2007. szeptember 11., kedd

Nagy hir! Mesemondás történik...

Na, kit hivtak meg előadni a 2008-as Northlands Storytelling Conference-re? Na kit? Na kit? Na kit? ENGEM!!!!
Bizony. Másfél órás workshopot fogok tartani, Április 26-án, nagyon-nagyon sok mesemondónak és nagyon-nagyon sok olyan embernek, akik szeretik a mesemondást. Országos esemény; itt a link:
http://www.northlands.net/conference/conference.htm
Még otthonról küldtem be a pályázatot; arra számitottam, hogy amennyivel elmaradok gyakorlatban és profi pályázatirásban, annyit behozok majd, mert sosem hallottak még magyar mesemondót angolul mesélni, és ezért elég magas ritkaságértékem van... és bejött. Köszönet a nemzetközi levelezőlistáról ismert kedves társaságnak, akik szóltak néhány szót az érdekemben. Most aztán felköthetem a gatyámat, és kezdhetek készülni, hogy igazán kitegyek magamért!
Öt mese van beigérve az ajánlóban, némi szinvonalas háttérinformációval és vaskos handoutokkal, amikben sok-sok magyar népmesés érdekesség foglaltatik (bár még egyáltalán nem biztos, hogy népmesékre szoritkozom... Móra és Szerb Antal birizgálják a fantáziámat). Kezdhetem felépiteni, hogy igazán jó legyen, Pláne, mert elküldtem a pályázatot vagy fél tucat másik helyre is...
Most madarat lehet fogatni velem. Sok madarat...

2007. szeptember 10., hétfő

Házi, házi, házi

Csak a félreértések elkerülése végett, meg hogy eloszlassak néhány tévhitet, amik esetleg eddigi irásaim alapján kialakultak (visszaolvasva legalábbis, ha nem én lennék én biztos megfordult volna ilyesmi a fejemben) itt egy kis összefoglaló mindazoknak, akik azt hiszik, az amerikai egyetemisták élete csak játék és mese.
Először is: igazuk van. Az amerikai egyetemisták élete játék és mese.
Másodszor: itt a házi feladataim listája; kéretik figyelembe venni, hogy ezeket egy napra, nem egy hétre adják fel; vagyis hétfőről szerdára vagy keddről csütörtökre készen kell lenniük. Legtöbbjük állandó jellegű.

Angol Irodalom (How Stories Get Told and Why):
- Elolvasni 1 fejezetet a narrativaelmélet-tankönyvből
- óra előtti este 9-ig legalább 2 kommentárt irni a fejezetről az óra fórumára
- válaszolni a többiek kommentjeire (30 fős osztály)
- egy adott versről vagy műről esszét irni és szintén feltenni a fórumra
- elemezni egy másik diák esszéjét
- legalább egy könyvet ajánlani a többieknek olvasásra
- legalább egy szöveget/verset behozni órára, beszélgetéshez
- felkészülni az órára az olvasottak alapján; legalább kétszer megszólalni az óra folyamán
- további elvárások: az esszék, irások és hozzászólások legyenek egyediek, újszerűek, csiszoltak és átgondoltak, nyelvtanilag helyesek, jól felépitettek és megalapozottak, logikusak

Antropológia
- elolvasni mindhárom kötelező olvasmányból egy-egy fejezetet

Reacting to the Past
- elolvasni Platón Államát
- elolvasni a szabálykönyvet. Újraolvasni a szabálykönyvet. Átolvasni a szabálykönyvet.
- felépiteni a saját karaktert; forrásokat keresni, amik történelmileg hitelessé teszik
- felkészülni a saját karakter céljainak elérésére; taktikát fejleszteni, cikkeket és könyveket keresni amik megalapozzák az érvelést

Sex and Sexuality in Ancient.... szóval Szex És Valami óra
- olvasni Hésziodoszt, Homéroszt és a tankönyvet
- elolvasni az interneten az órára vonatkozü kérdéseket és felkészülni a megválaszolásukra

Kathak tánc
- gyakorolni a tanult 4 alapfigurát plusz a lépéseket


Nnna. Játék és mese, móka és kacagás; soha ennyire nem élveztem még a házi feladatokat.... igaz, sose volt még két napra ennyi :P

Amerikai Gyorstappancs 2

(Közkivánatra:)

GYORSTALPALÓ AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKHOZ

(Fajra, nemre, korra és vallási hovatartozásra való különös tekintettel)


Második Lecke: Szex és micsoda?!

(Képességeim teljes birtokában kijelentem, hogy az alábbi mű megirásakor nem befolyásolt semmiféle előitélet vagy sztereotipia, az igazat és csakis az igazat irtam, ahogy azt láttam és hallottam a tulajdon érzékeimmel.)

Amikor nekiálltam az első Trinity félévem hiányzó kreditjeinek kitöltéséhez potya kurzust keresni, abban a tévhitben éltem, hogy a potyázás fogalmával teljes mérétkben tisztában vagyok. Nem az első tévedésem, és alighanem távolról se az utolsó. Besétálva a Szex és szexualitás az ókori Görögországban és Rómában cimet viselő kurzus tantermébe még csak bizonytalan sejtéseim voltak; a rá következő másfél órában viszont olyan erővel ütött mellbe a valóság, hogy csendes röhögéssel és fuldoklással töltöttem az egész előadást. Ime, olvassátok, és okuljatok belőle.

Nem a tanár volt a hibás. Ő az a fajta, akiről több kilométer távolságban is lesüt a klasszika-filológia: mosolygós, halk szavú, vékonyka, és leginkább egy zöld mezőn kéne szökellnie fehér tógában, lantot pengetve, napi huszonnégy órát.

A probléma a diákokkal kezdődött.

Békésen üldögéltem az egyik széken és csodáltam az előadó felszereltségét, amikor hangos trappolással bevonult az egész amerikaifoci-csapat, szorosan a nyomukban pedig a hokisok és a csirliderek nagy százaléka. A fiúk hangos szuszogással bepréselték magukat a székekbe, és pacsikat meg vállon veregetéseket osztottak egymásnak, értékelvén azt a lelki erőfeszitést, hogy felemelt fejjel bejöttek egy kurzusra, melynek cimében benne van a „szex”. Mint néhány perccel később kiderült, eddig az egy szóig jutottak; az alábbi párbeszéd ismétlődött körülöttem végtelen sok variócióban:

- Helló, haver, melyik kurzus ez?

- Nem tudom, szex és valami.

- Ja, ha szex, akkor jó.

A csirlidereknek nem volt ilyen könnyű dolguk: a terem közepén álltak, a melltartóikat igazgatták, és egymás közt vitatkoztak, vajon melyik sor tenné a tanárra a legkedvezőbb első benyomást. Végül a jobb első mellett döntöttek.

Mire elkezdődött az óra, a termet alapvetően háromféle diák töltötte meg, gondosan elszeparált körzetekben, amely látvány leginkább a Z kategóriás amerikai tinifilmeket idézte: a sportolók, a csinibabák és a feminista-önmegvalósitók (utóbbiakra jellemző a rövid haj, piercing, tetoválás és izompóló). Kezdett bennem felderengeni, minek is köszönhető a szituáció: Amerikában az ember nem szakot választ, hanem egyetemet, következésképpen az órára jelentkező közel 60 diákból én voltam az egyetlen, aki hallott már görögökről és rómaiakról, a többiek csak betévedtek. A helyzet komolyságát érzékelteti az adat, miszerint a teremben több baseball-sapka volt, mint jegyzetfüzet (Eskü. Megszámoltam.) Szóval a hiedelmem, miszerint az embereket az ókori kultúra iránti mélységes tisztelet, áhitatos rajongás, és a görög-latin szerzők művei iránti olthatatlan tudásszomj vonzotta ide, alapjaiban ingott meg, majd nagy recsegéssel összedőlt. A tanár sejthetett valamit, mert rögtön az elején letisztázta, miről lesz szó és miről nem, amivel jó sok csalódott pilantást szerzett magának; klasszikus műveltségű emberként azonban nem méltatta emlitésre méltónak a tényt, hogy itt bizony, ahogy ismerősök mondták, „homokosokról lesz szó”. Hátradőltem szép kényelmesen, és vártam, mikor dereng majd fel az arcokon a megvilágosodás első sugara (úgy helyezkedtem, hogy minél jobb rálátásom legyen a többiekre. Persze kizárólag a tudomány és az irodalom érdekében.)

Ha a megvilágosodásé nem is, a méltatlankodásé hamar jelentkezett, amikor a kivetitőn felsorakoztak a kötelező olvasmányok. Számomra mind kedves és ismerős; éltem azonban a gyanúperrel, hogy a 12 közül kedves diáktársaim csak a Homer-t ismerik, azt is a Simpson családból. Méla undorral tekingettek egymásra – „olvasnunk kell?” – nyilvánvaló volt, hogy az óra cime alapján valamiféle gyakorlati tanfolyamra számitottak... a kezdeti lelkesedés tehát perceken belül csendes kérődzésbe fulladt (nem vicc, a rágókat is számoltam), melyet csak néha-néha szakitott meg egy-egy visszafogott böfögés a sportolók felől.

Tanár úr, tudat alatt érzékelve a hangulat lohadását, néhány mondatban próbálta felkelteni az érdeklődést az olvasmányok iránt. Az első elismerő bólintásokat az Ovidius-féle „szerlemi kézikönyv” emlitése szerezte neki (ekkor már fel-felkuncogtam; lelki szemeim előtt felderengett a focicsapat, amit Ovidiusból tanulja, hogyan kell szerelmes levelet irni... mert hogy az Ars-ból technikai részletek nem derülnek ki, egyem Naso husiját). Véleményem szerint eljuthatott volna a tapsig is, ha nem mulasztja el kiemelni a tényt, hogy Apuleius regényében a szamár hány nőt kefél meg egy fejezet alatt... de hát kezdő tanár szegényke, nem ért még a diáklélekhez. Minden tiszteletem az övé, ezt elég hamar eldöntöttem (még volt egy jó poénja is, amit sajnos én vettem le egyedül – „a Daphnis és Chloé az ókori világ Kék Lagúnája” – azt hiszem, benn maradok a kurzuson, csak azért, hogy legyen néha egy kis sikerélménye...)

Azért kapisgálhatott valamit, mert az óra felénél szólt, hogy a csalódott shoppingolók elhagyhatják a termet; senki sem mozdult (ezt a tényt még elemeznem kell, mielőtt véleményt alkotok. A shoppingolás az a tevékenység, amikor az ember beül az első órára, csak hogy megnézze milyen). Folytatta tehát a félév folyamán megtárgyalni kivánt kérdésekkel; én pedig eljutottam a fulladás határára, amikor a „szó eshet esetleg szexuális zaklatásról is” megjegyzésre minden csirlider felkapta a fejét és jelentőségteljesen egymásra mosolygott...

Az óra hátralevő része azzal telt, hogy jegyzeteket készitettem jelen Gyorstalpalóhoz, miközben tanárúr valami „mitológia hülyéknek” kurzussal próbálta lekötni a főemlősök figyelmét (az egyetlen koherens kérdés az volt, hogy Zeusz és Héra közül melyik a férfi). Széles mosollyal az arcomon hagytam el a termet, az eredménnyel teljes mértékben elégedett vagyok: van egy über-potya kurzusom és egy remek GyT. témám.

A főemlősök a folyosón megegyeztek, hogy leadják az órát a cim második felének tudatában; a csirliderek körberajongták tanár urat, hátha lesz valami abból a szexuális zaklatásból; az önmegvalósitó nők pedig morcos arccal elmentek máshová önmegvalósitani.

Kiváncsi vagyok, a következő órára hányan maradunk.

Kiegészités

Úgy tünik, a várt megvilágosodás még várat magára; a második órán is szép számmal jelentünk meg, a csirliderek mozdultak egy sort előre, a főemlősök hátra, én meg maradtam a helyemen. Miután az első fél órában tanárúr leterhelte a csoportot a „görög történelem vázlatosan” gyorstalpalóval, úgy döntött, különleges, modern tanitási módszerekre alapuló „félidős pihentető elfoglaltságként” filmet vetit nekünk. Arra is ügyelt, hogy témánál maradjunk, de a vegetálásból kizökkentett hallgatóság legnagyobb csalódására nem Paris Hilton, hanem David Attenborough sétált be a képernyőre (ami elég lohasztóan hatott). Az elkövetkező húsz percben lelkesen és felszabadultan kefélő pintyeket néztünk.

A nap pillanata

A nap zenéje: Great Big Sea - Captain Wedderburn (szivecske ide:)

A nap pillanata: Katával kiköltöztünk a katedrális mellé a fűre, néhány könyv, egy doboz süti, fél ananász és egy pokróc társaságában. Odabentről szólt az orgona meg a kórus; nagyon szépen énekeltek. Nem sütött a nap, de meleg volt, a fű meg olyan, mint egy szőnyeg; vigan heverésztünk, és Platónt olvastam, Kata meg politikaelméletet, jókat nevettünk rajtuk. Mókusok randaliroztak körülöttünk. Az ilyen pillanatokért érdemes élni.

FYI - Egyetemi szerepjáték szabálykönyv

Csak mert volt, akit érdekel:
A Reacting to the Past szabálykönyveket (az egész sorozatot) meg lehet rendelni az amazon.com-ról; azt hiszem, a kalandmesterek könyvét is, bár az nem biztos. Az tuti, hogy létezik olyan, láttam a tanár kezében; ha vége lesz a félévnek, majd megkérem, hadd nézzek bele:) Aztán jól megtudom az összes titkot!:)
Idén az Athént és a Galileót játsszuk. India és Kina sajna kimaradnak, pedig állitólag azok is nagyon élvezetesek; a boszorkányos-puritánost biztos kipróbálom egyszer:)

2007. szeptember 9., vasárnap

Biobuli Gyorstappancs

(Kata kérésére:)
GYORSTALPALÓ AZ AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOKHOZ
(Fajra, nemre, korra és vallási hovatartozásra való különös tekintettel)

Harmadik Lecke: A biobuli mint fogalom értelmezéséről

Egy gazdag amerikai magánegyetem évnyitó partija a legpesszimistább várakozások szerint is fergetegesnek igérkezett; úgy döntöttünk, mindenképpen megnézzük, mi sül ki belőle. Gondoltunk sokfélét, jót is meg rosszat is – de arra, amit végül tapasztalnunk kellett, nem számitott egyikünk sem.

Felmerültek kisebb problémák, mint például az öltözködés. Az amerikaiak mániákusan öltözködési szabályokat irnak minden meghirdetett rendezvényhez; ezek általában olyan pontosan körbeirható és mindenki számára egyértelmű megkötéseket tartalmaznak, mint például (szabadforditásban) a „csinos”, a „takaros”, és a „félig alkalmi”. Amikor pedig szerencsétlen külföldi diák pontositásért megy valamely bennszülötthöz, azt a kedves és segitőkész választ kapja, hogy „you know, just look nice”. Amivel aztán nem vagyunk ki a vizből. Működésbe lépett tehár a B terv, miszerint kiültünk az utcára megfigyelni a bulira készülődő kisebb-nagyobb csoportokat. Az első tapasztalatok a kis fekete koktélruha, Szörnyella DeFrász stilusú tűsarkú kinzóeszköz és az öltöny-nyakkendő kombináció felé mutattak; gondolkodtunk rajta, felvegyük-e a sárga alsónadrágot is a listára, melyet az egyik felsőbbéves srác villantott meg előttünk, amikor az utca közepén állt neki öltözködni.

Legjobb tudásunk szerint felszerelve végül elindultunk a buliba; hamarosan rá kellett jönnünk, hogy megint beleestünk a csapdába, miszerint az öltözködési elvárást csak az elsősök és a külföldiek veszik komolyan, és nyilvánvalóan arra szolgál, hogy meg lehessen külömböztetni minket a rövidgatyás-izompólós tömegben. És ez minden egyes alkalommal igy történik; akármi is a hirdetéseken elhelyezett jelző, a vége mindig az, hogy a tömeg a trandpapucs-póló-alsógatya és a nagyestélyi közti skálán mozog.

Elkövettük azt a hibát, hogy már tizkor ott voltunk a parti helyszinén. Mely partit érkezésünkkor két tucat morcos biztonsági őr és öt szervező alkotta, valamint egy szép nagy sátor pincérekkel, melynek közepén fehér teritős asztalon hatalmas zöldségestál diszelgett. Más ételnek nyoma sem volt a környéken.

Mivel az egyetemen csak a végzősök vannak 21 éven felül, alkoholról természetesen álmodni sem lehet; úgy látszott, a felügyeletből senkinek sem tűnt fel a tény, hogy bulira öltözött emberek besétálnak, felmarkolnak egy adag buli-kelléket (azokat a fluoreszkáló műanyag fütyiket amiket ilyenkor viselni szoknak) és elsétálnak a kollégiumok irányába. Nekünk mindesetre gyanús volt a dolog. Tettünk egy kört a campuson; valóban, a szállások gigantikus mélynyomókká alakultak, az ablakokból fürtökben lógtak a sikoltozó kiskorúak, és minden ajtón dőlt az édes szagú füst. Alighanem a diákfelügyelők (akiknek szintén a fenekén van még a tojáshéj) szárnyaik alá vették az újonnan érkezetteket, és jelentős mennyiségű sört meg füvet diktáltak beléjük, valamiféle beavatási szertartás keretein belül.

Ezt akkor még nem sejtettük. Üldögéltünk a szép fehér sátorban; nagyon szürreális élmény volt. A zöldségestálat szemügyre vettük közelebbről is. Eltöprengtünk rajta, vajon mire számit a szervezőgárda, amikor elkészit egy ilyet.

Lelki szemeim előtt felrémlett a kép, amint a sok egyetemista őrjöngve veti rá magát a zöldségekre és vigan répázgat tánc közben - „vegyél még egyet, most kirúghatsz a hámból! Nyugi, én is csak akkor eszem répát amikor tásasággal vagyok...” – vagy irigykedve figyeli a gyakorlottabb személyeket a többi zöldségnél – „húú, a kemény partiarcok nyomják a brokkolit” – „te, figyeljünk oda Brianre, ez már az ötödik spárga amit látok a kezében...”

Két ujjunk között elegánsan egyensúlyozva a zöldságeinket átlibegtünk a másik asztalon álló, igéretesen nagy hordókhoz. Az egyikben limonádé volt, a másikban viz. Csapoltunk belőlük azokba a kis műanyag poharakba, amiből az amerikaiak általába isznak, nálunk meg a vizeletmintákat gyűjtik ilyenbe. Koccintottunk egymás egészségére, és húzóra megittuk az első adagot, majd leforditottuk a poharakat az asztalon és éreztük, ahogy az egészség és a vitalitás elárasztja a szervezetünket.

Később azért megérkeztek a többiek is a bemelegitésről – bennük is jó sok zöld volt már, csak kevésbé szilárd formában. Kiscsibék módjára, enyhén cikkcakkos sorokban követték a diákfelügyelőket a táncparkettre, ahol végül megkezdődött a buli.

Természetesen a külföldiek bizonyultak a legjobbnak (talán azért, mert legtöbbjük olyan országból jött, ahol már 18 éves kora óta legálisan ihatja le magát). Hatalmas multi-kulti tombolás kerekedett az estéből, valódi United World IHB. Voltak persze külömbségek. Malayzia elég rosszul viselte a belediktált 11 doboz sört; keresztbe álló szemekkel, de nagyon lelkesen kacsázott körbe-körbe a parketten. Vietnám ellenben minden gátlását levetkőzve, széles mosollyal rázta a haját zenei műfajtól teljesen függetlenül. Zimbabwe megevett öt csirkeszárnyat lélegzetvétel nélkül, majd csatlakozott a táncolókhoz, és megszabadult ruhái jelentős hányadától. Malawi válogatás nélkül megölelt mindent ami mozogtt, majd megkisérelte áldozatait ritmikus mozgásra oktatni, ami neki sokkal jobban sikerült, mind nekünk. Columbiára tapadtak a nők; még a néha furcsa, robotszerű mozgás sem riasztotta vissza őket. Banglades eléggé visszafogottan viselkedett, vagy csak be volt már lassulva; India ellenben beleadott apait-anyait, tekintet nélkül táncpartnerei nemére. Magyarország pedig, felpörögve a répák különleges cukor- és vitamintartalmától (amit az ebédlőben nagy táblákon hirdetnek) – nos, Magyarország végül nagyon elégedett volt a bulival.

