Mesélünk, jógázunk

Mozgalmasan zajlik az utolsó tanítási hét. Jövő héten ilyenkor már mindenki benne lesz az egyhetes vizsgaidőszak kellős közepében; két hét múlva ilyenkor már mindenki a carolinai tengerparton fogja süttetni a hasát. Kivéve engem, mert én a könyvtárban fogok ülni és szakdolgozatot pötyögök, kitörő lelkesedéssel.

(Azt hittétek cinikus vagyok, mi? Pedig nem. Kifejezetten élvezem a szakdogámat. Ilyen is van, most fedeztem fel.)

Tegnap voltam a könyvtárban a negyedik osztálynál; addig nyaggattak amíg beígértem nekik és félelmetes történetet, annak ellenére, hogy tapasztalatból tudom, hogy a tízéveseket semmivel nem lehet kikészíteni. Felkészültem egy jó kis tiroli népmesével, van benne beszélő koponya, emberevő csontváz, kísértet járta kastély, minden, aminek lenni kell. Hogy oktatási értéke is legyen a dolognak, mert ugye az fontos, a mese előtt elbeszélgettem a kölykökkel a fizikai antropológiáról meg arról, mit lehet megállapítani egy csontvázból, ami természetesen teljesen lenyűgözte őket. Összebogarászva régész képzettségemet boldogítottam őket néhány szaftosabb meg néhány hasznosabb részlettel is, hadd hozzák a szívinfarktust a biológiatanárra.

Azután, amikor éppen belekezdtem volna a történetbe...
... megszólalt a tűzriadó.

Ez a harmadik alkalom, hogy belecsöngetnek egy horrormesémbe. Vagy az univerzum, vagy az igazgató mondani akar nekem valamit.

Ma délután mentoráltam is, a kis aranyhajú nőszemélyt; felkészülten érkezett, tudta végig Thészeusz mítoszát, sőt, olyan változtatásokat hajtott végre rajta, hogy leestem a szék alá. Nagyon pontosan kidolgozott minden karaktert, és azokat a részeket, amiket elfelejtett, vagy nem értett, saját kútfőből pótolta ki. Mesélés közben fel-alá szaladgált a tanteremben, felmászott a székekre, kinézett az ablakon, és egyáltalán, egymaga személyesített meg fél tucat karaktert, párbeszédekkel és leírásokkal együtt. Hagytam.

Hogy a művészetnek is adjunk egyet, Carolina és én hétfőn előadást tartottunk beszédtechnika órán (ez volt a félévi vizsgánk) a többnyelvű mesélés miértjéről és hogyanjáról. Ketten három nyelven tudunk mesélni, és fordítani egymásnak, ami az előadás keretein belül roppant szórakoztató volt. Az osztály minden tagjának elő kell rukkolnia valami hasonlóval; a mai órán Joshuán volt a sor, aki jógaórát tartott nekünk arról, hogyan kell megnyitni a torokcsakránkat, hogy szebb hangunk legyen. Én bevallom férfiasan, életemben nem jógáztam még, és most már azt is tudom, miért. Ha az ember jógaórára megy, ne vigye magával Lukianoszt (avagy kinek ki a belső cinikus görög szónoka). Nagyon jól szórakoztam, de azt hiszem, a megvilágosodásig még hátra van néhány köröm a szamszárában.

Mindent egybevetve, már látjuk a campuson az alagút végét. Két beadandó dolgozat, két színpadi előadás, és egy szakdolgozat-fejezet választ el tőle. Visszaszámlálás indul...