My favourite freaks

Nah, most értem haza az Anime Club első gyűléséről.
Mindig is tudtam, hogy egy ekkora egyetemen léteznie kell valahol egy freak csapatnak, mely kisebb, mint a focirajongók tábora, zártabb, mint a csirliderek, zizzentebb mint a kémia-fizika társulat, és érdekesebb, mint bármelyik koponyás kastély lakói.
Hát megtaláltam őket.
A főépületben, az ebédlő mellett; egy rövid séta a kartoték-szekrények és fénymásolófülkék labirintusában, és már meg is érkeztem a klub főhadiszállására, mely arról ismerkszik meg, hogy egy gigantikus tévé foglalja el az egyik falat, vele szemben extra süppedős óriási fotelekkel, és e szentély közepén oltárként tornyosul az asztal, megrakva minden földi jóval. Megérkezésemkor csak a klub alelnöke és titkára voltak jelen, akik épp a laptop és a tévé összekapcsolásával bajlódtak, ami alapjában véve nem egy nagy feladat, de azzá lett, mihelyt a kapcsolást és az éppen futó videójátékot szimultán próbálták kézben tartani. Nagyon kedvesnek és lelkesnek bizonyultak; miközben bátortalanul tallóztam az asztal boritó rágcsák és édességek között, rövidebb eszmefuttatásba bonyolódtunk bizonyos sorozatokat illetően. Lassan szállingózni kezdtek a többiek is, és abszolút mértékben teljesitették a velük szemben támasztott elvárásaimat: vidámak voltak, nyitottak, lelkesek, és lököttek.
(Megjegyzés szobatársaknak: természetesen szigorúan Bleach pólóban jelentem meg a gyűlésen, amit kellő mértékben értékeltek is:)

Kedves olvasó, ha nem vagy járatos az animék világában, felesleges tovább olvasnod.

Rövidebb beszélgetés után kiderült, hogy, hála minden magasságosnak, a csapat már túlesett az Evangelionon (bekészitettem a virtuális kardot, hogy beledőlhessek, ha Evát akarnának nézni... bocs, Gyuri, nélküled nem az igazi:), és még néhány másik sorozaton, amiknek hirét se hallottam soha. Cserébe megnyugtattak, hogy kedvencekből naprakész vagyok (sőt, egy Bleach filmmel meg is előztem őket!), hogy mindenki egyenlő mértékben rajong imádott alkimistáinkért, és hogy Gravitationnek hirét se hallották (gyorsan a lelkükre kötöttem, hogy maradjon is igy...). Kiderült az is, hogy az Avatar igenis animének minősül, sőt (ezt meg is pecsételtük egy high fiveval...). A nagy egyetértés örömére beletúrtunk a kajákba, melyek a japán műanyag kultúra legjavát képviselték. Az est sztárja a lichi-cukor volt (igen, azért cseng ismerősen, mert az Avatarban mindig ezt kajálták:) és a hinárba csomagolt csokis izé (amit nem kóstoltam meg, mert gyanúsan Inoue Orihime éléstárát idézte...) és a csokiba mártott ropi, valamint narancslé rogyásig (bocsi, Inu, ramen majd legközelebb...). Ily módon felszerelkezve elérkezett az idő a szavazásra. Három sorozattal készültek a szervezők, és sorban ismertették is mindet (ami kissé nehézkesen haladt, egyrészt, mert az alelnök egy Optimus Prime sisakot tett a fejére, és hébe-hóba hörgött, másrészt pedig, mert az elnök minden második szavára harsány SPOILER!!! kórus és egy rakás repülő párna tett pontot...). A választék: posztapokalpitikus-nagyrobotos (valami Gundam-FullmetalPanic-Transformers hibridnek tűnt, abból a korai korszakból, amikor még a robotoknak is válltömése volt...), alkimistás-bűnmegbánós (igen, igen, igen!), és szellemvadászós-szépenrajzolós, mely végül győztesként került ki a szavazásból. A kis létszámra való teljes tekintet nélkül (kb. tizen voltunk) minden szavazatot akkurátusan fel kellett vésni egy cetlire, melyet aztán elhelyeztünk Optimus Prime fejében, aki gondos számlálás után elhörögte a végeredményt. A győztes sorozat a Mushi-shi névre hallgat, és meg vagyunk elégedve vele (ugyanis helyből megnéztük az első négy epizódot - miután újabb szavazást tartottunk arról, felirattal nézzük-e vagy angolul, és hosszas vita után az elnök kijelentette, hogy költői kérdésről van szó, mert nincs is szinkron...). Látványvilágában a Miyazaki-filmekre hasonlit, hangulatában egy könnyedebb Jigoku Shoujo és Ayakashi Ayashi keverék, mindenesetre gyönyörű, akciómentes és megható. Japán hiedelmekre épit, meg arra a jól megalapozott feltevésre, hogy szép képek szomorú kisgyerekekkel és határozott (fehér hajú) szellemirtókkal mindig tuti hatást érnek el. És ebben igazuk van.
Szóval hetente két óra hedonista filmnézés egy jó fej csapattal (akik természetesen egy pillanatra sem képesek befogni a szájukat, amig az elnök rájuk nem pisszeg) sok sütivel és az animék krémjével, azt hiszem, ezze a koktélra vevő vagyok. Havonta egy alkalmat szabad választásnak szentelünk: azzal fog telni, hogy mindenki kérhet egy Best Of epizódot a kedvencei közül, amit a többiek kötelesek megnézni (kivéve, ha chibi vagy hentai, mert akkor kollektive elhagyjuk a termet...). Még nem döntöttem el, én mit fogok kérni, de ideje elgondolkodni a dolgon... (Fullmetal vonatos epizód és a Rukia-mentés esélyes jelölt lehet...).

Nah, furcsa földönkivüli beszéd vége.

Egyébként a lichinek remek ize van.