A tengerlépő cipő (Ribizli a kulisszák mögött 3.)

A júniusi Könyvhétre jelenik meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  



Erről a meséről igazából már blogoltam egyszer a régi sorozatban is, de érdemes felfrissíteni, hogy miért is került be a kedvenceim közé. A történet Furicz János tiszabökényi mesemondó (szül. 1857) talán legismertebb meséje, több formában is feldolgozták már.

Miről szól?

Egy szegény ember egyetlen lánya tengerlépő cipőket kér magának a vásárból. Az apja bejárja az egész vásárt, de tengerlépő cipőt bizony nem árulnak. Szerencsére útközben találkozik egy aprócska emberrel, aki a jószívűségéért cserébe (szilvát ajándékoz a beteg kislányának) ad neki egy pár tengerlépő cipőt. Az apa kíváncsiságában rögtön fel is próbálja őket, de nem tud velük bánni, és mire észbe kap, a templom tornyán lóg. Szerencsére a lánya gyorsa kézbe veszi a helyzetet, betöri a cipőket, és miután a családját kényelmes helyre költöztetni, kalandozni indul. A böjti boszorkány házánál köt ki, ahol a cipők segítségével kiszabadít egy elrabolt királyfit és a húgait, és a sztori végére az Üveghegy királynője válik belőle.

Hogyan készült?

Mivel ennek a mesének nem akad másik variánsa, jórészt hű maradtam Furicz János meséjéhez, csak a megfogalmazásán változtattam itt-ott, amikor élőszóban adtam elő. A cipőknek kicsivel több személyiséget adtam, hogy ha már beszélnek, akkor legyenek aktív szereplői is a történetnek. A lánynak az eredeti szövegben nem volt neve, de furcsa volt a mesét végig úgy mesélni, hogy hősnőnk névtelen, ezért hirtelen ötlettől vezérelve elneveztem Zsófinak.

Mitől különleges?

Ez a mese egy olyan kislányról szól, aki mer nagyot álmodni. Ahogy a régebbi bejegyzésben írtam, a lány kozmikus méretű kalandokra vágyik, mesés tájakat szeretne bejárni, és nem fél kérni azt, amire ehhez szüksége van. Hasonlóan érdekes az apafigura, akiről nem csak az derül ki, hogy nagyon szereti a lányát, és jószívűen bánik bajba jutott idegenekkel, de az is, hogy képes bolondot csinálni magából, hogy a lánya számára megszerezze a tengerlépő cipőket, amik az álma megvalósításához kellenek. Ráadásul rejtőzik benne egy csipet kíváncsiság is, hiszen maga is felpróbálja a cipőket. Érdekes, szerető, szerethető apafigura, több ilyennek kellene lennie a mesékben.
Zsófi maga remek hősnő: Okos, bátor, (szó szerint) talpraesett, és bár a történet végén megment egy királyfit, ami szinte kikerülhetetlen egy ilyen gyűjteményben, ez a történet nem hangsúlyozza túl a királyfimentést - inkább mellékes eredménye ez annak, hogy Zsófi meg óhajtja látogatni a rettenetes böjti boszorkányt, puszta kíváncsiságból.
Külön szeretem, hogy a mese végén az após, az üveghegyi király szemet vet a cipőkre, de Zsófi és a királykisasszonyok figyelmeztetik, hogy ne nyúljon hozzájuk, mert bajba kerül. A cipőket csak jogos tulajdonosuk használhatja biztonságban. A király pedig elhiszi ezt, megbízik Zsófi tudásában, és ahelyett, hogy tovább kerülgetné a cipőket, inkább megkéri a lányt, vigye el oda, ahová szeretné. Megint csak olyan ritka pillanattal állunk szemben, amikor egy népmesében valaki nem szeg meg egy utasítást, amit egy lány adott neki.

Érdekesség

Repülő, hétmérföldes cipők és csizmák sok más magyar népmesében is előfordulnak, de tudtommal ez az egyetlen, ahol egy lány birtokolja őket.