Paul Bunyan Perkátán

Olyan régóta ki akartam már próbálni a Paul Bunyan meséket, hogy idejét sem tudom. Talán akkor találkoztam velük először, amikor felbukkantak a Fables képregényben (és nem értettem, mit keres a Hófehérkék és Piroskák között egy nyilvánvalóan jól ismert kicsi kék ökör). Sokan Paul Bunyant tartják az egyetlen eredeti amerikai mítosznak; mások kötik az ebet a karóhoz, hogy "fakelore", vagyis valaki kitalála magától és úgy adta el mintha népmese lenne (láttunk már példát ilyesmire). Engem speciel kevéssé érdekel, kétszáz éve találták-e ki vagy száz; azóta nyilvánvalóan valódi folklórrá vált, szájról szájra terjed, és sok remek mesemondó él belőle.
Paul Bunyan történetei "tall tale"-ek, vagyis lódítások, hazug mesék. Minden el van túlozva bennük; Paul Bunyan egy óriás, és hozzá hasonlóan hatalmas minden barátja, háziállata és eszköze. Ez a humor fő forrása a mesékben, és az aprólékos részleteknek köszönhetően van is belőle bőven.
(Csak a példa kedvéért: Paul Bunyan már újszülöttnek is nagyobbacska volt. Öt gólya hozta, és még azoknak is kényszerleszállást kellett végrehajtani...)
Mivel én olvasás közben nagyon jókat szórakoztam ezeken a meséken, már régóta érlelődött bennem, hogy ki kéne őket próbálni a magyar közönségen is. Kikértem az amerikai mesemondók véleményét; hosszas vita alakult ki akörül, vajon a külföldieknek ugyanolyan poén-e a telepesekről, favágókról és a vadnyugat meghódításáról szóló meséket hallgatni, mint nekik, illetve, hogy a gyerekek érteni fogják-e a poént, vagy értetlenül pislognak. Sokat vacilláltunk a dolgon; végül úgy döntöttem, egyetlen módon derülhet ki az igazság: bele kell dobni Paul Bunyant a mély vízbe, és megnézni, úszik-e vagy elsüllyed mint a nyeletlen fejsze.
Az ember hajlamos alábecsülni a mitikus hősöket.
Paul Bunyan átgázolt a vízen, mintha ott se lenne.

Perkátai közönségem két osztálynyi nyolcévesből állt; csillogó szeműek voltak és beszédesek, már a mesélés előtt sikerült velük összehaverkodni. Egy kicsit izgultam, mint minden új mese előtt, de hamar túlestem rajta; megmondtam nekik, hogy a mese nekem is új, és úgy tűnt, ez tetszik nekik. (Kis tricksterek voltak amúgy. "Aki lecsókolomoz, azt kidobom." "Csókolom!" "Csókolom!" "Csókolom!")
Paul Bunyan tarolt. Az első mondattól kezdve. Sőt, a bevezetőtől, mert előtte elmondtam nekik, hogy jártam Amerikában, és mint minden jó tall tale mesélő ("Előbb ennék rántott csirkát, kölyök, mint hogy neked hazudjak", ahogy egy mester szokta mondani) rögtön elmondtam azt is, hogy találkoztam össze Paul Bunyannal és Babe-bel, a nagy kék ökörrel. Innentől kezdve a mese már vitte saját magát.
Egyik problémába sem ütköztem bele, ami az amcsikat foglalkoztatta. A nyolcévesek simán vették a lapot, nevettek mindenen, és hangos "hűűűűű" meg "haaaa" kiáltásokkal kísérték a mesét. A magyar közönséget hála az égnek pont hidegen hagyja mindaz, ami Amerikában ciki lehet (erdőt irtani nem jó dolog, zsíros kaják pfuj, satöbbi), ezen legalább nem kellett aggódnom. Ellenben pontosan tudnak mindent, amiről az amcsik azt jósolták, magyarázatra szorul majd: az ökröket és felszerelésüket, a favágást, a kukoricaültetést.
És a mese rám is hatott: eddig nem nagyon meséltem hazug meséket, mert magas fokú pofátlanség kell kozzájuk, és ereszd-el-a-hajamat hozzáállást, mint a stand up comedy-hez. Hát, Paul Bunyan ezt is hozta magával, és azt vettem észre, hogy pofákat vágok, ugrálok az asztal körül, és általánosságban véve, sokkal nagyobb gesztusokat használok, mint szoktam. Ez ösztönből jött, nem gyakoroltam eltőtte, de a gyerekek nagyon bírták.
Amikor végül jó fél óra után kifulladva pontot tettem Paul Bunyan történetének a végére, lelkes taps következett; a pontot a pontra pedig egy kislány tette fel, aki bőszen jelentkezett, és azt mondta: "Nekem csak az fura egy kicsit, hogy miért öt gólya hozta?..."
Az utólagos beszélgetésekből kiderült, hogy elhittek mindent, amit mondtam. Rájuk hagytam. Vidáman.

Annak, aki érdeklődik: Odds Bodkin mesél Paul Bunyan sztorit (ő egyébként egy nagymester, a Beowulfot egyszer hallani kell tőle)

Wikipédia

Itt pedig egy oldal a Jack of Fables képregényből, ahol Babe, a kicsi kék ökör, külön szösszeneteket kapott (különösebb kontextus nélkül):
(Keressetek tá a Google-ben, szerintem zseniális)

Mesemondó nosztalgiázik

Most, hogy a sok fesztiválozás és szervezkedés után megint van időm a saját meséimmel foglalkozni, átválogattam a repertoáromat. Kicsit olyan ez, minz a volt iskolai füzetek között turkálni a padláson; talál az ember érdekes dolgokat. "Jesszus, de gáz" dolgokat is, meg "Jééé, ezt de szerettem!" dolgokat is. Meséket, amiket nagyon szerettem, de valamiért egy ideje talonban voltak; olyanokat is, amiket mindig is ki akartam próbálni, de sohasem került rájuk sor. Még jó, hogy a mese nem porosodik, és sokáig eláll.
Íme egy válogatás a kedvenc meséimből, kezdő mesemondó koromtól mostanáig:


Oisín
Valójában imádtam az egész Fiannát, de tinédzser korom nagy szerelme Oisín volt (avagy Osszián, átírástól függően). Kinek ne lett volna keltás-romantikus korszaka magányosan vándorló dalnokokkal és tündérföldi utazásokkal :) Ezt megemlítettem Clare-nek a lausanne-i konferencián, nagyon vigyorgott. Hát igen, van akinek Finn Mac Cool (a Vezér), van akinek Oscar (a Harcos) és van akinek Oisín (a Dalnok). Mindegyikük félig tündér, félig halandó, lehet válogatni :)

Anait királynő
Az első mese, amit angolból magyarra fordítottam, egyedül. Akkoriban még nem nagyon értettem, miért, csak tetszett a történet, a talpraesett királynőről, meg a hercegről, aki megtanult dolgozni :)


Beckó vára
Apa nagyon sokat mesélte nekem ezt a várlegendát; annyira, hogy egy időben nekem minden vár Beckó vára volt, Csesznektől Hollókőig. Elég szörnyű történet, de valamiért nagyon le tudott nyűgözni. Azóta meséltem már többször ott a helyszínen is :)

Cormac király
Szintén keltás-tündéres, és az egyik első történet, amit meséltem. Akkoriban kezdtem csengőket hordani a bokámon :)


Pomona és Vertumnus
És akkor jöttek a rómaiak. A gimiben Pomona voltam mindenhol; amilyen egyszerű kis történet, annyira kedves, és ki ne szeretné Vertumnust, amikor olyan cuki, hogy vért izzad szegény hogy bejusson egy gyümölcsöskertbe :)


Sárkányherceg
Ezzel már jártam fellépni is, itthon is meg külföldön, és mindig nagy sikere volt. Sokat elmond a sárkányszelidítés mikéntjéről, meg a férfi-nő kapcsolatokról is... talán ezzel a mesével foglalkoztam a legtöbbet.


Halál és a vörös hajú lány
Örök kedvenc lett attól a pillanattól, hogy először olvastam. Emlékszem hogy ugráltam az ágyon amikor hazajött a szobatársam, hogy "ezt azonnal hallanod kell".

A faun és a favágó lánya
Kevés alkalmam van mesélni, pedig szintén nagy kedvenc. A faunokat különben a Narnia óta szereti mindenki, és ez a faun nem csak bájos, hanem vagány is.

Nos, ez az a néhány mese, ami a kezem ügyébe került. Persze ennél sokkal többen vannak. Visszatekintve, biztosan egy csomó mindent elmond rólam a sor :) És folyamatosan lesznek újabbak is. A következő post majd arról fog szólni, hogy éppen most miken dolgozom.

(Azt hiszem, nem csak a mesemondók vannak ezzel így. Ha belegondoltok, mindenkinek vannak kedvenc mesék a múltjában, amik időről időre felbukkannak, visszaköszönnek, és olyankor mosolygunk... :)

Mesék Újfehértón

Végéhez ért az újfehértói tanfolyam; csütörtökön volt az ötödik, záró akalom. Nagyon jó csapat volt, szerettem velük dolgozni; mivel óvónők, nem volt nekik a mesélés újdonság, és mivel óvodás közönség előtt az ember vagy kapásból jár a vízen, vagy megfullad, nagyon kreatívak is voltak, és sok jó ötlettel álltak elő.
Az utolsó alkalomra házi feladatot kaptak: hozniuk kellett egy új mesét. Mivel a tanfolyamon főleg azzal foglalkoztunk, honnan és hogyan bővítheti az ember mesei repertoárját (ami jó a hallgatóságnak is, meg a mesélőnek is, mert egyik sem unatkozik), a hangsúly azon volt, hogy olyasmit meséljenek, amit eddig nem próbáltak ki.
Nagyon változatos programmal rukkoltak elő, öröm volt hallgatni. Volt benne Misi mókus (énekkel, kérdezz-felelekkel, mozgással), volt koreai népmese (Az üres virágcserép) amiből tanultunk egy kicsit korea nemzeti virágáról is (mályvarózsa). Hallottunk mesét az állatokról és a túlélésről (A legfontosabb), láttunk vidám előadást a három pösze lányról, sőt, volt egy eredeti családi mese is, amit az egyik hölgy a nagymamájától hallott (le is nyúltam azonnal engedéllyel). Már egy ilyen kicsike csapatnál is, az ember valódi kincsekre bukkanhat: rengeteg eredeti ötlet született, és mindenki komolyan vette a feladatát.
Búcsúzóul még beszélgettünk egyet; elsősorban arról, hogyan is lehetne a mesemondást népszerűbbé tenni, elsősorban a családok körében, és hogyan lehetne a szülőket, tanárokat rávezetni arra, mennyire fontos ez a gyerekek fejlődése szempontjából. A helyzet jelenleg nem túl fényes, ezt mindenki tudja, vannak szörnyű statisztikák a mai gyerekek szövegértéséről, koncentrálási képességeiről, logikájáról, fogalmazási készségéről, satöbbi. A helyzet azonban nem reménytelen; mint mindig, most is vannak brilliáns gyerekek, és jó tanárok, és persze tettrekész mesemondók, csak össze kell kapcsolni a hármat. Ha elegen dolgozunk rajta, szépen lassan csak megváltozik majd valami...
Egy időre elbúcsúztam Újfehértótól. Szerettem oda járni; hosszú órákig ülni a vonaton és nézni a tájat, a végtelen Alföldet, nyulakat, őzeket, vadmadarakat, kondát, gulyát, nyájat, templomtornyokat. Én mindig a hegyeket szerettem inkább, de most azt vettem észre, minden héten várom a reggelt, amikor útnak indulhatok a kis szendvicsemmel meg a jegyzeteimmel meg egy jó könyvvel a táskámban, és a hátam mögött hagyhatom Budapestet. Mindig mosolyogva fogadtak; sok érdekes dologról szó esett; átszeltem a fél országot, és jó érzés volt.
Utazhatnékom van. A mesemondók nem ülnek sokáig egy helyben...

HOLNEMVOLT 6 - Mesék a teraszon

Vége volt a fesztiválnak, de nem a meséknek (vagy, ahogy Wayqui mondaná: Vége a mesének, de nem a történetnek). Hétfő délután a Gerlóczy kávéház teraszán volt jelenésünk; mesékkel fizettünk azért, hogy Tone és Wayqui ingyen lakhattak náluk a fesztivál ideje alatt.

Gyönyörű napsütétses tavaszi időnk volt, a kávéház terasza zsúfolásig tele. Az első felmrés alapján ott a helyszínen derült ki, hogy közönségünk túlnyomó többsége külföldi; röptében kellett módosítani a programon. A sort én nyitottam, angolul meséltem a Wedderburn kapitányt; tipikus tavaszi mese. Utánam Birgit következett (aki a szerencséről mesélt, és arról, hogyan tud az ember elsétálni mellette - a kedvenc szállóigénk a "tenyérjóslás egészen könyékig" lett), majd Tone (megint a gonosz kis manóval). Wayquit angolra tolmácsoltam spanyolból (a három állat utazását mesélte), Szende pedig feltalálta magáta külföldiekkel is, főleg, mert kapott némi segítséget tőlünk a székely-angol fordításra (Bár a "benderészés" angol fordítása egyezményesen a "kanchis kanchis" lett...)

Ezek után pihentünk egy keveset, nagyon finom kávét-teát-forró csokit szürcsölgettünk; Dorci megtanított mindenkit sárkányt hajtogatni. Mivel volt még időnk, futottunk egy második kört it; ekkorra már főleg magyarok ültek a teraszon, visszazökkent minden a régi kerékvágásba. Lement a Halál és a vörös hajú lány (Anita kalapjával a fejemen); a norvég okos lány, a perui kék kavicsok, némi székely pajzánságok, Birgit pedig egy városi legendát mesélt, amin mindenki jót kacagott.

Jópofa délután volt; mesemondás utcaszínházzal keverve. Amikor végeztünk, testületileg átvonultunk a Négyszáz nevű helyre vacsorázni és örvendezni (jött velünk Döme, a gospelkutya is). Rajtam ekkor kezdett leszakadni az egész hétvégi pörgés; olyan voltam, mint akit fejbe vertek. Ettünk, beszélgettünk, nevettünk; este aztán kikísértem Birgitet a Keletibe, és hazavánszorogtam. Aludni.

Tone csütörtök reggel távozott; Angela már hétfő délelőtt elrepült. Wayqui itt lesz még vasárnapig, majd megy tovább európai turnéra; valamikor május végén még visszajön, mielőtt hazarepül. Szépen lassan hazaszállingóznak az előadóink.
Azon kapjuk magunkat, hogy már most tervezgetjük, jövőre kit hívunk meg, és milyen országból...
(Javaslatokat szívesen veszünk)

HOLNEMVOLT 5 - A második nap

Vasárnap reggel.
Miután a koreai református közösség népes serege elhagyta a helyszínt a reggeli istentisztelet után, készen álltunk, hogy ismét megnyissuk a fesztivál kapuit.

Ezúttal Wayqui nyitotta a sort, perui népmesékkel; többet közülük már hallottam tavaly is, sőt, én is meséltem, de vele együtt azért mindig más :) Szó volt a három állat utazásáról, az agyagból készült asszonyról, a szivárvány gyerekéről, és a kék kavicsokról, mely utóbbi több embert megríkatott a közönség soraiban (szép is).

A vidám dél-amerikai felütés után következett Birgit, ezúttal a szerencséről és a boldogságról szóló mesékkel, tetőtő talpig pirosban-csinosban, citerazenével. Ő is elmesélte az okos lány történetét (más változatban) valamint egy nagyon kedves mesét a Szerencse és az Ész vetélkedéséről (amit természetesen a Szerencse nyer meg). Csodás volt nézni, hogy az egyik pillanatban nagyvilági dáma, a másikban pedig pofátlan suhanc. Birgit az átváltozás mestere.

Ausztriát Norvégia követte a színen: ezúttal nem vikingek kerültek terítékre, hanem a fürdőzés veszélyei. Bizony, Tone egy teljes előadást szentelt annak, miért is veszélyes dolog fürdeni, és bibliai példákat hozott rá, micsoda szörnyűségek történhetnek, ha egy nő fürdik (nem véletlenül tiltották be a középkorban). És persze mindez a nő hibája, aki csak egy kis nyugalmat és meleg vizet akart...
(Petra rámutatott, hogy miközben jókat derültünk az előadásmódon, itt azért véresen komoly dolgokról volt szó; sokszor pont hagyományos történetek segítenek olyan témákat feldolgozni, mint a bántalmazás és az erőszak)

Az ebéd után Szende következett, szokás szerint az asztalon táncolt és bájjal, székely szavakkal mulattatta a közönséget (ezen épp nem tudtam benn lenni, mert közben interjút adtam, de a kacagás kihallatszott).

A sort Angela zárta. Ő egy egész órás mesét hozott: Baba Jaga New York-ba megy. Tátott szájjal hallgattam; ez nekem is új volt. Egy rész orosz népmese, egy rész Fables, egy rész Éjjeli őrség. Zseniális volt, és legnagyobb meglepetésemre a műfaj ellenére működött szóban is. Megvettem, kilóra. Főleg, mert kevés ember tud annyira jó boszorkányos meséket mondani, mint Angela, a maga dörgő hangjával és lendületes gesztusaival...
(Itt gonosz módon örültem, hogy nem én tolmácsolok - Morzsa is lobogott a menetszélben Angela lendülete után...)

Maradt még egy jó darab a délutánból; rendeztünk hát egy MiMe szekciót (Mindenki Mesélhet, vagyis Swap). Jó volt látni, hogy akadt rá vállalkozó. Először is ott volt Jay Miller, aki teljesen váratlanul bukkant fel a semmiből, és kiderült róla, hogy Budapesten élő amerikai mesemondó. Most szóljatok hozzá. Egy olyan profi tíz perces mesemondás - pantomim programot nyomott le, hogy öröm volt nézni. Őt követte Misi, aki a két napos statisztálás után vállalkozott egy rövid kis mese felolvasására (melynek keretei között sikeresen kiirtotta a Százholdas Pagony minden lakóját). Majd jött Juli-rigó, kedvenc madarászom, és a gólyák vonulásáról mondott el egy gyönyörű bolgár népmesét (mert addig ugráltam a fején, míg összeszedte a bátorságát; a kezdő mesemondókat olykor noszogatni kell). A sort egy hölgy zárta, aki egy rövid mesét mondott el Dzsingisz kánról és a sólyomról (én a sztorit az Ezeregyéjszakából ismertem). Azt hiszem, a közönségmesélés közönségsikernek bizonyult.

Mivel elvettük a templomteret a szokásos vasárnapi programoktól, a fesztivál szervezői úgy döntöttek: összekötjük a kellemest a hasznossal, és istentisztelet helyett vallásos mesélést tartunk. És lőn. Jöttem én, Sámuellel és Lailával; majd Birgit egy pápaválasztás történetével, Wayqui egy perui mítosszal, Tone egy templomépítő manóval, és végül Angela, aki a belső erőről mesélt egy afrikai népmesét. Azt hiszem, a vegyes programok közül toronymagasan ez tette rám a legnagyobb hatást; vasárnap délután volt, nyugi volt, egyetértés volt, és a jól végzett munka örömével ringattuk magunkat a mesékbe.