2007. szeptember 8., szombat

Biobuli

Az első kiadós tombolás idekinn: megszervezték péntek estére a Welcome (back) partit, ami a felsősöknek tájékozódási pontként, az elsősöknek beavatásként szolgált. Mármint midnen olyan elsősnek, aki 21 éves korában lesz felnőtt, és kikerülve a szülei szárnyai alól rögtön a diákfelügyelők szárnyai alatt találja magát, akik 11 doboz sürt diktálnak belé még a buli kezdete előtt. Alkoholról egyébként szó sem esett, már mindenkinek részegen kellett érkeznie, ha jót akart mulatni; tucatjával álltak mindenhol a biztonsági őrök, ami engem példul megnyugtatott. A szálláson a legtöbb szobából már délután szállongott az édeskés füst...
Szóval felvertek egy nagy sátrat a campuson, és megrakták minde jóval: volt legalább tizféle zöldség, valamint limonádé és csapolt viz. Nem vicc. Ne tessék röhögni, itt legalább adnak az egészséges étkezésre.
A bulinak további előnye volt, hogy ingyen osztogatták azokat a helyes, világitó kis pálcikákat ("nem akarsz nekem halálpálcát eladni... mész és elgondolkodsz az életeden...") amiket a nyakunk köré tekerhettünk. Én hajpántnak használtam őket, és Kata szerint olyan 21. századi Miasszonyunk-formám lett tőle, neonkék glóriával.
Hamar kiderült, kik is a partiarcok a placcon (antropológiai elemzésre később vállalkozom, mert még úgy jártam volna, mint Dr. Csont, és valaki betöri az arcom...). A legjobb fejnek természetesen a többi international diák bizonyult, akik mindenféle külömbözőségre való tekintet nélkül nagyon jól mulattak együtt. Az alkoholt legkevésbé Ázsia birta, aki néha kapaszkodó után nézett a tömegben; Afrika nyakra-főre ölelgetett mindenkit, aki csak a közelébe jött; Dél-Amerikának kedves mosolya és fura robotszerű mozgása volt; Amerikának akkorák voltak a pupillái, mint két csészealj; Szlovákia tündéri volt, mint egy becsiccsentett Hamupipőke. A dalszövegeket legalább mindenki tudta.
Meglepően jól sikerült a parti, eltekintve a vége felé kialakult hering-effektustól; amikor elsőként érkeztünk a brokkolis sátorhoz, nem gondoltuk volna, hogy igy alakul...

2007. szeptember 7., péntek

Nő vagyok!

Megkaptuk a karaktereket a szerepjáték szemináriumhoz (juj de klassz leirni ezt a mondatot...). Sajna egyik párthoz sem kerültem (pedig szokratista akartam lenni), egyike vagyok azoknak az athéni népeknek, akiket meg kell majd győzniük. Ettől kissé elszontyolodtam. Viszont kihúztuk a tisztségeket is, és én vagyok az egyik arkhón a biróságban, szóval van egy kis hatalmam, ez jó. Délután vissza kellett menni professzor Kalandmesterhez, hogy odaadja a lapot amin pontosan rajta van, kik is vagyunk; sikerült jól belehúznom a pakliba: az enyém az egyetlen női karakter a játékban! Férfi ruhában, persze. Titkos küldetésem (még jó hogy a csapatban senki nem olvas magyarul...), hogy kiharcoljam a népgyűlésen a nők szavazati jogát. Ez persze az ókorban aligha történhetett volna meg, de hát ez a szép a játékban. Ha lebukok, kivégeznek.
Azt hiszem, izgalmas játéknak nézünk elébe...

2007. szeptember 6., csütörtök

Poszterek


A beköltözés örömére árusok ütötték fel a fejüket a campuson; posztereket pakoltak ki nminden méretben és mennyiségben. Napokig bogarásztunk közöttük; végül kiderült, hogy az árusok magyarok, és az efelett érzett örömömben, meg mert megint kitört rajtam a kóros klasszika-filológia (némi Lukianosszal vegyitve, aki érti mire gondolok csengessen új fejezetekért;) vettem én is egy posztert. Amellett, hogy nagyon cool, és jó darabot eltakar a ronda fehér falból, emlékeztet kedvenc tanár bácsink örök érvényű mondatára, amivel a spártaiak státuszát magyarázta az ókori görög világban:

"Minden görög gyereknek spártai poszter volt a falán."

Igazi görög gyerek vagyok, juhé!

Csak hogy tudjátok...



Amerika a reklámok országa. Szeretettel ajánlom a fotókat minden klasszikásnak:)

Irodalom az interneten és Trelawney táncórája

Végre hivatalosan is elkezdődtek az óráim! Van néhány újabb egzotikus részlet:
Az angol irodalom kurzuson (aka How Stories Get Told and Why) az év végi jegyünk jelentős hányadát az internetes fórumon kifejtett tevékenységünk alapján kapjuk. Minden óra előtti nap este 9-ig (vagyis kétnaponta) el kell olvasni néhány fejezetet egy adott könyvből, és legalább 2 témát fel kell vetni a fórumon velük kapcsolatban, valamint válaszolni kell a többiek felvetéseire. A Nagy Testvér figyel minket; ha elég aktivak vagyunk, elmarad a félév végi vizsga...

Tegnap voltam először az indiai tánc - kurzuson. Amikor beléptem, egy kicsi, vékonyka indiai nő üldögélt egy hatalmas, tükrös teremben; szines ruhát meg kendőt viselt, és nagyon édes illata volt, az egész helységben érezni lehetett. Mint kiderült, az óra mindneki számára nyitott, nem kell hozzá táncos előképzettség; még két fiú is beoldalgott nem sokkal kezdés után, ami csak fokozta az általános megkönnyebbülést. Aki még nem látott kathakot, keressen rá az interneten - nekünk elállt a lélegzetünk. Megállapitottuk, hogy jó esetben egy-másfél életnyi gyakorlás kellene az alapok elsajátitásához; ennek ellenére hatalmas lelkesedéssel vetettük magunkat a gyakorlásba, mondván, hogy ha egyetlen ilyen mozdulatot megtanulunk, már megérte. A hölgyemény persze távolba révedő tekintettel rögtön a tudtunkra is adta, hogy esélyünk nincsen; továbbá hosszas szónoklatot tartott arról, mi módon kell elmélyednünk magunkban és a jóga rejtelmeiben, melynek segitségével egyensúlyba hozhatjuk a lelki világunkat. Hozzátartozik az indiai kultúrához.
Nagyon kedves, érdekes élmény volt a maga valószerűtlen, Harry Potter - módján. Benn maradok a kurzuson.

2007. szeptember 5., szerda

AZ imidzs és az iskola

Megpróbáltam hozzátenni az "amerikan schoolgirl" imidzshez a dobozos kávét. Szétégettem a kezem az első három méteren (nem, nem folyt ki, csak átforrósitotta a poharat). Azt hiszem lemondok erről a luxusról.

Nagy hir: rájöttem, mi a csont a dologban. Számitottam rá, hogy előbb-utóbb kiderül; túl szép volt ez az egész, hogy igaz legyen. A diákokkal van a baj. A suli király, a tanárok rendesek (és meglepő módon dolgoznak is!), a felszereltség 22. századi, a rendszer tökéletes - csak a diákok selejtesek. Ha nem lennének a campuson, mennyivel szebb világ lenne itt... összetehetnék kezük-lábuk, hogy ilyen különleges órákat tartanak nekik ilyen klassz tanárok, ehelyett nyavajognak, és se nem olvasnak, se nem készülnek, se nem irnak házit, és mivel első házi feladatunk csoportos munka volt, most itt állok házi nélkül és még csak nem is az én hibám. Kezdem értékelni a Paris Geller - féle rémuralmat.

2007. szeptember 4., kedd

Első nap az iskolában

Az első tanitási nap örömére amerikai iskoláslánynak öltöztem (kockás szoknya, sportcipő, válltáska, kézben szorongatott mappák, már csak egy pohár kávé hiányzott a Rory Gilmore imidzshez) és a gyönyörű reggeli napsütésben elindultam a történelmi jelentőségű első előadásra.
Bevezetés a Kulturális Antropológiába.
Természetesen ez sem hasonlitott semmiféle egyetemi élményre amim valaha is volt.
Kezdődik a dolog az előadóval: párnás fotelek egy hatalmas szinháztérben, reflektorok, függönyök és óra a fejünk felett hogy emlékeztesse a tanárt ideje véges voltára. Minden szék karfájában internet-csatlakozó (amit egy primitiv bennszülött lelkesedésével tapasztaltam). Zsúfolásig telt sorok.
És akkor bekocog Indiana Jones (adjatok egy szemceruzát). Legalábbis abból a távolságból, ahol én ültem, meglepő volt a hasonlóság... és kezdetét vette az óra. Amerikai módra.
(Mindenekelőtt névsorolvasás - csak onnan ismertem magamra, hogy szokás szerint utolsó vagyok a listán... a CS meghaladja az angol kiejtés határait)
1. A tanár kiosztja a syllabust, amin minden fontos infó rajta van, beleértve azt is, hogy a két vizsga, a 3 teszt, a beadandó dolgozat és az órai munka hány százalékát teszik ki a félév végi jegynek (órai munka 20%, pedig ez előadás, nem is szeminárium - elvárják, hogy aktivan részt vegyünk az órán). Rajta van az összes elérhetősége, a tan.seg. elérhetőségei, meg az is, melyik órára mit kell elolvasni.
2. A tanár kis kártyákat oszt ki, hogy irjuk rá, szerintünk mi az antropológia lényege.
3. Megbeszéljük, mi is az antropológia, és mivel fogunk foglalkozni (első hozzászólásom! Megkérdezte, mi az a régészet...).
4. Tanár kiosztja a cikket amit jövő órára olvasni kell, valamelyik indián törzs szokásairól.
5. Ezen a ponton egyezünk meg a mellettem ülőkkel, hogy szerenti fogjuk az antropológiát.
4. Tanár elenged minket, de előbb még kioszt egy kérdőivet, amit mindenkinek ki kell tölteni (hogy tanulsz jobban, látás vagy hallás után; mik az érdeklődési köreid, mit vársz a kurzustól, honnan jöttél, mi a kedvenc könyved stb.) és elmondja hogy arra válaszolunk amire akarunk, csak szeretné tudni, mit vár a tömeg az órájától, milyen módszereket, és ha ideje lesz megismerkedik majd velünk személyesen is, ha máskor nem, a projectek alatt.

A héten ún. shoppingolás folyik az egyetemen: minden órára be lehet sétálni, meg lehet nézni miről szól, és ki is lehet sétálni, ha nem tetszik. Ideát igy válogatnak kurzusokat.

When in Rome... én is elmentem shoppingolni a Szex és Szexualitás az Ókori Görögországban és Rómában előadásra; az élmény azonban annyira sokkoló volt, hogy a leirása meghaladja a jó izlés és a politikai korrektség határait, szóval ha valaki kiváncsi rá, csöngessen nálam a legújabb, friss és ropogós Amerikai Gyorstalpalóért:
Második lecke: Szex és micsoda?!

A Koponyás Ház


Mindenki nagy örömére, ime a fotó arról a bizonyos Koponyás Házról. Mint kiderült, valóban az egyik egyetemi "titkos társaság" székhelye, mégpedig a Delta Pszi, más néven a St. Anthony Hall testvériség Epszilon ágáé. Ne kérdezzétek meg, hogy ez mit jelent. Első látásra Mardekárnak tűnt (ld. a fotót), bár a leirások inkébb valami Hollóhát-féle "addig tanulunk amig nagyon okosak leszünk" hozzáállást sejtetnek. A szerteszét dobált sörösdobozok pedig egy újabb "jaj de nagyon titkosak vagyunk" csoportot... hátborzongató élmény volt az a néhány perc, amit a kertben töltöttünk a fényképezőgépekkel; maga az épület eléggé titokzatos, és a koponya a homlokzaton nem javitott a helyzeten. Az ablakokon szines üveg van, az ajtón kovácsolt vas rács, és összességében véve a hideg kiráz a gondolattól, hogy ilyen dolgok még léteznek... (több mint 150 éves testvériségről van szó). Azt hiszem, ez is a lényege az egésznek.

2007. szeptember 3., hétfő

A Szónokverseny

Nagy lelkesedéssel készülődtünk a vasárnap esti szónokversenyre; jó bulinak igérkezett, bár motoszkált bennünk a gyanú, hogy esélyünk nincsen. De ez semmit sem rontott a hangulaton.
A szabályok a következők: húzol egy témát, fél perced van felkészülni, és másfél percig beszélhetsz. A témák között van komoly és van humor, lehet választani; táblákkal jelzik az időt. Ilyen egyszerű. Természetsen ha már odamegy az ember lánya, rögtön fel is iratkozik, ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni, főleg hogy jutalom is jár.
Kisebb problémáink akadtak a hirdetésben szereplő "smart dress" követleménnyel - fogalmunk sem volt, amerikai szemmel mit jelent a smart, és ha megkérdezütnk egy bennszülöttet, mint azt válaszolta, hogy "you know, just look nice". Hát ezzel aztán ki voltunk segitve. Végül azért sikerült felöltözni moderáltan csinosan - mire mindenki más beslattyogott papucsban, pólóban és farmerban... legalább elmondhatom, hogy garantáltan én voltam a legszebb:) (tükröm, tükröm...)
Az este tanulsága: 12 év gyakorlat egy egészen halvány árnyalatnyit meglátszik az emberen. Kb. annyira, mint a Mount Everest árnyéka. Hihetetlenül jó szónoklatok és spontán stand-up comedyk születtek a másfél percekben - meggyőztek minket, hogy narancsszirupra lehet birodalmat alapozni, hogy Harry Potter létezik, hogy a campus fáit körbe kéne tekerni celluxszal, és hogy az iskolai egyenruha király dolog. Ha a saját témámra is kiváncsiak vagytok: "Milyen új versenyt vezetnél be az olimpiai játékokon?" Azt hiszem kihoztam belőle amit lehetett.
Lelki szemeim előtt megjelent egy gigantikus mérleg. Az egyik serpenyőben 12 olyan év található, melynek során kizárólag akkor állsz közönség előtt, ha feleltetnek, és rajtad röhög az osztály. A másik oldalon van az a 12 év, amikor minden irodalomórád azzal telik, hogy érvelsz, előadsz és vitatkozol... (ez most kezd olyan lenni, mint József meg az álomkabát, sebaj). Hatalmas, behozhatatlan előnyről beszélünk itt, és ha ezentúl valaki megkérdezi tőlem, hogy "Jaaaj, ugyan már, mit lehet azoktól a buta amcsiktól tanulni?" akkor azt fogom válaszolni, hogy állj ki 100 ember elé, és győzd meg őket másfél percben, hogy ássunk alagutat Kináig. 18 évesen.
Szóval az esélytelenek nyugalmával felhőtlen szórakozással töltöttük az estét, nagyokat nevettünk, és egy saját, külön bejáratú XL-es Trinity pólóval távoztam, ami már megérte, mert sárga és csodaszép, és hálóingnek is használhatom (ti. adtak nekünk tiszteletdijat, mert nem az anyanyelvünkön versenyeztünk, azzal az inbdoklással, hogy ők ugyanezt a mi nyelvünkön nem tudták volna megcsinálni...)
Abban a 2 percben amig kinn álltam a dobogón, soha egy pillanatra sem éreztem, hogy azt várják, mikor rontom el. Csupa mosolygó és érdeklődő arcot láttam. Ezt csinálja utánuk egy magyar iskola, mielőtt megbuktatnak valakit évszámokból. Szerintem hasznosabb.

2007. szeptember 2., vasárnap

Colt Temploma
































Ez már az ötödik (!!!) bejegyzésem a mai napon, de egyszerűen nem tudom megállni. Ne mondja senki hogy nem adok hirt magamról.
Ma volt a Colt Séta, melynek során megismerkedtünk Hartford leghiresebb néhai lakójának életével és munkásságával (nem győzték eleget hangoztatni, hogy Isten teremtette az embert, de Colt tette őket egyenlővé, aki nem tudja, miről beszélek, magára vessen és nézzen több westernt;)
És ime a meglepi: aki a legtöbb pisztolyt találja a Colt-né által emelt templom fotóin... az nagyon ügyes és meg lesz dicsérve;)

Helyek, ahová biztosan kiülünk majd tanulni...



Campustúra No. 1 és a Harry Potter élmény
















Tegnap felszerelkeztünk a fényképezőgépekkel, és elindultunk felfedezni a campust. Két óra alatt csak a katedrálisig jutottunk el, és olvadoztunk a gyönyörűségtől... feltett szánédkunk a következő túrát a Greek titkos társaságok házai felé irányitani - az egyik kőből épült tornyos ház, és koponyákat faragtak a homlokzatára... tisztára, mint egy tinihorror.

Tegnapelőtt volt a nagy beavató ceremónia, ami itt egyfajta évnyitónak felel meg. Felvonultak az elsősök, meg a tanárok mókás talárokban, és csak hogy fokozzák az átható Harry Potter - élményt, teljes komolysággal gratuláltak mindenkinek, akit a Teszlek Süveg a Trinitybe osztott. Ehhez szóljatok hozzá. Azon töprengek, vajon mi lehet a másik három lehetőség... és hogy vajon a Trinity a Hollóhát-e, vagy a Mardekár. Igazából mindegy, még igy is fényévekkel jobb, mint egy mugli iskola! XD

A képen az Angol Tanszék látható. Tényleg.

Néhány szó az állatvilágról


A hemzsegő mókusokról már esett szó, ők továbbra is gontalanul hemzsegnek. Általában kora reggel aktivak, és tömegesen fordulnak elő az ebédlő környékén; először nem értettük a dolgot, azután láttunk egyet kissé botladozva elrohanni, egy saját testméretével megegyező nagyságú parizert vonszolva maga után. Meg kell néznem az interneten, pontosan mit is eszik egy mókus. Mindenesetre ébredezik bennünk a gyanú, hogy az ablakunkon tulajdonképpen mókusháló van, nem szúnyogháló. Sohasem lehet tudni.
Amin viszont nagyon is meglepődtünk, az volt, hogy három felsőéves srác kiabálni meg mutogatni kezdett amikor Katával épp a campustúránkat jártuk. Nem, nem a srácok tartoznak az állatvilághoz, ennyire gonosz nem vagyok - bár amerikai focisták voltak, az igaz... szóval megnéztük, mire mutogatnak, és egy hatalmas ragadozó madarat láttunk, aki a fejünk felett üldögélt a tetőn. Kissé tépett volt, és sztoikus nyugalommal tűrte a kiabálást meg a fotózást, legalább 15 percig nem repült el. Utána se, de végül otthagytuk. Kilétét illetően nem tudtunk dűlőre jutni; első tippem a webcamerás toronysólyom volt, a srácok hawkot mondtak, ami emlékeim szerint a héja. Tény viszont, hogy végre fény derült a campuson hallható folyamatos vijjogás forrására: azt hiszem, nem a mókusok állnak a helyi tápláléklénc csúcsán...
Úgy tudok örülni minden állatnak, mint egy kisgyerek. Ragadozómadarat ilyen közelről eddig még csak állatkertben láttam. Fura egy hely ez a Connecticut.

Első Trinity házi!

Megirtam Trinitys pályafutásom első házi feladatát! A Reacting órára (dl. előző bejegyzés) kellett összeállitani egy listát arról, melyik görög istent mivel vádoljuk meg. Széééééép hosszú lista lett, nem kiméltem semmit és senkit! Büszke vagyok magamra. A legjobb dolog az egészben, hogy alkalmam volt egyetemi tanár szájából hallani a következő, számomra teljes mértékben újszerű és hihetetlen mondatot: "Kinyomtatott dolgozatot nem fogadok el, tessék szépen mindent e-mailben leadni, hogy tehessük is ki a honlapra azon nyomban, hadd olvassák a többiek." Először azt hittem, rosszul hallok, de aztán Henderson professzor hozzáfűzte még: "Általában naponta többször is megnézem a mailjeimet, szóval ha este nyolc körül még eszükbe jut valami kérdés vagy panasz, nyugodtan dobjanak meg egy levéllel..."
Úgy érzem magam, mint Gulliver.

(Hozzáfűzés a görög mitológiához: szokásos multikulti ebédeink egyikén a különböző országok meséiről volt szó - esküszöm, nem én hoztam fel a témát! - és Trang - Vietnám - töredelmesen bevallotta, hogy már úgy unja azt a sok sárkányos mesét, mert mindig lehet tudni, mi a végük, bezzeg az a görög hogyishivják, mitológia, meg az 1001 éjszaka milyen izgalmasak, mindig történik valami új és váratlan... a beszélgetés vidám nevetésbe fulladt:)