Északvidék - Meggyüttünk a Laposra...

Az elkövetkező bejegyzések a hétvégi mesemondó konferenciáról fognak beszámolni. Cathy Jo és jómagam autóba vágtuk magunkat és felmentünk Wisconsinba hogy részt vegyünk az idei Northlands Storytelling Conference három napos őrületén. Megérte.

Az út innen oda nagyjából tizenegy óra kocsival (lehet szívrohamot kapni). Tennessee és Kentucky hegyein és dombjain keresztül megérkezik az ember Indianába, majd az elkövetkező pár száz mérföldet lapos és egyenes úton teszi meg, miközben körülötte lassan minden visszafordul télbe, a fákon nincsenek levelek, és barna az összes szántóföld. Chicago magasságában aztán elkezdünk gyárakat látni (meg forgalmat), és a rádióban megszűnik a country zene. Innen tudjuk hogy végleg a hátunk mögött hagytuk a Délvidéket.
Kilenc és fél óra után az éjszakát Chicagoban töltöttük Cathy unokatestvérénél, aki rengeteget beszélt, és elvitt minket speciális helyi pizzát enni. Vacsora után gyakorlatilag elájultunk mind a ketten, miközben a két helyi macska vadul dorombolt a bőröndjeinknek, azt gondolván hogy fiúmacska van bennük (Bob szeret a bőröndjeinkben aludni és mindent összeszőrözni). Reggel korán és frissen keltünk, hála az egy órás időeltolódásnak, és ismét úton voltunk, hogy időben érkezzünk a konferenciára.

Northlands az idén egy Lake Geneva nevű városban kapott helyet. Szégyenkezve vallom be hogy egy napomba került rádöbbenni, honnan ismerős a hely neve: Itt találták fel a Dungeons and Dragons játékot. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a szerepjátékosok Mekkája, csak épp rohadtul nincs itt semmi amihez zarándokolni lehetne, már a boltot is régen bezárták. Így aztán maradt a tudat, hogy történelmi jelentőségű helyen vagyunk, és a mesemondó konferencia folyt tovább a saját medrében.
A helyszínnel kapcsolatos másik megdöbbentő felfedezés az volt, hogy a tóparti luxus szállodát eredetileg Hefner bácsi építette nyuszifarmnak. Ezen aztán jókat derültünk a hétvége folyamán, és megállapítottuk, hogy van ízlése az öregnek. A szállásra és a kajára mindenesetre nem volt panasz.

Maga a konferencia a mesemondó összeröffenésektől megszokott barátságos hangulatban zajlott. Nagyjából százan voltunk, abból öt harmincöt év alatti (mi ketten és még három fiatalabb mesemondó). A két meghívott előadó külön örömöt okozott: az egyikük Andy volt, kedvenc őrült tricksterem, a másik pedig Syd Lieberman, a világ legcukibb mesemondó Törpapája. Rajtuk kívül persze volt még rengeteg más előadó is, hiszen a három napos program tele volt workshopokkal, koncertekkel és esti fringe előadásokkal. Volt mit tenni.

A hétvége egyik fénypontja Janice Del Negro workshopja volt, aki arról tartott három órás intenzív foglalkozást, hogyan dolgozza fel a modern média (film, tévé, könyv, képregény stb.) a klasszikus tündérmeséket. Janice végtelenül jópofa és humoros előadó, és minden vackot megnéz/elolvas, aminek a népmesékhez köze van, úgyhogy érdekes információk végtelen tárházával rendelkezik. A teremben ülők nagy része csak pislogott a filmek és könyvek említésére, de az a néhány ember, aki értette, miről van szó (köztük mi is) remekül szórakozott. A szórakozás mellett persze volt tudományos értéke is a workshopnak, többek között elmerengtünk rajta, mit hibáznak el a népmesék feldolgozásában a leggyakrabban, és hogyan lehetne jobban csinálni. Remek volt.

Egy másik érdekes workshopot két mesemondó hölgy tartott (egyikük, Barbara, foglalkozására nézve textilművész, mellesleg pedig folklorista). Arról beszéltek, hogy miben különbözik egy férfi mesehős útja egy nőétől, de hála az égnek nem ment el a dolog feminista irányba. Ahelyett hogy a férfi-nő különbségekre hegyezték volna ki az előadást, inkább arról beszéltek, hogy egy hősnek kétfajta utazása lehet, külső és belső, és minkettőt megtehetik férfi és női hősök is - gyakran egyszerre, vagy egymás után. Nagyon érdekes beszélgetés kerekedett a dologból.

Syd Lieberman workshopját sajnos lekéstük, cserébe viszont beültünk vele egy kerekasztal-beszélgetésre, ami főleg abból állt, hogy a mesemondói pályafutását boncolgattuk. Syd végtelenül kedves és aranyos, és szerintem harminc éves mesemondói pályafutása ellenére még mindig meg van lepődve rajta, hogy ennyire népszerű. Készségesen osztotta meg velünk a tapasztalatait és tanácsait, és nem kevés anekdotát tanári és mesemondói múltjáról.

A sok munka mellett természetesen volt szórakozás is... de erről majd a következő bejegyzésben számolunk be.