Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.
Akan-Ashanti Folk-tales
R. S. Rattray
Clarendon Press, 1969.
Jó régi gyűjtemény, az előszó a 30-as években íródott, és még Aranypartként hivatkozik Ghánára. 75 mesét tartalmaz, mindegyiket az eredeti nyelven és angol tükörfordításban is. A meséket a szájhagyományból jegyezte le maga a gyűjtő, aki azt vallotta, hogy a helyieket megkérni, hogy írják le a meséiket, nem célravezető, mert sokszor pont azokat a szóbeli fordulatokat hagyják ki a leírásból, amitől érdekessé válik a beszélt nyelv. A kötethez bevezető tartozik, melyben néhány érdekes kérdést feszeget a szerző - az ashanti mesék eredetének kérdését; azt, hogy miért van közöttük sok vulgáris történet; és hogy miért használnak állatneveket (állatokat) emberi tulajdonságok ábrázolására. A meséket helyi művészek illusztrálták, akik először adták a fejüket mesék képi megjelenítésére, és a vonalrajzokon látszik, milyen lelkesen kísérleteztek a különféle alakokkal ( a szerző szerint még össze is vesztek, hogy Ananszit például milyen formában kéne lerajzolni, pókként-e vagy emberként).
Fénypontok
Mivel a könyv telis-tele van Ananszi-mesékkel, nyilvánvaló, hogy rengeteg kedvencem akadt közöttük. Magáról a pók-tricksterről is sok minden kiderült: például, hogy
miért kopasz (mert forró babfőzeléket próbált lopni a kalapja alatt, és az leégette a haját),
hogyan szerezte meg a furfangos Asót feleségül (nyilván furfangossággal, de a mesének elég tragikus vége van, mivel az első, házasságon kívül fogant gyereküket feláldozzák), vagy hogy
miért fut a víz felszínén (mert fél a krokodiloktól).
A kedvenceim közé tartozott a történet arról,
Hogyan osztotta szét a bölcsességet Ananszi (véletlenül) az emberek között - a világ összes bölcsességét egy lopótökbe gyűjtötte, és fel akart vele mászni egy fára, de mivel a hasán volt a lopótök, nem tudott felmászni. A fia szólt neki, hogy tegye a hátára, mire Ananszi dühös lett, hogy még a világ összes bölcsessége sem volt elég, hogy megoldjon egy ilyen egyszerű feladatot, és széttörte a lopótököt. Ananszi a felelős sok más dologért is, például azért,
Honnan szereztek kapát az (európai) emberek (Ananszi elindított egy mágikus kapát, de nem tudta megállítani, így az elkapált egészen a fehérek földjéig),
Miért játszanak holdfénynél a gyerekek (ő tett igazságot Nap, Hold és Éjszaka között),
Honnan lettek betegségek a földön (amikor az Égisten elvette a feleségét, ő szórta szét a betegségeket),
Hogyan született az ellentmondás (miután legyőzött egy ellentmondást nem tűrő fickót hazugság-párbajban),
Miért van fogfájás (melyben egy óriás madár elrabolta az emberek állkapcsait, de Ananszi visszaszerezte őket, csak nem mindenki a sajátját kapta vissza). És természetesen megtalálható a könyvben a legismertebb Ananszi-történet is arról,
Miért evezik a világ összes meséjét "Ananszi-meséknek" - melyből megtudjuk, hogyan szerezte meg Ananszi a világ meséit az égben lakó istenségtől okos felesége, Aso segítségével. Néha persze az is előfordult, hogy Ananszit tréfálták meg - például abban a mesében, amikor
Ananszi ostoba embert keresett, Varjú volt az, aki a maga javára fordította a pók önteltségét és kapzsiságát.
Remek, bár kissé sötét láncmese volt a
"Miért nem hagyjuk egyedül otthon a gyereket?" című, melyben egy vadász kisfiát egy leopárd látogatta meg, és egyenként megkérdezte vagy két tucat trófeáról, milyen állatok. A kisfiú versben válaszolt, de amikor a leopárd-trófeához értek, mindig megrettent, és újrakezdte a sort. Végül az apa még épp időben ért haza, hogy megmentse a gyereket a bosszúszomjas leopárdtól.
A barátság eredetéről szóló mesében ellenben pont egy leopárd és egy kisfiú fogadta egymást testvérré, és együtt is nőttek fel; amikor pedig az emberek félelmükben lelőtték a leopárdot, ember-testvére is utána halt. Bájos mese szólt ellenben arról,
miért fehér a kolobusz farka, melyben a lánykérőbe induló állatok, irigyen a majom szépségére, megverték és összekoszolták szegényt, ám egy lány megtalálta, és így is beleszeretett.
Nagyon tetszett az
Egy törzsben senki sem haszontalan című mese, amelyben egy család kitagadott egy "bolond" fiút, ám amikor később egy pimasz tündér megszállta a háztartást, mégis a fiú volt az, aki visszatért, és megszabadította őket tőle. Hasonló volt a tanulsága (
Ha egy rokonod veled akar menni, de utasítsd el) annak a mesének is, melyben két idősebb testvér nem hagyta, hogy a legkisebb velük menjen a vásárba, és mindenféle haszontalan portékákat küldözgettek neki - amiket aztán a fiú okos módon sorra a hasznára fordított.
Kapcsolatok
Megint csak találkoztam egy férj és feleség történetével, akik
jelképekből is megértették egymást. A Karib-tengeri országokból ismerős volt az a mesetípus is, amelyben az emberré változott
alakváltók (ez esetben vaddisznók) levetett bőrét paprikával és sóval kente be valaki, hogy ne tudják újra felvenni. Abban a mesében, amelyben egy fiú az ellopott varázsgyűrűjét egy kutya és egy macska segítségével szerezte vissza, természetesen Ananszi játszotta a furfangos tolvajt. A magyar népmesék ravasz rókájához volt hasonló a mese, melyben Ananszi egy egész falut vitt az égistennek azzal, hogy értéktelen dolgokat mindig egyre értékesebbre cserélt.
Volt egy érdekes "szorgos és lusta lányok" verzió, amely azt magyarázta,
Miért nem szabad fizetséget kérni valamiért, ami véletlenül veszett el - itt nem volt mostoha, két ikerlány közül az egyik küldözgette a másikat mindenféle lehetetlen dolgokért, csak az egyikük tudott udvariasan és szépen kérni, a másikuk pedig nem. Előkerült ismét a
Három kérő dilemmája is, a közösen megmentett lánnyal.
Hova tovább?
Togóba!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése