2013. május 16., csütörtök

Hegyvidéki esküvő

(Nem, nem az enyém, ne tessék zöldségekbe esni)

Hát még erre is sor került így az év végén: két barátunk a játékos asztal bandájából (mindkettőt Jessie-nek hívják, az egyik fiú, a másik lány, így működik az angol nyelv) úgy döntött összeházasul mielőtt mindenki lelépne a nyári szünetre. Erről mi személy szerint az esküvő napján értesültünk, de semmi baj, kocsiba vágtuk magunkat, és nekivágtunk az Appalache-hegységnek.
Az esküvőt a Roan Mountain nevű közeli hegyen tartották, ami mellesleg nemzeti park, és ilyenkor késő tavasszal lélegzet-elállítóan gyönyörű. A kocsiút majdnem egy óra volt, de nagyon megérte. Csak egyszer tévedtünk el az erdőben, de szerencsére felbukkantak mesebeli idegenvezetőink, a koszorúslányok, és az ő segítségükkel végül csak rátaláltunk a helyszínre...
Magát a szertartást ugyan lekéstük (ember még dolgozott amikor elkezdődött), de odaértünk azért a bulira. Amikor megérkeztünk kiderült, hogy a helyszín nem egy épület, hanem egy mező az erdőben, szabadtéri padokkal és asztalokkal. A mező közepén táncolt az egész vendégsereg (ami főleg a barátiankból állt) mezitláb, élőzenére. Én rögtön vidám is voltam, mert kontratánc volt folyamatban, és az elkövetkező egy órában folytatódott is, bár az emberek nagy részének fogalma sem volt, mi történik (és a táncmester is elszúrta néha a sorrendet). A menyasszony tündérszerű fehér ruhét viselt és virágokat a hajában, a vőlegény pedig (akinek élénkvörös haja árulkodott a felmenőiről) skót szoknyát és fehér inget (az igazi férfi szoknyát hord!!!). Amikor a zenekar is kimerült és a táncosoknak is elege lett az egymásba ütközésből, átváltottuk modern zenére. Közben persze volt minden földi jó az asztalokon, és mindenkinek névre szóló dunsztosüveg, mert errefelé abból szokás inni. A menyasszonyi csokrot is a mezőn dobták el (volt kisebb kézitusa a koszorúslányok között) meg a harisnyakötőt is a fiúknak, utóbbit a vőlegény kisöccse kapta el, aki az ember nyakában ülve magaslott ki a tömegből. Ő lesz a legmenőbb kölyök az óvodában...
Csak két órát voltunk jelen az egész mulatságon, de nagyon jól éreztük magunkat, főleg mert sokkal többen voltak jelen a közös baárti körből, mint a rokonságból. Egy ilyen esküvőt én is el tudnék viselni. Főleg a kontratánccal együtt.

2 megjegyzés:

  1. Ki kell ábrándítani téged, ha Magyaroszágon akarsz ilyet akkor az nem fog menni.
    Magyar törvények szerint csak olyan helyen köthetsz házasságot ahhol van házszám. Kastálykertekben is csak azért köthesz házasságot mert a kastélynak van házszáma.

    Vagy a USA-ban kötött házasságot honosíttani kell. De a többit meg lehet oldani ;-)

    VálaszTörlés
  2. Milyen mintás kiltet viselt a vőlegény?
    List of tartans

    VálaszTörlés