Persze hogy szakadt az eső. Nem is csodálkoztunk rajta. A legutóbbi időjárás-jelentés óta megint nyári időjárás volt; a bostoni út reggelére meg visszakaptuk a Lovecraft-hangulatot (békaemberek nélkül, hála az égnek).
Nem kis bosszúságunkra kiderült, hogy, bár a busz 10 órakor indul, nem kaphatunk előtte reggelit. Hétvégén ugyanis 11:30-kor nyit az ebédlő, ahol igy egy brunchnak nevezett dolgot (breakfast plusz lunch) fogyaszthatunk. Amikor útra készen betrappoltam az ajtón 9:30-kor, az ázsiai személyzet azzal utasitott vissza, hogy még nem nyitottak ki. Ami elkerülte a figyelmem, nyiván abból az apró részletből adódóan, hogy nyitva volt az ajtó, és ott volt az étel az asztalokon. A focicsapat már benn is ült és lelkesen falatozott. Nekik persze járt a reggeli.
Kata életmentő, tegnap este kicsempészett muffinjával a hasamban, enyhén morcos hangulatban vágtam hát neki a bostoni kirándulásnak.
A morcosságon az sem sokat javitott, hogy többszörös ismerkedési kisérleteim sorra meghiúsultak a buszon; a bennszülöttek azt a taktikát alkalmazták, hogy nagyon kedvesen, tőmondatokban válaszoltak a kérdéseimre, aztán hátat forditottak, és folytatták a társalgást. A harmadik nekifutás után feladtam. Amikor Bostonban leszálltunk a buszról, sorozatban lepattintott még két másik csirlider-csoport is; kezdtem kissé frusztráltnak érezni magam...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése