Mesemondók ha találkoznak

Hazatérve az egész napos fesztiválozásból egy rövid kitérőt tettünk egy italbolt irányába, és egy csinos üveg borral felszerelve vendégségbe indultunk a nagyfőnökhöz. Kiscsoportos foglalkozás volt: egy vendég érkezett Bhutánból, az ő tiszteletére volt a vacsora. A tanszék néhány évente közös kiruccanást tesz Bhutánba, ismerkedik a kultúrával és hasonlók, onnan a kapcsolat.
Öt vendég gyűlt össze a Jonesborough-i házban ami az utóbbi egy évben második (harmadik) otthonunk lett: Kristin és jómagam, Karma, a bhutáni vendég, Joseph Bruchac (az indián mesemondó akit emlegettem korábban) és egy családi barát. Nagyfőnök és a nagyasszony kitettek magukért, három fogásos vacsora készült, de olyan, hogy mindenki megnyalta utána az ujjait. Este hétkor érkeztünk, és éjfélkor távoztunk; a kettő között folyamatos beszélgetés zajlott az égvilágon mindenről. Meséket hasonlítgattunk össze - Karma kezdte a sort, aztán mindenkinek az eszébe jutott, hogy jé, én is ismerek egy hasonlót, és a tigrisektől szép lassan eljutottunk a Kis Gömböcig, majd a városi legendákig, végül a belize-i őserdőig ahol Kristin meséket gyűjtött, aztán Alaszkáig ahonnan az indiánok még a század elején is rendszeresen áteveztek Szibériába, aztán vissza a középkorba a vikingekhez, majd le Ghánába egy látogatásra az afrikai tricksterekkel (öt személyből hárman jártak már ott), a kátránybábu nyomában a föld körül, haza Amerikába hogy megemlékezzünk híres mesemondókról és személyes találkozásainkról velük, és mire észbe kaptunk, már mindenki pislogott a fáradtságtól. Ezek után az ajtóban álltunk egy újabb fél órát, míg végül sikerült elbúcsúzni mindenkitől (fújtunk buborékot), és hazafelé vettük az irányt.
Mesemondók, ha találkoznak. Úgy elrepült öt óra, hogy észre sem vettük. Még mindig zsong a fejem a történetektől.