A Szónokverseny

Nagy lelkesedéssel készülődtünk a vasárnap esti szónokversenyre; jó bulinak igérkezett, bár motoszkált bennünk a gyanú, hogy esélyünk nincsen. De ez semmit sem rontott a hangulaton.
A szabályok a következők: húzol egy témát, fél perced van felkészülni, és másfél percig beszélhetsz. A témák között van komoly és van humor, lehet választani; táblákkal jelzik az időt. Ilyen egyszerű. Természetsen ha már odamegy az ember lánya, rögtön fel is iratkozik, ilyen lehetőséget kár lenne kihagyni, főleg hogy jutalom is jár.
Kisebb problémáink akadtak a hirdetésben szereplő "smart dress" követleménnyel - fogalmunk sem volt, amerikai szemmel mit jelent a smart, és ha megkérdezütnk egy bennszülöttet, mint azt válaszolta, hogy "you know, just look nice". Hát ezzel aztán ki voltunk segitve. Végül azért sikerült felöltözni moderáltan csinosan - mire mindenki más beslattyogott papucsban, pólóban és farmerban... legalább elmondhatom, hogy garantáltan én voltam a legszebb:) (tükröm, tükröm...)
Az este tanulsága: 12 év gyakorlat egy egészen halvány árnyalatnyit meglátszik az emberen. Kb. annyira, mint a Mount Everest árnyéka. Hihetetlenül jó szónoklatok és spontán stand-up comedyk születtek a másfél percekben - meggyőztek minket, hogy narancsszirupra lehet birodalmat alapozni, hogy Harry Potter létezik, hogy a campus fáit körbe kéne tekerni celluxszal, és hogy az iskolai egyenruha király dolog. Ha a saját témámra is kiváncsiak vagytok: "Milyen új versenyt vezetnél be az olimpiai játékokon?" Azt hiszem kihoztam belőle amit lehetett.
Lelki szemeim előtt megjelent egy gigantikus mérleg. Az egyik serpenyőben 12 olyan év található, melynek során kizárólag akkor állsz közönség előtt, ha feleltetnek, és rajtad röhög az osztály. A másik oldalon van az a 12 év, amikor minden irodalomórád azzal telik, hogy érvelsz, előadsz és vitatkozol... (ez most kezd olyan lenni, mint József meg az álomkabát, sebaj). Hatalmas, behozhatatlan előnyről beszélünk itt, és ha ezentúl valaki megkérdezi tőlem, hogy "Jaaaj, ugyan már, mit lehet azoktól a buta amcsiktól tanulni?" akkor azt fogom válaszolni, hogy állj ki 100 ember elé, és győzd meg őket másfél percben, hogy ássunk alagutat Kináig. 18 évesen.
Szóval az esélytelenek nyugalmával felhőtlen szórakozással töltöttük az estét, nagyokat nevettünk, és egy saját, külön bejáratú XL-es Trinity pólóval távoztam, ami már megérte, mert sárga és csodaszép, és hálóingnek is használhatom (ti. adtak nekünk tiszteletdijat, mert nem az anyanyelvünkön versenyeztünk, azzal az inbdoklással, hogy ők ugyanezt a mi nyelvünkön nem tudták volna megcsinálni...)
Abban a 2 percben amig kinn álltam a dobogón, soha egy pillanatra sem éreztem, hogy azt várják, mikor rontom el. Csupa mosolygó és érdeklődő arcot láttam. Ezt csinálja utánuk egy magyar iskola, mielőtt megbuktatnak valakit évszámokból. Szerintem hasznosabb.