Még mindig maradt több óránk hazaindulásig, keritettünk egy metrót (valójában négyet) és elmentünk megnézni a Harvardot. Nagyon vicces, tulajdonképpen a Cambridge nevű városnak (ami, úgy néz ki, Boston része) a teljes központját a Harvar birtokolja; olyan az egész, mintha lenne egy városközpontjuk a campuson belül. Fel-alá sétáltunk az utcákon, néztük a boltokat (ahol mindenen Harvard felirat volt, mily meglepő), és hol a női megérzésre, hol a női megérzés tagadására hallgatva változtattunk irányt minden utcasarkon. Nem tudom, melyik vezetett minket végül a Harvard gigantikus könyvesboltjához, de nem panaszkodom. A srácok hozzám hasonló lelkesedéssel vetették magukat bele a turkálásba - az egész bolt úgy nézett ki, mintha egy kétszáz éves téglakastélyt megtömtek volna könyvekkel (vlsz. ez is történt). Már épp indulni akartunk (az elbeszélésben itt, felhivom rá a figyelmet, jelentős mennyiségű időt hidalok át), amikor Orko véletlenszerűen legurult egy lépcső, és, mint ahogy a filmekben lenni szokott, a bolttal megegyező méretű alagsorra bukkantunk - a használt könyvek szekciót rejtette magában. Azt hiszem, heroikus önuralomról tanúskodik, hogy egyetlen könyvvel hagytam el a tetthelyet.
Már egészen sötét volt, de még mindig nem indulásidő; kilépve a boltból a Harvard szűkebb campusának egyik kovácsolt vas kapujával szembesültünk - és vigan be is sétáltunk rajta. Egy-két ember lézengett a kollégiumok között, és az egyik épületben buli volt; fel-alá mászkáltunk, tudatositottuk egymásban a tényt, hogy a HARVARDON vagyunk, és azon töprengtünk, hogy ha elkap minket valaki, vajon mit szól majd a Trinity diákigazolványhoz (klasszikus eset: ha van két egyetem, ami igazán szivből utálja egymást, az a...)
Megint elhatalmasodott rajtam a Gilmore élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése