutott - és Sam sorra elmesélt nekünk mindenféle érdekességet az egyes elemekről. Közösen vadásztunk mitológiai utalásokat az elemek nevei között, megtudtunk mindenféle kalandos sztorikat a felfedezésükről, és általánosságban véve nagyon jól éreztük magunkat.
A péntek esti előadást Chris Adriaanse, egy brit mesemondó és nyelvész tartotta, aki arról beszélt nekünk, milyen eszközöket használ Trump a tömegek befolyásolására. Bár a politikai téma nem mindeninek jött be, a dolog nyelvészeti-pszichológiai oldala annál érdekesebb volt, és utána hosszas vitákba keveredtünk arról, Trump tricksternek számít-e vagy sem. (NEM). Az előadást Regina Sommer és Tom van Outryve mesemondók Tyl Uilenspiegel-mesékkel tűzdelték meg.
A szombati nap szintén workshopokkal telt. A délelőttöt Regina Sommer háromórás maratoni "A holnap tricksterei" beszélgetésén töltöttem, ahol családias hangulatban ötleteltünk arról, mi tesz egy trickstert valódi tricksterré, milyen eszközök állnak a mai tricksterek (pl. a Kétfarkú Kutya Párt) rendelkezésére, és milyen lehetőségei, felelősségei vannak a jövő trickstereinek a társadalom és a történelem alakulásában. Remek dolgokat írtunk fel, sokat tanakodtunk, és végül annyira belelendültünk a dologba, hogy még egy külön trickster-konferencia ötlete is felmerült.
A délelőtti munka annyira kimerített, hogy a délutáni workshopok helyett inkább más elfoglaltságot választottam. Veva Gerard és a FEST bizottság csütörtökön bemutatták a készülőben lévő mesemondó kompetencia-rendszert, amelyet azért alkotnak meg, hogy az EU standardjai szerint az alapja lehessen akkreditált mesemondó-képzéseknek. A színes, jól rendezett táblázatban helyet kapnak a mesemondás olyan aspektusai, mint pl. az Előadóművész, a Kutató, a Hagyományőrző, a Művész, és az Üzletember, melyekhez különböző alap- és emelt szintű kompetenciák tartoznak (pl. "Repertoárépítés", "Hangképzés", "Egymás támogatása", stb.). A fejlesztők érdekes játékokat készítettek a rendszer tesztelésére, és minden egyes kompetenciához szerettek volna egy-két perces videóinterjúkat felvenni, amelyekben a mesemondók azok fontosságáról mesélnek. Az egyik hotelszobában berendeztek egy stúdiót, ahová a nap folyamán akárki betévedhetett felvételt készíteni. Én is feliratkoztam három videó erejéig, és amíg vártam a soromra, a kompetencia-kártyákkal játszogattam a folyosón. Az egyik feladat az volt, hogy válasszam ki a számomra legfontosabb nyolc kompetenciát, és nézzem meg, milyen színeket képviselnek. Íme, az eredmény:
Lila: kutató, Kék: gyakorlati előadó (craftsman), Narancs: csapatjátékos, Zöld: művész, Sárga: előadóművész |
Szürke: üzletember |
Szombat este már csak a záró műsor volt hátra. Először is a Virtuális Valóság workshop résztvevői meséltek nekünk mindenféle digitális elemek bevonásával, majd a FEST bizottság ünnepélyesen lezárta a konferenciát, és átadta a fáklyát a jövő évi szervezőknek, akik Törökországot képviselték. Az est végére még egy meglepetés-előadás is maradt: Paola Balbi egy jazz-zenész kíséretével ízelítőt adott a legújabb projektjéből, ami egy bizonyos észak-olasz vidék történelmére koncentrál. A késői óra ellenére Paola előadása teljesen felvillanyozott mindenkit; hihetetlen energiabomba a nő, és elsőrangú művész is.
A FEST-konferenciák természetesen nem csak előadásokból és workshopokból állnak. A szünetekben rengeteg remek beszélgetés zajlott; ismerkedtünk, viccelődtünk, énekeltünk, boroztunk, és megtárgyaltuk a világ nagy kérdéseit. Jó hangulatú, barátságos konferencia volt, három barátságos országban. Egyszerre.
Jövőre találkozunk Törökországban!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése