Népmesék a klímaváltozásról

Bár a "klímaváltozás" maga modern fogalom, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy őseinknek ne lettek volna meséi, mítoszai, és legendái a természeti egyensúly törékenységéről, az állatok és növények tiszteletéről, vagy az ember felelősségéről a környezetéért. Mivel mostanában ez mindennél fontosabb és égetőbb téma, összegyűjtöttem néhány kedvenc történetemet, melyek felhívják rá a figyelmet:

A sztavoreni asszony
(Angolul itt, itt, és itt, magyarul pedig itt)

Hollandiai legenda, melynek első írott változatai a 16. századig nyúlnak vissza. A történet szerint egy gazdag kereskedőassszony elküldött egy hajóskapitányt, hogy vásárolja meg számár a legértékesebb dolgot a világon. Sok keresgélés és töprengés után a kapitány végül egy hajórakomány búzával tért vissza, mondván, hogy az élelemnél nincs értékesebb. Az asszony azonban dühbe gurult, és a város szegényei könyörgése ellenére a kikötő vizébe dobatta a "haszontalan" rakományt. A gőg átkot vont maga után: a vízbe szórt búza homokzátonyt képezett, elzárta a kikötő bejáratát, így szép lassan elhalt a városban a kereskedelem, az asszony pedig koldusbotra jutott. Végül egy éjjel átszakadtak a gátak is, és Sztavoren városát maga alá temette a tengervíz.

Hogyan mentették meg az asszonyok Guam szigetét
(Angolul itt, itt, itt, és itt, magyarul nemrég a Nők Lapjában)

Chamorro legenda Guam szigetéről. Az emberek magukra haragítják a természet szellemeit, mert mindig csak elvesznek, de semmit sem adnak cserébe. A szellemek először aszályt küldenek, a halak eltűnnek a tengerből, majd egy nap felbukkan egy óriási papagájhal, és elkezdi megenni a szigetet. A férfiak elindulnak, hogy elfogják, de a hal széttépi a hálókat, és eltűnik. Végül az asszonyok jönnek rá, hogy egy sziget alatti járatban bujkál. A saját hajukból új hálót fonnak, beleszövik erejüket és kitartásukat, és közös erővel megfogják a halat. A történet tanulságul szolgál, és attól fogva jobban tisztelik a természet szellemeit.

Szedna, a Tenger Anyja
(Angolul hitte, hitte, hitte, és hitte, magyarul ebben a könyvben)

Szedna, akinek sok más neve is van, a Tenger Anyja az inuit mitológiában. Amikor az óceánt elárasztja az emberi mocsok és bűn, Szedna haja összeragad és összegabalyodik, és a tengeri állatok megrekednek benne. Amikor eltűnnek az állatok, egy vak sámán elindul kiengesztelni az istennőt, kifésülni a haját, kibogozni belőle az élőlényeket (Szedna ezt maga nem tudja megtenni, mert nincsenek ujjai). Az istennő azzal az ígérettel engedi haza a sámánt, hogy amíg az emberek vigyáznak a tengerre, és tiszteletben tartják őt, addig lesz mit enniük.

Erüszikhthón király
(Ovidiusnál itt, saját átdolgozásomban pedig az új könyvemben)

Thesszália királya megsérti Démétért, a természet istennőjét azzal, hogy kivágja a szent ligetét. A liget nimfái panaszra mennek, az istennő pedig bosszúból ráküldi az Éhséget a királyra. Attól a naptól fogva Erüszikhthón mindent felfal, mégsem csillapodik az éhsége; végül teljesen kifogy az élelemből. Ekkor a lányát adja el ételért cserébe, a lány pedig alakváltó képességeinek köszönhetően újra meg újra hazaszökik. Végül a király éhségében elemészti saját magát.

Szent Péter és a békák
(Macedón mese, innen)

Eredeti címén Szent Péter és a szegény ember. Péter a földön járva találkozik egy koldussal, aki panaszkodik a téli hidegre, és hogy nyáron mennyivel könnyebb az élet. Péter megkéri Istent, hogy legyen mindig nyár. Az örök melegnek azonban hamarosan sok hátulütője is akad: elszaporodnak a rovarok és a kétéltűek, és a békák egyre nagyobbak és okosabbak lesznek. Egy napon egy varangykirály lánykérőbe érkezik Péterékhez - ezen a ponton Péter megelégeli az örök nyarat, és megkéri Istent, hozza vissza az évszakokat. Jégeső jön, elveri a békákat, és visszaáll a világ rendje.

A halász és a delfinek
(Angolul itt, magyarul szerepelt a Nők Lapjában)

Az Amazonas mentén rengeteg legenda hőse a boto, a rózsaszín folyami delfin. Több történet arról szól, hogy egy halász delfineket kínoz vagy rájuk lődöz, és ezért lerántják a víz alá. A víz alatti világban meglepődve tapasztalja, hogy a delfinek is emberek, vannak városaik és házaik, és a kórházuk tele van sérült, emberek által megkínzott betegekkel. A halász elszégyelli magát, és addig dolgozik a kórházban, míg mindenki meg nem gyógyul. Ekkor visszatér a felső világba, és figyelmeztet mindenkit, hogy a delfinek is emberek, és nem szabad őket bántani.

A tárgyak lázadása
(Angolul itt, itt, és itt.)

Moche (dél-amerikai indián) mítosz, amit nagyrészt vázaképekből és falfestményekből sikerült rekonstruálni. Maya párhuzamok segítségével apokaliptikus történet rajzolódik ki belőle, melynek során az emberek ellen fellázadnak a saját használati tárgyaik és háziállataik, rabszolgasorba hajtják vagy meg is ölik őket. Teszik ezt valamiféle istennő, talán a Hold vagy az Éjszaka vezetésével, bosszúból, mert az emberek rosszul bánnak velük, vagy mert eldobják őket.

Egy csepp méz
(Angolul itt, itt, vagy itt.)

Egy király reggelizés közben egy csepp mézet cseppent ki az ablakon, de nem hajlandó feltöröltetni, mondván, hogy nem az ő baja. A mézre odaszáll egy légy, az odavonz egy gyíkot, a gyík egy macskát, arra rátámad egy kutya, és mire a király kettőt pislog, verekedés, majd polgárháború lesz a dolog vége, és leég az egész palota. A füstölgő romokon ülve a király elgondolkodik, hogy az az egy csepp méz talán mégiscsak az ő baja volt...

*Megjegyzés: A fenti történetek közül műfajilag nem mindegyik népmese, van közöttük mítosz és legenda is. A címben azért emlegetek népmesét, mert így egyértelműbb a nagyközönség számára.