Szónokverseny másodszor

Mivel külön meghivót kaptam a rendezőktől a ma esti public speaking versenyre, természetesen muszáj volt megjelenni; nem úgy muszáj, hogy leharapják-a-fejed-ha-nem, hanem úgy muszáj, hogy semmi pénzért nem hagytam volna ki. Természetesen nem jutottam be a döntőbe, nem is azért hivtak; hanem mert remek kis csapatunk megint összegyűlt, hogy szurkoljon egymásnak, és jót szórakozzon a rögtönzött beszédeken, melyek fejenként két percig tartottak. Mi személy szerint Ngoninak mentünk szurkolni, aki múlt vasárnap bedumálta magát a döntőbe. Mindenki nagyon szépen kiöltözött, én meg élveztem, hogy ezúttal, mert csak néző vagyok, nem kell a "smart dress" miatt aggódnom.
Persze tévedtem. Érkezéskor minden néző nevét felirták egy cetlite, és a verseny kezdetekor kihúztak egy tizedik versenyzőt, találomra - kis hiján elvitt a szivroham, amikor engem szólitottak... megint komédiát választottam, ezúttal nem új sportot, hanem új foglalkozást kellett bevezetnem a világba, melyet csak egyetlen ember űzhet. Előálltam a nagy ötlettel, hogy legyen egy ember, aki bárkinek, bárhol, bármikor megmondhatja az igazat - és havonta váltsák, mert annál senki sem tud tovább nem hazudni... (hm, az esélytelenek nyugalma inspirált).
Amikor mindenki befejezte a beszédet (hihetetlenül jó előadások születtek, dőltünk a röhögéstől - Idaho ki akar szakadni az USA-ból, a mókusok háborút viselnek a campus ellen, hogy lehet csajozáshoz használni egy jetit, hogy lehet max pontszám felett teljesiteni a felvételin, és egyéb mélyenszántó gonolatok), szóval amikor mindenki végzett, jött a twist: felmenni a szinpadra megint, és húzni egy témát a másik dobozból is. Az enyém: miért legyen az USA hivatalos nyelve az angol? Mire sorra keürltem, már nagyon tetőfokára hágott a hangulat; megint mosolygott és beszálgetett mindenki, szóval az este királyul sikerült, bármi következzen ezután, gondoltam. Röviden és tömören megmondtam a közönségnek, hogy jól érzem magam itt, szeretem az angol nyelvet, még akkor is, ha nem az anyanyelvem, és mert remekül szórakoztam ma este, adok nekik ajándékba egy mesét - és megrajzoltam a sárkányt két perc alatt! (aki nem tudja, hogy ez mit jelent, olvasson utána - lényeg, hogy elemi erővel kikvánkozott belőlem a mese, mert pont a mai alkalomra teremtették). És hajszálpontosan a piros táblára fejeztem be. Nagy sikere volt.
Természetesen nem nyertem semmit, nem is azért csináltam (Ngoni viszont második lett, amit kellően megünnepeltünk); ettünk egy csomó finom sütit, beszélgettünk a többiekkel, a győztes srác (a jetis) odajött személyesen gratulálni, és elég jó fejnek bizonyult. Azt hiszem, a mai nap is nagy elégedettséggel és vidámsággal zárult (Lukianosz most nagyon-nagyon büszke lenne rám:)
Készen állok nekivágni az új hétnek, kezdődjék a móka!
(Szókratész égni fog.)