Húsvéti hajtás

Túléltük a húsvéti hétvégét; személy szerint jó néhány óra alvással és egy befejezett szakdolgozat-tervvel lettem gazdagabb. Vasárnap Cristával együtt lógattuk a lábunkat; együtt ebédeltünk, filmeket néztünk, zöld műanyag polipokat öntöttünk kulcstartónak (Crista modellezéssel is foglalkozik), és élveztük a tavaszi napsütést.

Most aztán annyi dolgom van, hogy az már nem is vicces.

A szerepjátékos csoport lázasan készül az április végi előadásra. A színpadon játszás ötletét el kellett vetni, mert tanár úr szerint nem szórakoztató kívülről szemlélni egy partit; így aztán abban maradtunk, hogy rövid kis történeteket mesélünk a színpadon arról, mitől is klassz a szerepjáték, hogy fedeztük fel, és milyen kalandjaink voltak. Megspórol jó sok színészi gyakorlatot és nem kevés energiát, így most mindenki boldog; az előadást vizsgahétre szervezték, így aztán közönségünk valszeg nem is nagyon lesz.

Beszédtechnika órán elérkeztünk a legnehezebb feladathoz: akcentussal kell előadnunk egy történetet. Próbáltam érvelni, hogy nekem beépítve van olyanom, de tanárnő nem tágított: válasszak magamnak másikat (mintha ez így működne). Úgyhogy most Joel-lel közösen írül tanulunk; legalább a sztori jó, sikerült felfedeznem egy vadonatúj Fianna-történetet, Joel-lel pedig nagyon mókás együtt dolgozni, és ő legalább hallja is, milyennek kellene lennie az ír akcentusnak (én csak olyannak hallom, az HBO stábját). Ezt persze az amcsik nehezen fogják fel. A sztorit viszont élvezem, bele is kerül a szakdolgozatomba.

A szakdolgozat ballag a maga útján; május végére készen kell lennie. A témám: Hogyan lehet hagyományos történetekből szerepjáték-kalandokat készíteni, gimnáziumi oktatáshoz (hogy játssza is le a kölök az Odüsszeiát, ne csak olvasson róla. Persze ez jó is meg rossz is, én pl. többek között annak köszönhetem mesemondói hivatásom, hogy az osztályból egyedül én olvastam el, és óra előtt el kellett mesélnem a többieknek...) Leadtam harminchat oldalt, bibliográfiástul; ha rábólintanak, kezdhetek játszani...

Közben zajlik a mesélés az iskolában is; ma például Szélkötő Kalamona premiert tartottam az ötödik osztálynak, sohasem meséltem még ezelőtt, de úgy gondoltam, most épp belefér az időbe. Pont huszonöt perc volt, jó hosszú történet, de a kölykök tátott szájjal hallgatták, még pacsit is kaptam érte a végén! A táltos volt mindenki kedvence, igaz, ebben a mesében nem egyszer be is szól a gazdájának... Az ördögöket szellemekre cseréltem, nehogy kivágjanak a könyvtárból mert festem a Sátánt a falra, idelenn Délen sose lehessen' tudni.

A campus egyébként továbbra is gyönyörű, minden virágban áll, sátoroznak a hernyók a fákon, és hét ágra süt a nap. Kivéve, amikor esik, de hát tavasszal az is kell.

Ja, és amíg el nem felejtem: a hétvégén Holnemvolt Fesztivál!
MENJEN MINDENKI MESÉKET HALLGATNI! Helyettem is! :)