Incula tulajdonképpen nem csak egy hősnő neve, hanem egy egész mesetípusé is: a népmesekatalógusban 328f számmal jelzik, és a nemzetközi mesekutatásban "az óriás kincsei" címen ismert. Egyike azon magyar mesetípusoknak, amiket női szereplőről neveztek el. A régi sorozatban itt blogoltam róla bővebben.
Miről szól?
Egy király hét lánya kimegy a palotából rozmaringot szedni, és hét szál sétáló rozmaring elcsalja őket egy boszorkány házába. Ott szállást kérnek éjszakára, de a legkisebb királylány, Incula, akinek táltos képességei vannak, titokban meglesi, hogy a boszorkány megölni készül mindannyiukat. Ellopva a banya Dunaugró cipőit, Incula megmenti magát és a nővéreit. Amikor azonban apjuk, a király beteg lesz, a legkisebb királylány visszatér még háromszor a boszorkányhoz, hogy varázstárgyakat lopjon tőle, és meggyógyítsa velük az édesapját.
Hogyan készült?
Incula mesetípusa minden formájában nagy kedvencem; rengeteg változatát olvastam el könyvekből és az Ethnológiai Adattárból is. Végül egy rétközi verzióra esett a választásom, a sétáló rozmaring és a csodás tárgyak miatt, ezt vettem alapul a fenti meséhez, kiegészítve néhány apróbb motívummal más forrásokból (mint pl. a megcsendülő aranykáposzták Nagy Olga gyűjtéséből). Egy komolyabb elemet átemeltem hozzá Berze Nagy János gyűjtéséből (Királylánya Ënczëlla) is: az apa betegségét. A változatok túnyomó többségében ugyanis, miután Incula megmenti a nővéreit, azok olyan irigyek lesznek rá, hogy a vesztét akarják, megrágalmazzák a királynál, és folyton visszaküldözgetik a sárkányhoz/boszorkányhoz, remélve, hogy ott veszik. A meseolvasás során hamar ráuntam az irigy és gyűlölködő nővérekre, és ezért borzasztóan megörültem, amikor találtam legalább egy változatot, ami más magyarázatot ad Incula ismétlődő kalandjaira.
Mitől különleges?
Táltos hősnő, kell többet mondanom? Nem Incula az egyetlen táltos lány a kötetben, de belőlük, valljuk be, sohasem elég. Incula kikéredzkedik a palotából, fára mászik, boszorkányt ver át, megmenti a testvéreit, sőt, az apját is. Szembemegy a veszéllyel, visszafelesel a boszorkánynak, és akkor sem esik kétségbe, amikor a banya foglyul ejti. Aktív, kíváncsi, rettenthetetlen, de nem tévedhetetlen hősnő. Szerethető.
A magyar népmesék világában lányok viszonylag ritkán indulnak el csak úgy otthonról. Azon senki sem csodálkozik, ha egy királyfi elindul világot látni, vagy egy szegény legény nekivág az ismeretlennek, hogy szerencsét próbáljon. A hősnők viszont, ha el is hagyják az otthont, sokszor kényszerűségből teszik ezt: elűzi őket apjuk, mostohaanyjuk, árván maradnak, vagy valamiféle egyéb traumát élnek át, ami kitaszítja őket a nagyvilágba. Ritka az olyan hősnő, aki saját érdeklődésből, kíváncsiságból, kalandvágyból indul el - és nekem személy szerint mindig is ők voltak a kedvenceim. Ők azok, akik amellett, hogy érdekes kalandokat élnek át, kiforgatják azt a sztereotípiát is, hogy a kaland a fiúknak való, és a lányoknak otthon a helye.
Amit még különösen szeretek ebben a mesében, az a vizuális világa: a sétáló rozmaringok, a ragyogó, csilingelő aranykáposzták, ahogy Incula felmászik a boszorkány ágyára, és a sok-sok többi apró részlet, ami megmozgatja az ember képzeletét.
Érdekesség
Ennek a mesének is van "fiús" tükörképe: az alap mesetípust ott Táltosfiúnak hívják, és gyakorlatilag ugyanez, csak fiútestvérekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése