A kötet egyik legkülönlegesebb meséjéhez érkeztünk.
Miről szól?
Egy mindig szomorú király három gyermeke elindul, hogy visszaszerezzék az apjuk kardját, amit egy Százkesely nevű vitéz vett el tőle. Az első kettő, Márta és Mariska, visszafordulnak, mert egy medve rájuk ijeszt az első hídnál, ám Rózsa állja a sarat, és kiderül, hogy az apja tette próbára medve képében. Ezek után már az apja áldásával és paripáján vág neki a világnak. Százkesely a kardért Tündér Ilonát kéri cserébe, ezért a vitéz elindul, és mindenféle óriásokkal, varázslókkal való találkozások után meg is érkezik Tündér Ilonához - ám a királynő inkább hozzá szeretne feleségül menni. Előbb azonban megkéri a vitézt, szabadítsa meg a bátyját a fekete pokolból, ahonnan viszont Rózsát egyenesen Szent Péterhez küldik, akinek a lovát kell ellopnia. Amikor Szent Péter ráeszmél, hogy valaki elvitte a paripáját, látatlanban átkot küld utána: "ha legény voltál, változz lánnyá, ha lány voltál, változz legénnyé!" Rózsa legénytestben tér vissza Ilonához. Hazafelé menet együtt kerülik ki az óriásokat és veszedelmeket, Százkeselyt pedig Ilona teszi el a halál vizével láb alól. A szerelmesek egymáséi lesznek, a két idősebb testvérre hagyják a birodalmat, és visszatérnek uralkodni Tündér Ilona királyságába.
Hogyan készült?
Ez a mese egy gyakori és különleges típusba, az ATU 514-esbe tartozik, ami "A nemek felcserélése" néven ismert. A szöveg alapját Farkas Károly nagyszalontai cigány mesemondó története adta; kisebb elemeket emeltem át hozzá ugyanennek a mesének egy másik változatából, Fényes Károly kovácsvágási cigány mesemondótól. Utóbbi a történet elejét színezte szépen, ahol a király gyerekei sorra útnak indulnak. A három testvérnek én adtam nevet, két okból: egyrészt, mert mesélés közben, főleg ilyen hosszú és bonyolult meséknél, nagyon nehéz hivatkozni rájuk - másrészt pedig azért, mert nem akartam a hőst egyszer sem "lánynak" vagy "legénynek" hívni. Szerencsére a magyar nyelvben meg lehet csinálni, hogy nemre utaló névmások nélkül mesélünk végig egy történetet, és érdekes kísérlet volt, változik-e a mese valamiben, ha nem mondjuk ki, hogy Rózsa éppen lány-e vagy fiú vagy más. Azért választottam a Rózsa nevet, mert a népmesékben férfi és női névként egyaránt előfordul, és virágnévként különösen érdekes asszociációkat kelt a nemi szerepekkel kapcsolatban.
Mitől különleges?
Erről a történetről szintén blogoltam már korábban, ezért itt nem fogok mindent elismételni.
Az 514-es egyike azon népmesetípusoknak, amelyekről érdemes beszélni a biológiai és társadalmi nemek témájával kapcsolatban. A legtöbb változatban az útnak induló hős eleve férfinak öltözik (egy másik variánsból emeltem át azt a mozzanatot, amikor közli is, "rám a vitézi ruha mindig jobban passzolt"), és valamiféle varázslat folytán a mese végére hímnemű testre tesz szert, amivel aztán boldog lesz, és feleségül vesz egy lányt akit szeret. Nem mondhatjuk viszont, hogy a viselkedése, az önkifejezése is megváltozna tőle - a hős ugyanolyan hősies, bátor, becsületes, szókimondó az átváltozás előtt és után is. Csupán a teste alakul át, az identitása mindig is azonos volt, és a történet szempontjából az utóbbi a lényeges: óriásokat legyőzni, poklot megjárni, tündért megmenteni ugyanolyan jól tud attól függetlenül, hogy milyen nemű test lapul a vitézi ruha alatt. Az meg pláne kiemelendő, hogy Tündér Ilonába sem az átváltozás után szeret bele, hanem már előtte - a vonzalom nem a fizikai tulajdonságok függvénye. A mesetípusról magáról itt blogoltam bővebben.
Ebben a változatban azt is nagyon szeretem, hogy Tündér Ilona nem csak megmentésre váró hajadon, hanem királynő a saját jogán, aki maga választ párt, maga hoz döntéseket, és a visszaúton egyenrangú félként áll ki a hős mellett. A mese végén a birodalmat a testvérekre hagyják, és Rózsa költözik Ilona királyságába, és nem fordítva. Szeretem a mesékben az egyenrangú partneri kapcsolatokat szerelmesek között - sokkal izgalmasabbak, mint amikor egyik vagy másik fél szimplán a megmentésre vár.
Külön említést érdemel az öreg király, mint apafigura. Aggódik útnak induló gyermekeiért, de nem tiltja őket, és őszintén elmondja nekik, mi nyomja a szívét. Szeretem azt a mozzanatot is, amikor a két idősebb a visszafordulás után elmondja, meddig jutott, és az apjuk megdicséri őket: "Bátor gyerek vagy, hogy idáig is mertél menni." Nincs benne csalódás, szidalmazás, elvárás. Mindegyik gyerekét azért szereti, ameddig a saját erejéből eljutott.
Érdekesség
Ennek a mesetípusnak egy másik remek változata szerepel az oszétiai nart legendák között, Alimbeg lánya címmel, ezt különösen szeretem mesélni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése