Teknősök és szellemek (Népmesék nyomában a világ körül 131. - Nigéria)

Ismét szombat, ismét Népmesék nyomában a világ körül! Aki kíváncsi a kezdetekre, itt találja a bemutatkozó bejegyzést; a postokat követhetitek a NNyaVK Facebook oldalán is. A korábbi bejegyzések itt olvashatók.

Folk Stories from Southern Nigeria
Elphinstone Dayrell
Longmans, Green & Co., 1910.

A könyv jó régi kiadvány még a brit gyarmati időkből; összesen negyven népmesét tartalmaz a korabeli Dél-Nigériai Protektorátus területéről, amiket egy brit gyarmati tisztviselő gyűjtött fel. Az előszót maga Andrew Lang írta, aki kisebb-nagyobb kommentárokat is fűz az egyes mesékhez, elsősorban európai történetekhez hasonlítva őket. A mesék végén lábjegyzetek találhatók a kulturális elemeikről és érdekességeikről, és olykor a tanulságot is sommásan levonják (bár általában nem azt, amit a mese alapján várna az ember).

Fénypontok

A mitikus mesék közül a kedvencem az volt, amelyikben a Nap és a Hold vendégségbe hívták barátjukat, a Tengert, mondván, hogy kényelmesen elfér a házukban - amikor azonban a vendég megérkezett teljes valójában és az összes lakójával, vendéglátói előbb a tetőre, majd az égbe menekültek előle. Azóta lakik a Nap és a Hold az égen.

Szép, hosszú és izgalmas mese volt A király és a ju ju (mágikus) fa, melyben egy uralkodó ki akart vágni egy fát, ami elállta az útját  kedvenc forrásához. A fa egy szilánkja a király szemébe fúródott, és csak egy titokzatos doktor tudta kivenni - aki a király egyetlen lányát kérte fizetségül. A doktor természetesen szellem volt, és a lányt fel akarta falni, de szerencsére a királylány egy barátságos beszélő koponya segítségével kalandos úton megszökött a szellemvilágból, és hazamenekült az apjához.
Az állatmesék közül érdekes volt az, amelyik megmagyarázta, miért élnek a férgek a föld alatt - a mese egy háború története volt a rettenthetetlen sziafu-hangyák és a férgek hadserege között (a sziafu hangyák egyébként tényleg elég ijesztőek).
A helyi kultúrák szépségideáljáról tanúskodott a mese a kövér asszonyról, aki elolvadt a napon. Az asszony olyan szépségesen kövér volt, hogy egy férfi sem tudott ellenállni neki, ám mivel olajból volt, nem mehetett ki a napra. Amikor egy féltékeny társfeleség mégis kikergette dolgozni, az asszony elolvadt, csak a lábujja maradt meg belőle - szerencsére ebből újra tudta teremteni magát.

A hagyományokkal való szakítás meséje volt ellenben a király és a 'nsiat (szövő)madár találkozása, melyben a király feleségül vette a madár lányát annak ellenére, hogy tudta, hogy ikreket fog szülni, amiért halálbüntetés jár. Amikor a lány tényleg ikreknek adott életet, a királynak nem volt szíve megbüntetni, ezért az egész család a madarakhoz költözött az erdőbe, és azóta is színes madarakként élnek.

Kapcsolatok

Az amerikai cajun-kreol hagyományból köszönt vissza Az engedetlen lány, aki egy koponyához ment feleségül. A koponya a szellemvilágból érkezett, és más szellemektől kért kölcsön szép testrészeket, hogy daliás legényként elcsábíthassa a lányt. A fiatal feleségnek végül egy öregasszony segített megszökni, mielőtt a szellemek felfalták volna.
A szép idegen, aki megölte a királyt, a csábító gyilkos feleség klasszikus nemzetközi motívumával dolgozott (csak itt egy öreg boszorkány varázsolta magát fiatal lánnyá, és fejezte le a királyt álmában, hogy elbukjon a királyság).

Ez a nigériai teki több, mint 300 éves!

Az ügyeletes trickster továbbra is a teknős volt. Sok furfangos húzása volt, például amikor kőnek tettette magát az úton, és kihallgatta a víziló titkos nevét - amiért is a víziló az egész családjával a folyóba költözött szégyenében. Ő volt a trickster-hőse a klasszikus kötélhúzós történetnek is, melyben a vízilovat és az elefántot verte át. Mókás csavar volt a mese végén, hogy a két állat abban a hitben, hogy a teknős ugyanolyan erős, mint ők, meghívta a teknőst, legyen a barátjuk - teki a vízbe költözött, a szárazföldön elefántnál pedig a fiát hagyta, és azóta vannak vízi és szárazföldi teknősök is. A teknős volt a főhőse annak a terülj-terülj, asztalkám típusú mesének is, melyben elcsalta a királytól az ételt adó varázsdobot, de nem figyelt a vele kapcsolatos tabukra, így egy idő után étel helyett szolgák ugrottak elő a dobból, akik mindenkit megvertek. A teknős a király ellen fordította a ballépést, és sikeresen szerzett is tőle kárpótlásul egy fát, amiről fu-fu hullott; ám a fiai türelmetlenségükben ennek is megszegték a tabuját, és a családnak szégyenében a bozótba kellett költöznie.

Hova tovább?
Kamerunba!