A Nagy Kancsilbecserkészés igaz története

Kaland! Dráma! Feszültség! Váratlan fordulatok! Fülledt trópusok!

Elmentünk a müncheni állatkertbe.

Évek óta szerepelt már a bakancslistámon, hogy élőben láthassak egy jávai törpeszarvast. Vannak, akik több száz kilométert utaznak, hogy találkozzanak a kedvenc színészükkel vagy élőben hallják a kedvenc zenekarukat, én meg eljöttem vonattal Münchenig hogy tulajdon két szememmel tekintsek meg egy félkilós kis izét, ami leginkább úgy néz ki, mintha valakinek az őrizetlenül hagyott csivaváját beölelte volna egy vámpír.
Kinek mi.

Kancsilos könyvjelzők az
idei Könyvhétről,
Laurent Diána rajzaival

Persze aki ismer, az tudja, honnan a rajongás a gülüszemű kis vakarcsok iránt. Kancsil az indonéz, maláj, és egyéb délkelet-ázsiai mesevilágok népszerű trickster-figurája. Ami nálunk a ravasz róka, az északiaknál Loki, Ghánában Ananszi, az afrikai-amerikai hagyományban meg Nyúl koma, az a trópusi szigetvilágban Kancsil, a Törpeszarvas. A szájhagyomány évszázadai alatt zsákmányállatból bajkeverővé képezte magát, és fényes karriert futott be nagyobb, erősebb és butább állatok legrosszabb rémálmaként. Egy népszerű sztoriban például ráveszi Tigrist, hogy egyen egy kis elefántszart (mondván, hogy az a király különleges gourmet pudingja), egy másikban pedig úgy jut ki egy gödör mélyéről, hogy beadja mindenkinek, hogy közeleg a világvége. Mindkét sztori, sok másikkal egyetemben, mesemondó repertoárom régi és örökzöld darabja. Kancsil sohasem okoz csalódást, egyaránt működik gyerekekkel, felnőttekkel, de még kamaszokkal is. Be is került az idén megjelent Hősök és Pimaszok című könyvembe, mint a tricksterek archetípusának egyik jeles képviselője.
Innen már szerintem teljesen egyértelmű, hogy a müncheni Hellabrunnba sem állatot nézegetni vonszoltam el Darylt a bajor vakáció közepén, de nem ám. Én egy celebbel készültem találkozni.

Persze nem attól trickster a trickster, hogy könnyű legyen időpontot egyeztetni vele. Egyszer már elbuktam a kancsilbecserkészést: tavaly ellátogattunk a prágai állatkertbe, ahol ugyan papíron lakozik egy kancsil, de amikor hosszú órák tévelygése után végül leszólítottam egy gondozót, tájékoztatva lettem, hogy a kancsil, az bizony "staff only," nem látogatható. Sebaj, gondoltam, akad még törpeszarvas Európában, és találtam is az interneten egy nagyon hasznos adatbázist, mely felsorolta, hol érdemes próbálkozni. Bingó: München, Hellabrunn, jávai kancsil, 1 db. Útba esik, vonattal könnyen megközelíthető, és amúgy is a kontinens egyik legjobb állatkertje. Szinte gyerekjáték volt bepasszítani a nyaralás programjába.
(A híresztelések, melyek szerint a nyaralást eleve kancsil köré szerveztük volna, nélkülöznek minden valós alapot, és ezt Daryl is meg fogja erősíteni.)

Pancsoló rozsomák, tessék

Egy kellemesen felhős csütörtöki napon látogattunk el a müncheni állatkertbe. Csodaszép hely, árnyas, zöld, hatalmas kifutókkal, kényelmes lakosztályokkal, óriási játszóterekkel, és mindenféle modern felszereltséggel. Nyitás után nem sokkal érkeztünk reggel kilenckor, és délután háromig vígan elvoltunk benne. Az állatok az unott gubbasztás helyett aktívan tettek-vettek, a rozsomák pancsolt, a pusztai macska békára vadászott, a vörös panda fára mászott, a teknősök szaladgáltak, a jegesmedve úszkált, egyszóval zajlott az élet, volt mit nézni. Kancsilt persze nem jelölték semmiféle térképen, de azért nyitva tartottuk a szemünket, gondolván, csak ki lesz majd táblázva valahol. A szarvaskifutók környékén láttunk is néhány kínai muntyákszarvast, távoli unokatestvéreket, akik amolyan "szegény ember kancsilja" szerepet töltenek be a mesevilágban, de maga a sztár csakazértsem jelentkezett. Dél körül lerogytunk egy fagyi erejéig, és megint csak az internethez fordultunk segítségért. Sporadikus némettudásommal - mely a létfontosságú "wo ist" és "kleinkantschil" szavakra korlátozódott - sikerült kiderítenem, hogy Herr Kleinkantschilt a Dzsungelházban kell keresni. Ott már jártunk korábban, de most az új információval felvértezve visszatértünk ismét, és megfogadtuk, hogy alaposabban nyitva tartjuk a szemünket, és nem fognak holmi papagájok meg békászó pallaszmacskák eltéríteni a küldetéstől.

Ebben keressem meg, waze

A Dzsungelház tulajdonképpen egy hatalmas trópusi üvegház, kerítések és kifutók nélkül, melyben sok különböző állat él a látogatókkal egy légtérben, teljes egyetértésben, és kilencven százalékos páratartalomban. A dzsungel leglátványosabb lakói a különféle trópusi madarak, mint például a csinos fehér Bali-seregélyek vagy a kimondhatatlan nevű rulrulok (Rollulus rouloul), de akad rajuk kívül néhány méretes iguána és egy sereg gyümölcsevő denevér is.
Valamint egy kancsil, amit az istennek se találtunk.

Az egyik kedvenc madaram

Az a baj az ilyen trópusi kertekkel, hogy tökéletesen visszaadják az áthatolhatatlan dzsungel hangulatát - vagyis nem látsz semmit, ami nem akarja, hogy lásd. Több, mint egy órát töltöttünk azzal, hogy a bokrok alá, fölé, és közé dugdostuk a fejünket, amennyire csak a járdaszegély engedte, kövekre másztunk fel, és a felső hídról fürkésztük a zöld masszát, de egy darab nem sok, annyi kancsilt se találtunk. A többi látogató - akikből egyébként rettenetesen sok volt - már tiszta hülyének nézett minket, hogy a pálmalevelek alatt guggolunk, és meredten bámulunk a legeldugottabb sarkokba, miközben néha lesújtó pillantásokat vetünk az apróbb főemlősökre, akik hangos ordítással rángatják a bokrokat vagy kergetik a gyalogtyúkokat az ösvényen. Utóbbiak egyébként mindenáron maguknak akarták az ember figyelmét; valahányszor megmozdult valami a sűrűben, mindig kiderült, hogy egy újabb nyavalyás rulrul.

Kancsil ki volt táblázva,
csak elforgatták

Már heveny rulrultúltengésem volt, mire kiszúrtam a sűrűben egy másik alakot - egy gondozóét, aki az etetőtálakat szedte be. Rögtön meg is rohamoztam a hölgyet, aki a tekintetemtől egy kissé megrémülve angolul magyarázta, hogy van kancsil, három is, de amikor  nagy a zaj, nem szoktak előjönni, csak kora reggel, amikor kevés a látogató, különben a saját anyjuk se találja meg őket ebben a dzsindzsásban. A hír erősen lelombozott (heh): kiderült, hogy nem egy, hanem három kis rohadék bujkál előlem, és amíg mindenki haza nem tereli lágyéka sivalkodó gyümölcseit az állatkertből, addig esélyem se lesz találkozni velük. Fájó szívvel ugyan, de feladtam a harcot, és elkönyveltem, hogy tricksterrel csak akkor találkozik az ember, ha azt a trickster is úgy akarja.

Vagy akkor, amikor éppen nyit az állatkert.

Egy fél estét töltöttem azzal, hogy pro és kontra mérlegeltem a lehetőséget, hogy másnap reggel visszatérjünk-e az állatkertbe (Daryl, aki már ismer, délután elkönyvelte, hogy visszamegyünk). Még egyszer leperkálni a belépőt egyetlen nyamvadt kancsilért (avagy háromért) nem tűnt túl logikus döntésnek - de mesemondó énem nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy épp csak egy karnyújtásnyira voltam tőle a bokrok között, és különben is, ha már itt vagyunk, mégiscsak olcsóbb még egy próbát tenni most, mint visszajönni Münchenbe egy másik alkalommal, nem? Tulajdonképpen spórolunk is a dolgon. Ha pedig kancsil továbbra sem nyilatkozik meg előttünk, akkor legalább elmondhatjuk, hogy nem rajtunk múlt, mi megpróbáltunk mindent, lefizettük a tanulópénzt, és biztosítottuk az optimális körülményeket.

Reggeli dzsungel

Így történt, hogy péntek reggel visszatértünk az állatkertbe a Nagy Kancsilbecserkészés második felvonására. Kész akciótervvel készültünk: nyitás előtt fél órával érkeztünk, hogy elsők legyünk a sorban, és a távolabbi bejárathoz mentünk, mert az közelebb esik a Dzsungelházhoz. A térképen bejelöltük a lehető legrövidebb utat, előkészítettük a pénztárcát, és kinéztük, melyik kasszát érjük el a leggyorsabban, amikor kinyílik a kapu. Gyakorlatilag szöcskeállásban vártuk a kilenc órát, és ennek köszönhetően tisztességes rajtot sikerült vennünk: elsők voltunk a kasszánál, annak ellenére, hogy jó harminc ember gyűlt össze a hátunk mögött a nyitásra várva. A jegyeket megvásárolva futólépésben húztunk el az elefántok, gibbonok, és egyéb kómásan ébredező látványosságok mellett, könyörtelenül beelőzve azt a néhány nyugdíjast, akik a bérletüknek köszönhetően előttünk jutottak be. A Dzsungelházhoz érve biztosak lehettünk benne, hogy mi vagyunk a reggel első látogatói.

Csak a karbantartók előztek meg minket.

Cserkésszel menj állatkertbe

Amikor beléptünk, fémes csörgés és kopácsolás hangjai fogadtak minket: két fickó valamit nagyban szerelt az egyik kifutó tetején, és tették mindezt hangos társalgás kíséretében. Teljesen elkámpicsorodtam a látványtól. Biztos voltam benne, hogy lőttek a csendes, nyugodt hajnali cserkészésének, egyetlen tisztes kancsil se fog előjönni ekkora zajban. Pedig az üvegház amúgy csodaszép volt a kora reggeli fényben; teljes erőbedobással mentek a párásítók, mindent nedves köd borított, csöpögött a víz az élénkzöld levelekről, a denevérek hangosan visítva verekedtek az ágak között, és rulrulok tobzódtak az aljnövényzet minden napos foltján. Bár nem fűztem vérmes reményeket a kancsilbecserkészés sikeréhez, azért nekivágtunk az ösvénynek, ami körbefut a dzsungelben, és gondosan benéztünk minden bokor alá és levél mögé, ne rajtunk múljon, ha nem látjuk meg a törpeszarvast. Bóklásztunk vagy tíz-tizenöt percig, míg a hídról lesétálva egy idős úriembert pillantottam meg, aki egy gurulós kempingszékben üldögélt az egyik napos folt előtt, és néhány tyúkot nézegetett. Amint közelebb értem, felém fordult, és mosolyogva kezdett magyarázni valamit németül, a napos foltra mutogatva; semmit sem értettem belőle, az egyetlen kulcsszót kivéve. "Kleinkantschil?" kérdeztem reménykedve, mire a bácsi mosolyogva bólogatott, hogy "Ja, kleinkantschil," és integetett a napos folt felé.
Kancsil pont akkor dugta elő az orrát az egyik fa mögül.

Ezen a képen van 1 kancsil

Büszke vagyok rá, hogy sikerült befognom a saját számat, mielőtt felvisítottam volna. Kancsil, cingár kis botlábait óvatosan rakosgatva, gyorsan átfutott a nyílt terepen, és elbújt egy szikla mögött. Egy kicsivel később megint kidugta az orrát, majd visszafutott a másik irányba. Túl rövid volt a találkozás ahhoz, hogy a Beatles-mániához hasonló reakcióimon kívül bármi mást tegyek, de kétség nem férhetett a dologhoz: láttam egy élő, igazi kancsilt, alig három méter távolságból! Miközben még mindig hipnózisban bámultam a napos foltot, Daryl, akit több gyakorlati érzékkel áldott meg amerikai cserkész múltja, megkerülte a bozótost bal felől, és egyszerre csak integetni kezdett, hogy kövessem. A járda szélén guggolva, a kis patak túloldalán pillantottuk meg ismét kancsilt - ezúttal profilból, és teljes valójában, alig két méterre tőlünk. Kissé gyanakodva méregetett minket a levelek közül, megvakarta a füle tövét a hátsó lábával, megnyalogatta a saját fenekét, majd, mivel még nem volt elég a kunsztokból, előretolta az egyik hátsó lábacskáját, és azt kezdte nyalogatni (először azt hittem, egy botot eszik, ami sokat elmond a jelenet esztétikájától). Hosszú percekig bámultuk áhítatos csendben a produkciót, míg kancsil elunta magát, és elsétált a bozótosba.

Ott a'!

Kancsil, Csenge, és a
napos folt

De most már megtört a varázslat: pontosan tudtuk, hol lapul a kis dög, és pár perccel később be is cserkésztük ismét, ahogy visszatért a napos folthoz. Az elkövetkező egy órát ingázással töltöttük: hol a patakparton, hol a napos sziklánál nézegettük kancsilt, aki reggeli mosakodó rutinját végezte (a kedvemért többször megnyalta a saját szemeit is, ami az egyik kedvenc produkcióm tőle). Alig fél óra kellett hozzá, hogy rájöjjünk, hogy tulajdonképpen nem egy törpeszarvast nézegetünk, hanem kettőt (ennyit a nyúlról és a teknősről). És, bár a hülye dzsungeltyúkok mindenáron be akartak pofátlankodni a képbe, sikerült néhány jó fotót és videót is készítenünk, hogy bizonyíték maradjon a nagy találkozásról.

A mókának akkor szakadt vége, amikor fél tizenegy körül elkezdtek megérkezni a kisgyerekes látogatók, és a növekvő zajra kancsilék a bozótos sűrűbb részébe menekültek. Addigra már nem bántam a dolgot: aznap reggel egy röpke, de izgalmas és felejthetetlen másfél óráig privát audiencián voltunk kancsiléknál. Persze nem lettek volna tricksterek, ha nem húznak le rólunk még egy belépőt a megtiszteltetésért - de az élmény minden pénzt megért.

Aki nem hiszi, járjon utána!