Hogyan legyél etikusabb mesemondó

A mesemondásban, mint minden egyéb szakmában is, létezik egyfajta szakmai etikett. Mivel viszonylag kicsi közösség vagyunk, még nemzetközi szinten is (mondjuk a színészekhez vagy zenészekhez képest), különösen egymásra vagyunk utalva, ha a munkánk láthatóságát, népszerűségét, és elfogadottságát növelni szeretnénk. Természetesen, mint minden más szakma, a mesemondás sem mentes a szakmai féltékenységtől, sértődésektől, és etikátlan húzásoktól - ami néha szíven üti az embert, főként mivel a meséink tele vannak jószívűséggel, kedvességgel, és egyéb fontos emberi értékekkel. Mivel a mesemondás szakmai etikájától ma még viszonylag kevés szó esik a nyilvánosság előtt, gondoltam, leírok néhány fontos tanulságot, amiket a pályafutásom során eddig leszűrtem. Természetesen én sem vagyok ártatlan, a legtöbb buktát elkövettem legalább egyszer életemben. Igyekszem tanulni belőlük.

(Ebben a bejegyzésben elsősorban a mesemondók egymás közötti etikettjéről lesz szó, az etikus mesemondás egyéb témáit meghagyom későbbre)

1. Ismerd el azokat a műfajokat is, amiket nem űzöl

Senki sem űzi a mesemondás minden stílusát és műfaját, és ez teljesen oké. Előbb-utóbb mindenki megtalálja a sajátját, és ha kitartóan dolgozik rajta, magas művészi szintre fejlesztheti. Érdemes időnkét meghallgatni olyanokat, akik teljesen más műfajt és stílust képviselnek - sok mindent tanulhatunk tőlük, új nézőpontokat ismerhetünk meg, vagy akár megjöhet a kedvünk is a kísérletezéshez. De még ha ezek közül egyik sem következik be, az nem ok arra, hogy leírjuk valaki más műfaját vagy stílusát. Ég és föld a különbség a "nem szeretem a személyes sztorikat, de elismerem, hogy X remekül meséli őket" és a "minden személyes sztori pocsék, és ez nem is igazi mesemondás!" között.
TL;DR: Ne te legyél a "valódi mesemondás" rendőrség. Senki se szereti a finnyogást.

2. Ha valaki más szakterületéről nyilatkozol, említsd meg

Sok mesemondó hosszú évek munkájával ássa bele magát egyik vagy másik témába. Kutatómunkát végeznek, tanulnak, gyakorolnak, információt gyűjtenek, fejlesztik a tudásukat és az előadói készségeiket. A szakma kiemelkedő szakértőinek érdemes megemlíteni a nevét, ha olyasmivel foglalkozunk, ami az ő szakterületük - ez egyszerűen így udvarias, és ráadásul a gesztus idővel viszonzásra is találhat, amikor majd valaki más a te szakterületedről nyilatkozik. Én például nem szeretek a "new trad" mesemondásról beszélni anélkül, hogy Laura Packer és Danielle Bellone munkásságát megemlíteném, mert ebben a témában ők a világklasszisok.
TL;DR: Ne tegyél úgy, mintha te találtad volna fel a spanyolviaszt, mert előbb-utóbb kiderül az igazság, és az marha ciki lesz neked.

3. Promotálj másokat

Ha egy fellépést nem tudsz elvállalni, és esetleg megkérdezik, kit ajánlanál magad helyett, legyél felkészülve rá, hogy ajánlani tudj valakit, aki jó. Olyasmit válaszolni, hogy "juj, csak X-t ne hívjátok, ő pocsék", vagy hogy "nem tudok más mesemondóról", neonfényes betűkkel jelzi az igényes embereknek, hogy hiányzik belőled a szakmai korrektség.
Szintén nagyon kedves és előzékeny dolog, ha megemlíted mások könyveit, előadásait, workshopjait, stb., amikor a témába vágnak, esetleg írsz róluk ajánlót vagy értékelést. Az ilyesmibe fektetett munka, mint a szakmai kapcsolatok ápolása, sokféle formában megtérül.
TL;DR: A te szakmai hírneved nem csökken attól, hogy elismered a kollégáidat. Sőt.
Hú, ezt elismétlem még egyszer, mert fontos:

A TE SZAKMAI HÍRNEVED NEM CSÖKKEN ATTÓL, HOGY ELISMERED A KOLLÉGÁIDAT. SŐT.

4. Ha mesét kaptál, említsd meg, honnan

Alapvető mesemondók közötti udvariasságnak számít, hogy ha hallottál valakitől egy jó sztorit, és magadtól nem találod meg a forrását, akkor elkéred szépen a mesélőtől. Mesemondó körökben a válasz általában lelkes igen szokott lenni, hacsak nem olyan történetről van szó, amihez a mesemondót különleges, személyes szálak fűzik (ezeket hívják az angolban "signature story"-nak). Viszont ha valaki engedélyt ad rá, hogy az ő történetét, vagy egy általa újraalkotott és kiszínezett mesét mesélj, akkor alapvető udvariasság az előadásod során megemlíteni, honnan származik - már csak azért is, hogy mások is lássák, hogyan utaznak a mesék, és hogyan segítik egymást a hivatásos mesemondók.
TL;DR: Kérd el a meséket, és adózz tisztelettel annak, akitől kaptad őket. Te sem szeretnéd egy hosszas kutatómunkával összerakott kedves mesédet egyszerre csak viszonthallani valaki más szájából. Ugye nem?

5. Ne lépd túl az időkeretet

Amikor másokkal együtt mesélsz, ügyelj rá, hogy be tudd tartani a megadott időkeretet - hiszen ilyenkor minden esetben az utánad következő(k)től veszed el a mesélési időt. Nincs olyan csodás, elbűvölő mese, ami ellensúlyozná, hogy valaki másnak nem jut elég ideje a sajátjára.
Ez a szabály akkor is érvényes, ha egyedül mesélsz. Ha jelentősen túlfutsz a megadott időkereten, az nem csak rád vet rossz fényt, hanem az egész szakmára is. Hallottam már több rendezvényszervezőtől olyat, hogy "nem akarunk mesemondót hívni, mert járt itt egy, és nem lehetett levakarni a színpadról." Ne legyél az a mesemondó.
TL;DR: Légy profi, ne fuss túl az időkereten. Ha kell, viselj karórát.

A szakmai féltékenység nem csak káros, de ráadásul haszontalan is. A mesemondás világa olyan színes és sokféle, hogy jut benne bőven hely, lehetőség, és elismerés mindenkinek. És ha már a meséink azt tanítják, "jótett helyébe jót várj", "az ígéret szép szó", és "a jószívűség elnyeri méltó jutalmát" - akkor próbáljuk meg a szakmánkban is képviselni az értékeinket!