Iván a diófa Stor-etry Slam-et nyer

Ma volt a tavaszi évad harmadik, és egyben utolsó Stor-etry Slam-je; az est témája: "Being Green" ("Zöldülés"). Egybehangzó megállapításunk szerint eddig ezt a témát értelmezték a résztvevők a legváltozatosabban: a "zöld" jelentett irigységet (ami ideát zöld, nem sárga), pénzt, íreket, fákat, elszúrt nagymosást, füvet, lányok szemét, kígyókat, űrlényeket, és zöld füleket. Annak ellenére, hogy nem döntöttünk rekordot a résztvevők számával, eddig a mai slam-en került a legtöbb név a kalapba (ami valójában lila homokozóvödör volt, de annyi baj legyen). Végül hat mesemondó és négy költő versengett a közönség kegyeiért és a csillagászati összegű tizenöt dolláros főnyereményért.
Az én nevemet először nem is húzták ki a vödörből, de ahogy tetőfokára hágott a hangulat, félidőben Sara, az est házigazdája megkérdezte, szorult-e benne valakiben még elmondatlan történet, és úgy gondoltam, ha végre egyszer van sztorim, aki kapcsolódik a témához, miért ne próbáljam meg, így kerültem fel végül a listára.
Amikor rám került a sor, úgy döntöttem, elmesélem Iván, a diófa igaz történetét. Pár évvel ezelőtt amikor még Pesten tanultam anya rávett hogy vásároljak neki egy vörös diófát egy pesti kertészetből, és szállítsam haza a vonaton - csak azzal nem számolt, hogy a fa két fejjel magasabb lesz nálam. Noémi szobatársam segítségét igénybe véve végül elhurcoltuk a fát - akit időközben Noémi az Iván névre keresztelt - a Keletiig, és közben számoltuk, hány srác elegyedik szóba velünk a fa ürügyén ("Helló! Csinos fa."). A közönség jókat nevetgélt az előadásomon. Még egy nagyon rossz szóviccet is sikerült elsütnöm menet közben, amiért kis híján meglincseltek, és jó nagy tapsot kaptam a történet végén.
A vers kategóriát Patrick nyerte, a mese kategóriát pedig én, ami nagyon jólesett a lelkemnek a mai napi tizennégy órás hajtás után.
Iván biztos úton halad a kertünkből a világhír felé.