Hapták, Kerdáj, Rékcung (Ribizli a kulisszák mögött 20.)

A júniusi Könyvhétre jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában a Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek című kötetem, amely harminckilenc mesét tartalmaz a korábbi blogsorozatból. Mivel a könyv mesegyűjtemény (9 éves kortól ajánlott), és nem néprajzi forrás, a sorozat folytatásaként szerdánként a könyvben található mesék hátteréről itt írok a blogon. A mesék részletes forrásait a könyvben megtaláljátok.  

Az egyik kedvenc mesetípusomból is került egy verzió a gyűjteménybe, méghozzá nem is akármilyen ritka változatban!

Miről szól?

Három magyar katona hazafelé tart a szolgálat után, de egy ismeretlen városba vetődnek. Egy titokzatos házban töltik az éjszakát, ahol mindhárman egy-egy varázslatos tárgyra bukkannak: Láthatatlanná tévő köpenyre, sereget teremtő kalapra, és soha ki nem fogyó erszényre. Rékcung az utóbbival rögtön el is indul, hogy kártyázzon egy híresen furfangos királykisasszonnyal, ám a lány elcsalja tőle az erszényét, és aztán sorra a másik két kölcsönkapott varázstárgyat is. Rékcung végül néhány varázslatos gyümölcs segítségével csalja vissza a kincseket a szemtelen királylánytól, és menet közben még bele is szeret az egyik szolgálólányába. Happy end.

Hogyan készült?

Ez a mese a magyar nyelvterületen nagyon népszerű Fortunatus (ATU 566) mesetípusba tartozik. Sok változata ismert; a fenti verziót két szövegből gyúrtam össze, Jóni Ferenc "Hapták, Kerdáj, Rékcung" című meséjét véve alapul. Kisebb elemeket (például a Julcsi nevű szolgálólányt) átemeltem más verziókból is. Jóni Ferenc meséjében különösen imádtam a kezdést az eltévedt katonákkal, a titokzatos, vaksötét házzal, és főleg a nevekkel, amelyek a német katonai szótárból származnak: Hapták (Vigyázz), Kerdáj (Hátra arc), és Rékcung (Jobbra át) magukban hordozzák a férfi mesemondók gyakori katonai élményeit is.

Mitől különleges?

Erről a mesetípusról is blogoltam már a régebbi sorozatban, de azért itt is leírom a lényeget. Az egyik ok, amiért ez a mese bekerült a gyűjteménybe, az volt, hogy szerettem volna olyan történeteket is szerepeltetni, ahol az okos, talpraesett nőalak nem jó, hanem ellenséges szereplő. A feminista mesemondó szemléletnek ugyanis alapvetően nem követelménye, hogy minden női szereplőnek kötelezően jónak és feddhetetlennek kellene lennie, ahogyan a férfi szereplők sem mind gonoszak - inkább a változatosságon, és a megfelelő arányokon van a hangsúly, valamint azon, hogy a karakter ne pusztán attól legyen ellenszenves, hogy nő. Jelen esetben a királylánynak szép kerek személyisége van: szeret kártyázni, okos, furfangos, nem könnyű átverni, és igen, közben kapzsi és gátlástalan is, de nem attól, hogy lány.
Cserébe a mese maga borzasztóan szórakoztató, Rékcung pedig esendő, de hibáiból tanuló karakter. Azt is szeretem, hogy a történet nem végződik esküvővel, a királylány nem "jutalom" az őt legyőző hős számára, hanem egyszerűen el kell ismernie a vereségét - Rékcung pedig ettől teljesen függetlenül megismerkedik egy másik lánnyal, akivel megtetszenek egymásnak.

Érdekesség

Nagyon szeretem ezt a mesetípust kamaszoknak mesélni. Ők már átlátják, hol hibázik Rékcung, és amikor másodjára és harmadjára is beleesik ugyanabba a hibába, látványosan szokták forgatni rajta a szemüket, sőt, néha be is kiabálnak, hogy "nem lehet ennyire hülye!..."