Újabb mesék karantén idejére

Ez a bejegyzés a harmadik a sorozatban; a Népmesék karantén idején és a Még több mese karantén idejére című bejegyzések nagyon népszerűek voltak, és az azóta eltelt másfél hónap során bőven volt időm gondolkodni a folytatáson. Minden héten többször mesélek élőben a Facebook oldalamon és a Világszép Alapítvány Facebook oldalán is, mert nagyon hiányzik a mesemondás. Mostanra összegyűlt egy újabb csokor mese, amiknek, úgy érzem, köze van a karanténos hangulathoz. Íme.


(Szokás szerint, ha nem találtok valamit, szóljatok!) 

Dzsinn a toronyban (Jemen)

Egy ember kényelmes lakótornyot örököl, és be is költözik, ám hamar kiderül, hogy a toronyban már lakik valaki: egy dzsinn. Rögtön összezörrennek azon, hogy melyikük maradhat, és az egész helyzet egy poltergeist-sztorira kezd hasonlítani. A dzsinn tombol, a fickó megpróbálja kiűzni, míg végül egy arra járó bölcs leülteti mindkettejüket, és azt javasolja, éljenek inkább együtt, mint lakótársak. Emberünk és a dzsinn szép lassan összebarátkoznak.
(A mese szerepel a Világszép Alapítvány ingyenes mesetárában is, a nagyoknak szóló mesék között, ld. a fenti linket)

A lány és az egyszarvú (Anglia)

Egy elszegényedett királykisasszony egyedül él egy romos várban a dajkájával és egy beszélő unikornissal (én nem panaszkodnék). Egy nap házimanókkal találkozik, akiket száműztek az előző otthonukból. A lány meghívja őket a várába, mondván, sok jó ember (manó, unikornis, stb.) kis helyen is elfér. A manók beköltöznek, és hálából felújítják a várat, míg vissza nem tér a királykisasszony régi gazdagsága.
Erre persze özönleni kezdenek a kérők, de a lány mindegyiküktől megkérdezi, engednék-e, hogy a kastélyába házimanók költözzenek. Sajnos minden kérő erősen rasszista manóügyben, így a lány mindet elutasítja, mondván, hogy inkább legjobb barátjához, az unikornishoz megy feleségül. Szerencséjére erre az unikornis királyfivá változik, és boldogan élnek manóstul, amíg meg nem halnak.

A király, aki a lányaira bízta a királyságot (Zsidó mese)

Erről a meséről nemrég blogoltam (lásd a linket), de itt is meg akarom említeni, mert nagyon szeretem, hogy a hősnője a kedvességével menti meg a királyságot. Azt hiszem, ezekben az időkben mindennél nagyobb szükségünk van olyan történetekre, amelyekben az empátia a legnagyobb erő.

A gyógyító róka (Cree indián legenda)

Egy kislány súlyosan megbetegszik. Az anyja sámánt hív, aki a lány mellkasát hallgatva egy beteg róka lépteit hallja a távolból. A lány apja elindul a havas erdőbe megkeresni a rókát; a sámán a lány mellkasán keresztül hallja a vadászat fázisait. Amikor az apa hazatér a beteg rókával, a lány és a róka megosztoznak az ennivalón, és kölcsönösen meggyógyítják egymást.
Gyönyörű és nagyon mély történet, de szólok előre, hogy a kislány tünetei erősen hasonlítanak a koronavírusos tünetekre, így ezt a mesét csak az vegye elő, akinek van lehetősége feldolgozni a hozzá kapcsolódó érzéseket. 

A kis fekete kutya (Anglia)

Egy család befogad egy kis fekete kutyát. A családot egy gonosz boszorkány fenyegeti, aki mindenáron be akar jutni a házba, és rontást hozni a benn lakókra. A kiskutya elkergeti a boszorkányt, megvédi a házat. A család végül örökbe fogadja, annak ellenére, hogy a kiskutya el sem hiszi, hogy valaki szeretne megtartani egy olyan kis állatot, mint ő. Nagyon bájos mese, egyrészt mert az otthon védelméről szól, másrészt pedig mert a befogadás és az elfogadás áll a középpontjában.

A lusta ló (Namíbia)

Egy falu lakóinak oroszlánok lakta pusztaságon kell átvágnia, valahányszor a városba menjenek piacra. Mindannyian hajszolják a lovaikat, hogy minél előbb átérjenek a veszélyes vidéken. Egy fickó lusta lóval indul útnak, ami minduntalan megáll enni, inni, pihenni. Amikor azonban a visszaúton oroszlánok támadják meg az utazókat, a lusta ló az egyetlen, akinek van ereje elmenekülni előlük.
A pihenés és a feltöltődés fontos dolog! Legyetek türelmesek magatokkal!

A gekkó, aki nem tudott aludni (Indonézia)

Gekkó egész éjjel zajong, és nem hagyja aludni a többi állatot. Az oroszlán, az állatok vezére, megkérdezi, mi baja. A gekkó panaszkodik, hogy a szentjánosbogarak folyton villognak. Amikor az oroszlán kérdőre vonja őket, a bogarak azt felelik, muszáj villogniuk, hogy figyelmeztessék az utazókat a bivalytrágyára az út közepén. Bivalyról viszont kiderül, hogy a kátyúkat akarta betemetni... és így tovább, végig a láncmesén, amiből kiderül, hogy mindenki jót akar, és ha megszakadna a lánc, akkor nem lennének szúnyogok, amikkel gekkó táplálkozik.
Mostanában az emberek hajlamosak hamar kiakadni egymásra, és egyre érzékenyebben érintenek minket (engem legalábbis) a mindennapi apró kényelmetlenségek. Ez a mese eszünkbe juttatja, hogy a legtöbb ember jót akar, és érdemes velük türelmesnek lenni.

Maradjatok otthon, ha lehet, vigyázzatok magatokra és egymásra, és meséljetek sokat! :)