A fesztivál ezzel hivatalosan lezárult; átadtuk ajándékainkat a fellépőknek, megünnepeltük magunkat, majd testületileg kivonultunk a kertbe, hogy mécsesek fényénél csodájuk meg a kiállított üveg- és porcelán tárgyakat. Ott még elmondtam egy rövid mesét (a kék rózsák legendáját, mert Dorci kék rózsákat gyártott egész délután krepp-papírból, és mert kicsit van benne porcelán is, üveg is, meg kreativitás is). Azután már csak a gyertyák maradtak, a beszélgetés-foszlányok, meg a lelkesedés.

Maradt még egy lámpásunk. Miután mindenki hazaszállingózott, és a fellépőket is eltettük aludni, a jövő évi fesztiválért felküldtük azt is, és néztük, ahogy csillagként eltűnik az égen, és visszakacsint. Holnemvolt Fesztivál, 2012.
Már alig várom.

HOLNEMVOLT videó

Azoknak, akik önhibájukon kívül lemaradtak a fesztiválról, de nem tudnak élni a mesék nélkül: jó hír! Van felvétel az egészről, és dolgozunk rajta, hogy hamarosan elérhető is legyen :) Addig is, terjednek szépen a mesék szájról szájra.
Kanchis kanchis ;)

HOLNEMVOLT 4 - Első nap

(Ez hosszú lesz...)

Gyönyörű napsütéses reggelre virradtunk szombaton (avagy gyönyörű napsütéses délutánra, attól függően, ki mikor hengeredett ki az ágyból). Nyolckor az önkéntesek, szervezők és mesemondók már haptákban álltak, és várták, hogy megnyisson a fesztivál.
Szállingózni kezdtek az emberek. Igen, tudom, felírtuk a jövő évi listára: "mesemondó fesztivált nem kezdünk szombat reggel kilenckor". Ehhez képest egész sokan bukkantak fel, lelkesen és mesékre éhesen; gyönyörű volt a terem is, sok csinos színes lampionnal és nagy papírbálákkal, amiken kényelmesen el lehetett terpeszkedni (előző este még nagyban próbáltuk betuszkolni őket az ajtón, de sikerült...)
Petra mondta a nyitó beszédet; ő otthoni terepen mozog, lévén az evangélikus gyülekezet lelkésze. Ezek után következett a bemutatkozó kör: minden mesemondó mesélhetett egy kicsikét. A sort én nyitottam, szintén a hazai terep miatt; a fesztivál kezdésére egy történet jutott az eszembe, amit még Rómában hallottam az első Raccontamianstoria fesztiválon arról, hogy a Vörös-tenger se válik csak úgy ketté, ha előtte nem veszi valaki a bátorságot, hogy belegázoljon... így gázoltunk bele mi is Magyarország első nemzetközi mesemondó fesztiváljába, hogy utat varázsoljunk az utánunk következőknek a mesék birodalmába.
(Hű de költői lettem...)
Utánam Birgit következett egy rövid ám kedves kis történettel a szerencséről és három kívánságról, amiket egy szemfüles ember eggyé kombinált; majd Angelát kellett tolmácsolnom, és természetesen olyan lendülettel vetette magát a mesékbe, hogy lobogtam mögötte, mint a győzelmi zászló (ő egyébként a közönséggel együtt énekelt arról, hogy sose bízz meg a férfiakban, és már itt megmutatkozott, milyen lelkes kis közönségünk van); majd Tone következett, az okos lányról szóló népmese norvég változatával (aminek különösen a vége tetszett nagyon, amikor is az okos lány nem csak megérkezik félig pucéran félig felöltözve stb., hanem rá is töri a hercegre az ajtót...); ezek után jött Wayqui a madarak házasságáról szóló perui mesével, ami megint csak azzal végződött, hogy minden a kakas hibája... a sort Szende zárta egy gyönyörű dallal és egy rövid kis anekdotával; ekkorra már megvolt a mesemondós alaphangulat. Minden jelenlévő megismerte, mi az a mesemondás, és hátradőltek a székeikben. Kezdődhetett a móka.

Az első mesélő Angela volt. Azoknak, akik nem olvastak (vissza) róla a blogomban, mondom: Angela Davis, the Yarnspinner, amerikai mesemondó, New Orleans-ból. Rengeteget utazik a világban, szinte hetente más országban kóricál; mindenhol mesél, és meséket gyűjt. Szombat reggel az otthonából, Louisiana államból származó mocsári meséket hozott nekünk. Volt szó aligátorokról, rákokról, vérfarkasokról (loup garou), és a lányról is, aki az ördöghöz ment feleségül (igen, Marie Jolie). A klassz az egészben az volt (leszámítva, hogy megint úgy éreztem magam, mint Coyote, amikot az üstökösbe kapaszkodik...), hogy Angela nem csak lendületesen (és hangosan) mesél, hanem bevonja a közönséget is: az aligátor különféle embereket húzkodott fel a színpadra, hogy megharapja őket, a kicsi rákocskák vígan lubickoltak a kondérban (őket egyébként, ahogyan a fotókon is látszik, a vállán vitte ki a színpadra, ami nem kis teljesítmény úgy, hogy közben beszél és énekel is az ember...), a loup garou pedig (alaposan meglepett) jóatyám volt, álarcban és szőrös kesztyűben (úgy dőltem a nevetéstől, hogy nem bírtam tolmácsolni). Amikor pedig elkezdett gospelt énekelni, láttam a kórustagok arcán, hogy lehúzzuk a rolót...

Angela után csak pihegni tudtam; szerencsére a következő előadáson csak mint néző vettem részt. Szende volt soron; az ebédszünet alatt berendezte magának a színpadot, még asztalokat is tolt oda, hogy fel tudjon ülni rá ("Az a kislány felpattant az Úr asztalára!" jegyezte meg valaki, mire sürgősen megmagyaráztuk, hogy nem, a székely leány nem az oltáron táncol mezitláb...). Szende elképesztően bájos jelenség, amikor mesél. Nem lehet nem beleszeretni. Bábozgat a csóré lábacskáival, embereket csalogat ki a közönségből; nagyokat kacagunk a székely gasztronómián.

Szende után Tone következett, aki viking ruhában lépett színpadra, és beöltöztette Timit, a tolmácsát is; nagyon jól néztek ki együtt. Ragnhild királynéről mesélt, aki álmában beutazza a világfa mentén az eget, földet és alvilágot; találkozik a Nornákkal és Idunn istennővel, sőt, futólag Lokival is, és a saját születendő gyermekével (ez volt az első olyan pont a napban, amikor végigfutott a hátamon a hideg: a meg nem született kisfiú utána kiabál a fáról, hogy "Nevezz Haraldnak! Azt akarom, hogy Haraldnak nevezz..."). Gyönyörű mese volt, félig mítosz, félig költemény, és a dallam, amit dúdolt hozzá, azonnal átrántotta a hallgatókat egy másik világba... ritkán van az embernek ilyen erős utazás-élménye mesehallgatás közben (és én azért már hallottam pár mesét). Ahogy Juli-rigó mondta: belépett Tone, és öt fokot hűlt a levegő is... (és a jelenlévők fele helyből elhatározta, hogy meg kell tanulnia norvégul). Timi pedig nagyon jól tolmácsolt, tisztán és erősen.
(Tone egyébként nekem is meglepetés volt; ő az egyetlen a fellépők közül, akit most hallottam először)

Tonét Birgit váltotta a színpadon; ő roma népmeséket hozott. Ennek külön örültünk előre; szerettünk volna egy cigány mesemondót meghívni, de sajnos pont nem ért rá. Birgit ugyan nem született bele ebbe kultúrába, a meséket mégis mély átéléssel adta át; gyönyörű zenéket játszott közben, énekelt, és egyáltalán, piros volt és fekete, és nagyon-nagyon csinos. Volt meséje arról, mitől fogy a hold; egy kisfiúról, akin megesett a halál szíve; és Malac Julcsáról is, ami az egyik kedvenc mesém, és Brigit nagyon aranyosan is adta elő :)

Estére már csak Wayqui volt hátra. Vele megint én meséltem; nagyon vártam már, tavaly óta szeretem a történeteit, és jó vele mesélni, mert mindg megvárja, amíg fordítok, sőt, bevon engem is a mesébe... a szombati történetei a szerelemről szóltak. Arról, hogyan született (a kancsis-kanchis megint szállóige lett); egy kis homokszemről, aki egy csillagba volt szerelmes; és három királyfiról, akik mind máshogy szerették ugyanazt a lányt (ennek a mesének a végével egyébként nem értek egyet, de ez egy másik téma). Wayqui nagy közönségkedvenc; egyrészt gyönyörűek a meséi, másrészt nagyon jó előadó (harmadrészt ő volt az egyetlen férfi fellépőnk az idén...)

És ezzel még nem volt vége a programnak: este kezdődött az Esti kísértés, ahol rémtörténetek mesélésére vállalkoztunk. Az egész hétvégén itt voltak a legtöbben; valamiért az embereket vonzotta a téma... itt minden mesemondó egyet-egyet mesélt, éjszakába nyúlóan. Én kezdtem (egy beugratós történettel, ami azért néhány emberre ráhozta a frászt), azután jött Birgit és A dudás bosszúja (klasszikus...), Tone és a holtak miséje, Angela és a lélekrablók (ő eleve ráhozta a frászt az emberekre, mert öregasszonynak öltözött és úgy kóricált a sötétben), Wayqui, a horkoló ember és a királykisasszony, aki mindentől félt. Hátborzongató és mégis remek este volt.

Amikor pedig a mesék véget értek, kimentünk az épület elé, és láss csodát! Világító lámpások emelkedtek a magasba, egyik a másik után. Mi természetesen nem tudtuk, hogy kerültek oda, hiszen a tűzoltóság szerint nem szabad eregetni őket; de valaki ezt nyilván nem tudta, mert amint kiléptünk a szabadba, egyszer csak ott voltak az égen a semmiből, mintha pont a mi kedvünkért jelentek volna meg... megmagyarázhatatlan csoda.

És ez még csak az első nap volt.
Fotók a Facebook oldalon!

HOLNEMVOLT 3 - Jöttek, láttak

Mielőtt belevágnék a mesemondókról való bőséges áradozásba, szólni szeretnék néhány szót a fesztivál közönségéről és mindazokról, akik megfordultak nálunk a két nap alatt hosszabb-rövidebb időre.

Amikor a Timpanogos konferencián voltam két (három?!) évvel ezelőtt, Donald Davis mestertől hallottam egy saját történetét. A gyerekkoráról mesélt; arról, hogy a születésnapjára hatalmas bulit rendeztek neki a szülei, amire mindenkit meghívott az iskolából, még azt a lányt is, akit az osztályban mindenki utált, mert szegény volt és ritkán fürdött. Hosszú és bonyolult a történet, nem is akarom itt leírni; lényege, hogy sorra visszamondja a partit mindenki, maga az ünnepelt pedig beteg lesz, és ágyban kell feküdnie, amikor is egyszerre csak csengetnek. Ott áll a kislány az anyukájával; a szülők mondják nekik, hogy a parti sajnos elmarad. Azt válaszolják, hogy tudnak róla; de az ajándékot akkor is el akarták hozni...
"Na" összegezte a sztorit Donald "Ők volt az igazi parti-emberek."
(A teljes történet megtalálható és letölthető az Internetről, Party People címszó alatt)

A történet tanulságán felbuzdulva mi is úgy álltunk hozzáa dologhoz: mi annak rendezünk fesztivált, aki eljön, hogy meghallgassa a meséket; csak velük érdemes foglalkozni. Akinek igazán fontosak a mesék, és akinek igazán érdemes mesélni, az el fog jönni; a többiekhez igazodni már nem a mi gondunk. Úgyis azok lesznek a legjobb fejek, akik eljönnek a fesztiválra.

És szerencsére el is jöttek sokan :) Volt egy kemény mag, akik elejétől végig ott maradtak; mások egy-egy napra csatlakoztak hozzánk, vagy csak délelőttre/délutánra csöppentek oda. A legtöbben a szombat esti kísértet-mesélésen voltak; ott egész kis tömeg gyűlt össze. Összességében véve nem volt telt házunk; de a nemzetközi statisztikákat tekintve bizton állíthatom, hogy a világ egyik legnépszerűbb első mesemondó fesztiválját hoztuk össze. (Összehasonlításképpen: az első Jonesborough-i fesztiválon összesen huszon-egynéhány ember üldögélt a nézőtéren. Harminc év múlva tehát mi legalább hatvanezres fesztivál kell hogy legyünk... :)

Itt kell megjegyeznem azt is, hogy nagyon, nagyon jó közönségünk volt. Lelkesek, nyitottak, vidámak és kitartóak voltak; boldogan vettek részt a mesékben, nevettek, tapsoltak, közbeszóltak, és egyáltalán, minden támogatást és szeretetet megadtak, amit egy mesemondó elvárhat a közönségétől. Külön kiemelném Misit, aki a hétvége majdnem összes előadásában szerepelt; volt ő mocsári rák, egér, krokodilvadász, mintaférfi, székely ember... jövőre tiszteletjegyet kéne neki adnunk, mint állandó statisztának.
A fellépőktől is azt hallottuk vissza, hogy nagyon meg voltak elégedve a magyar közönséggel. Sokan az előadások előtt és után beszélgettek is velük; a mesemondókban az a szép, hogy más fellépő művészekkel ellentétben nyugodtan lehet zaklatni őket, sők, akár órákra is képesek leragadni egy-egy beszélgetésben. Nagyon nyitottak és barátságosak - akárcsak a közönségük...

Ez úton szeretnék tehát én is köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött, és meghallgatta a meséket. Közönség nélkül nem sokra mentünk volna; tőletek lett élő az egész Holnemvolt.
Jövőre ugyanitt ;)

HOLNEMVOLT 2 - Próbálunk

Tone és Wayqui csütörtökön, Birgit és Angela pedig pénteken érkeztek meg; a fesztivál stábja készenlétben állt, hogy elkapja őket landoláskor.

Már a szervezés elején elhatároztuk, hogy tolmácsolással fogunk mesélni; nem akartunk elsőre elrettenteni a magyar közönségnek azt a kicsiny töredékét, akik nem beszélnek spanyolul, norvégul, németül és angolul egyszerre. Ilyen jó fejek vagyunk :)
Ennek következménye pedig az lett, hogy pénteken próbálni kellett a tolmácsokkal. Szóval, miután hatnyelvű kis csapatunk az őrületbe kergette egy étterem pincérét (érdekes módon mi mindannyian értettük egymást, különféle áttételekkel és kombinációkban), útnak indultunk a próba helyszínére.
A fesztivál egyik nagylelkű támogatója ajánlotta fel azt a lakásba oltott stúdiót, ahol helyet kaptunk péntek délután (mivel a fesztivál helyszínén akkor még egy Nagyon Fontos Konferencia zajlott). Minden párosnak jutott egy külön szoba, ahol gyakorolhattuk a meséket, dalokat és koreográfiákat. Nagyon mókás délutánt töltöttünk együtt.
Az egyes mesélő-tolmács pároknak alapvetően eltért a vérmérséklete és a mesélési stílusa; ennek megfelelően minden próba máshogy zajlott. Én személy szerint egy süppedős kanapén ültem Wayquival és egy csésze teával, és semmi mást nem kellett tennem, csak hallgatni a meséket, amikkel készült. Nagy nehéz feladat volt, elhihetitek. Wayqui néha önálló utakra indult a lakásban; fotózta a többieket, piszkálgatta a polcokon sorakozó könyveket és dísztárgyakat, telefonálgatott. Közben nekem is akadt időm (az utolsó perces szervezés folyamatosan csörgő telefonja mellett) figyelni a többieket. Petra és Birgit irányából nagy lábdobogás hallatszott, esetenként érdekes német vagy magyar félmondatokkal megszakítva, mint például: "Le kell hoznom a kecskéket a fáról!" (ami csak még jobban felcsigázta az érdeklődésem a mesék iránt). Tone és Timi csendesen üldögéltek egy sarokban, és mondatról mondatra vették át a történeteket; néha kikukucskáltak megkérdezni, van-e még feladat. Egy kamerás ember is kószált a lakásban, és időnként felvett egy-egy részletet a próbáinkból (na, erre kíváncsi leszek). Egy idő után Wayqui valahogy elszedte tőle a kamerát (arra meg pláne kíváncsi leszek...).

Estére már meglehetősen lefáradtunk; szerencséle a fesztivál (díszítés alatt álló) helyszínén már várt ránk Kataanya világhíres salátájával. Megérkezett Angela is, és megrengette a falakat; az estének ebben a fázisában már annyira lendületben voltunk, hogy bármilyen felmerülő problémát fél kézzel oldottunk meg (nem nyíló ajtók, kevés szék, dekoráció rögzítése, mesélők hazaszállítása, akármi). Hulla fáradtan zuhantunk ágyba, ki a meséktől, ki a jetlagtől, ki a szervezéstől.
Hivatalosan megkezdődött a Holnemvolt Fesztivál...

HOLNEMVOLT 1 - A színfalak mögött

Tulajdonképpen mi csak egy ürügyet akartunk arra, hogy idehozhassunk magunknak öt mesemondót.
...
A Holnemvolt Fesztivál kiváló ürügynek bizonyult.

Egy évvel ezelőtt álltunk neki a szervezésnek. Szokásom szerint a mesemondás gyönyörűségein merengtem, és áradoztam a fesztiválokról ahol megfordultam (Jonesborouóóóóóó), amikor is Petra rám nézett és így szólt: "Hát akkor csinálunk egyet."
És lőn.

A fene se gondolta hogy egy fesztivállal ennyi munka lesz. Mire sikerült az eredeti tervet (Háááárom nagyszínpad, háááárom nap, tiiiiizenöt mesemondó, toronyóra lánccal) leszűkíteni befogadható méretűre, és körvonalazni, hogy mit is akarunk, a szervezőgárda is jórészt átalakult. Úgy határoztunk, egy kicsi, barátságos fesztivállal kezdjük próbálgatni a szárnyainkat, olyasmivel, ami könnyen megszervezhető és kompakt.
Na ja.

Akkoriban írt rám a Facebookon egy norvég mesemondó hölgy, akivel nem találkoztam még személyesen; azt írta, márciusban Magyarországra látogat, és kérdezte, lesz-e valami mesemondó rendezvény akkortájt. Hát, feleltem, ha jössz, akkor lesz.
Így lett a Holnemvolt nemzetközi fesztivál.
A többi már csak ismeretségek kérdése volt. Írtam Birgitnek, akiről már olvashattatok; nagyon lelkesen vállalta, hogy átruccan Bécsből mesélni egyet. Ezek után jött Angela, valahogy így:
- Angela, figyu, lesz itt márciusban egy kicsike mesemondó fesz...
- Veszem a repülőjegyet! Mikor kell érkezni?
Wayqui szintén azonnal rábólintott a dologra; ezek után éjszakáim jó részét (időeltolódás) perui-magyar vízumok kérelmezésével és repülőjegy-árak böngészésével töltöttem, míg végül kiokoskodtuk, hogy nincs pénzünk meghívni őt. Ezt el is mondtam neki; mire azt mondta, 'sebaj, azért jövök'. És jött.

Azután pedig nem volt más hátra, csak munka, munka és munka. Klassz kis csapat gyűlt össze; Chichi istennő remekül kezelte a sajtót, Eszti a PR-t; Dorci és Csill kezükbe vették a dekorálás kérdését, Kataanya a fellépők kényelmére felügyelt, Vikor rajzolt, újrarajzolt és átrajzolt, Petra és én pedig játszottuk a békát a turmixgépben, és pörögtünk, hogy minden információ eljusson a megfelelő helyre.
Rajtuk kívül persze rengeteg helyről jött még segítség, és nem is lehettünk volna hálásabbak érte; a semmiből lett hirtelen fotósunk (Petrikovics Edit), filmeseink (D1 tévé), gyönyörű kiállításunk, egy rakat önkéntesünk, sárkánybőrbe kötött vendégkönyvünk (Ulrich Sára), sárkányos-tündéres tiltó tábláink (Laurent Dia), és tolmácsaink (Fehér Timi, Móré Zsuzsa, Flores Hedvig Montserrat). Sok alvást kihagytunk, sok akadályba ütköztünk, sok ostoba emberrel kellett szót értenünk, de semmi sem törte le a lelkesedésünket - és a dolgok történni kezdtek. Érdekes módon soha egy zokszót nem hallottam a többiektől a szervezés alatt (legalábbis egymásra nem). Nem tudtuk, mi fog történni a hétvégén, fogalunk sem volt, milyen lesz a fesztivál, de beleadtunk apait-anyait, és felkészültünk minden eshetőségre.

És aztán végre eljött a hétvége.

(Folyt. köv.)

HOLNEMVOLT FESZTIVÁL!

Mesemondó fesztivál 500 személyre
Felnőtteknek melegen ajánlott!

Elkészítési idő: 2 nap (2011. Március 12-13.)




Hozzávalók:
Alap: 5 db nemzetközi mesemondó
- északi ízek: Tone Bolstad Flode
- déli fűszerek: Angela Davis
- osztrák édesség: Birgit Lehner
- magyaros zamatok: Csernik Szende
- vegyes saláta: Zalka Csenge Virág
- perui meglepetés: César "El Wayqui" Villegas

Feltét: 5db kreatív magyar tolmács

Fűszerek:
Történetek, mesék és legendák, melyek felnőtteknek szólnak
Éjszakába nyúló kísértethistóriák
Spirituális történetek
Mesélési lehetőség mindenkinek
Repülő lámpások

Fogyasztható itt:
Evangélikus Egyetemi és Főiskolai Gyülekezet
1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 3.

HONLAP

FACEBOOK

Várandós nők a világ meséiben

Egy beszélgetés kapcsán merült fel a téma, hogy megjelenik-e maga a terhesség a világ meséiben és mítoszaiban. Ha már válaszoltam a kérdésre, gondoltam, kipostolom ide is. Direkt nem foglalkozom most a teherbe esés és a szülés eseményeivel, ezekből úgyis van rengeteg...

Rapunzel
Az egyik legkézenfekvőbb, ha a Grimm verzóban gondolkodunk, kétszer is foglalkozik a terhesség kérdésével. Először is, Rapunzelt pont azért ígérik oda a boszorkánynak, mert az édesanyja várandós korában kívánós volt, és folyton olyasmit akart enni, ami a boszorokány kertjében nőtt. Másodszor, az eredeti Rapunzel verzióban (a korábbi Grimm) a királyfi teherbe ejti Rapunzelt, aki nem tudja, mi történik vele, és a boszorkánytól kérdezi meg, miért szorítja a szoknya. Ezek után terhesen bolyong az erdőben, amíg a királyfi rá nem talál.

Sámuel
Lengyel zsidó népmese, aminek legalább a fele arról szól, mi történik a gyerekkel, amíg az anyja méhében van (ők úgy gondolják, hogy egy Laila nevű angyal felolvas neki egy kis lámpa fényénél, amíg meg nem születik :)

Aszo és Anansze
Ashante (afrikai) népmese, ahol a teherbe ejtett lány besétál a faluba, ahol a 'tettes' épp tetőt javít, és amikor az úriember meglátja, megdöbbenésében leesik a tetőről... erre persze azt mondják, a lány boszorkány, mert biztosan szemmel verte, a terhes nők erre képesek. :) Mivel Anansze az afrikai mesevilág legnagyobb trickstere, ez külön aranyos sztori :)

Macha átka
Ír legenda, egy ikrekkel várandós tündérasszonynak kell a férje ostobasága miatt versenyt futni a király versenylovaival. Utána bosszúból megátkozza a tartomány harcosait, hogy minden csata előtt három napot feküdjenek szülési fájdalmakban... rock and roll :)

Maleh utazása
Kínai mese, ahol ellopják a napot, és az embereknek dönteni kell, kit küldenek a felkutatására. Végül egy várandós asszony vállalkozik, és útnak is indul, azt remélve, ha ő nem ér célba életében, majd a fia folytatja az utat....

Zál és Rúdábé
Perzsa legenda. Zál, a nagy hős egy mitikus madár fiaként nevelkedik, mert az édesapja kitagadja. Amikor sokkal később a felesége, Rúdábé várandós, és beteg lesz, Zál megesküszik, hogy ő nem hagyja magára a fiát, ahogyan az apja tette vele, és segítségül hívja a Szenmurg madarat, hogy együtt segítség világra a gyereket, aki nem más, mint Rusztem, Perzsia egyik legnagyobb mitikus hőse.
(Zál és Rúdábé egyébként a Rapunzel történet egyik első verziója)

Tamlin
A skót ballada főhősnője teherbe esik egy lovagtól, akit a tündérek tartanak fogságban. Hogy visszaszerezhesse a szerelmét, próbákat kell kiállnia, többek között azt is, hogy a karjaban kell tartania Tamlint, és nem szabad elengednie, akármivé változtatják is a tündérek.

El nem mondott történet
Indiai népmese, ami egy öregasszonyról szól, akinek van egy csodálatos története, de senki sem akarja meghallgatni. Végül egy alvó terhes nő méhében növekvő gyermeknek mondja el a mesét, és a gyerek különleges, mesés tulajdonságokkal jön a világra, mert ő volt az egyetlen, aki odafigyelt.

Ámor és Psziché
Psziché, miután elszakították a férjétől, Ámortól, úgy állja ki a féltékeny Aphrodité által kiszabott próbákat, hogy közben várandós Hédonéval, a kettejük kislányával.

Kalevala
A finn termetésmítosz elején egy nagyon szép rész szól a világot létrehozó istennő, Ilmatar terhességéről.

Szirénzene

Mostanában valahogy sokszor jutnak eszembe a szirének. Találtam róluk egy-két nagyon szép mesét, és mivel az utóbbi időben lépten-nyomon beléjük futottam teljesen különböző helyeken és módokon, úgy gondoltam, ideje írni róluk.
Érdekes módon eddig teljesen hidegen hagytak a szirének, különösebben sohasem foglalkoztam velük (pedig a tengeri legendák egyébként nagy kedvenceim); csak annyit tudtam róluk, amennyit egy gyakorló mesemondónak tudnia illik.
Olvasni kezdtem, és találtam pár érdekes dolgot.

1. A szirén, a hableány és a sellő (mermaid) három különböző dolog, bár gyakran összeolvadnak vagy összekeverik őket ilyen-olyan okokból. Utóbbi kettőért Andersen a felelős. A szirén és a sellő között az a különbség, hogy utóbbinak halfarka van, előbbinek pedig nincs.
Cserébe az ókori szirének (akik még Odüsszeuszt próbálták lecsalogatni a hajóról) még csak szépek sem voltak: madártestük volt, pikkelyes lábuk, és női arcuk. Csak a hangjuk volt szép. Később aztán, ahogy haladunk a romantika felé, egyre szebbek lesznek; emberi nővé változnak, és csak a lábuk marad madáré, majd az is átalakul. Később már hangszereket is kapnak, noha eleinte egyetlen eszközük a hangjuk volt.
2. A szirénekhez szokták hasonlítani Lorelei-t, aki ugyan nem is igazán népi, és inkább folyami, mint tengeri (valójában egy szikla a Rajna partján, azt is jelenti a neve, 'suttogó szikla'), de az közös bennük, hogy hajósokat csábítanak a végveszélybe. Pár héttel ezelőtt pont a Lorelei-sziklánál futott zátonyra egy tankhajó, és fel is fordult. Na szép.




3. Mindig gondolkozdtam rajta, mit csinálnak a szirének azokkal, akik a vízbe ugranak utánuk. A görögök szerint megölik és/vagy megeszik őket; mások szerint vízbe fojtják, vagy csak hagyják megfulladni. Olyat is olvastam, hogy korallá, hallá, egyéb tengeri herkentyűvé változtatják áldozataikat, így "játszanak" velük.















4. Olyat is olvastam, az olaszoknál, hogy szirének olyan nőkből válnak, akik a férfiak miatt vesznek vízbe, ilyen vagy olyan módon. Nekem ez egy szimpatikus elmélet - sok mindent megmagyaráz arról, miért is élvezik annyira a szirének, hogy férfiakat ölnek vízbe.

5. Egy 17. századi forrásban a szirének a többi állat között szerepelnek Noé bárkájának leírásában; külön rekeszt kellett építeni nekik. Ilyen rakománnyal nem irigylem az öreget... (Ez megint egy gyöngyszem. Noé bárkájának története nagy kincsesbánya...)

6. Egyes mesék szerint a szirének éjszakai lények; nappal alszanak.

Néhány érdekes szirén-feldolgozás:
Happletea (kis képregény az egyik kedvenc webes írómtól :D)
Szindbád és a Dreamworks nagy találkozása
Urban Pirate Sound System - Sing with the sirens

Mesemondást tanítani

Igen, lehet. Főleg, ha jó diákokkal dolgozik az ember :)

Dobpergés, dobpergés - elindult a Tarkabarka Hölgy első mesemondó tanfolyama! A helyszín: Újfehértó. A résztvevők: egy tucat lelkes óvónő és anyuka.

Még nekem is egészen új az élmény. Nagyon örültem, amikor felkértek; aki régebb óta követi a blogot, tudja, hogy szeptemberben már jártam náluk, mesélni az oviban és az iskolában. Sok jó emlékem volt a városról, a gyerekekről, és a felnőttekről is (meg a Pusi szeletről), szívesen vállaltam a hét óra vonatozást. Is.

Van valami vidám és megnyugtató abban, ha az ember utazik. Az utóbbi időben nagyon elfoglalt voltam (vidám, persze, de elfoglalt), és kicsit rám is ült a város; három és fél óra oda és vissza riasztónak tűnhet ugyan, de valójában engem kellemesen elringatott. Az ember ül a vonaton, zenét hallgat, rágcsálja a frissen vásárolt reggelijét/ebédjét, és bámulja a tájat. Nagy, lapos, havas, sok nyúllal és őzekkel. Nyugi van.

A csoportom mindenféle kevésbé kellemes körülmények miatt végül az óvoda irodahelyiségében ütött tábort; ez cseppet sem lombozott le senkit, sok jó ember kis helyen is elfér.

A tanfolyam a mesemondás körül forog (természetesen); öt alkalmon keresztül ismerkedünk azzal, mit, és főleg hogyan érdemes mesélni. A mesék mély értelmezése helyett ezúttal inkább a gyakorlaton van a hangsúly: ennek a csapatnak nem kell magyarázni, miért jó a mesemondás, mindannyiuknak van gyakorlati tapasztalata ezen a téren.
Elsőként csak beszélgettünk, felmértük egymást; szóba kerültek olyan érdekes témák is, mint a mesék cenzúrázása vagy átírása, és az is, kinek mi a kedvenc története, és miért. Értelmes, jó hangulatú társaságnak bizonyultak; nem nagyon volt olyan kérdés, amiben nem értettünk volna egyet. Ez persze nem feltétele egy tanfolyamnak, de mindenképpen jó érzés, ha így van.

Már várom, hogy jövő héten kezdődjön a játék :) Úgy döntöttem, a csapatot felmérve, hogy főleg a mese-repertoár bővítésén fogunk majd dolgozni, valamint azon, mik azok az alapvető eszközök, amikkel meg lehet fogni a háromtól hét éves korosztály figyelmét és lelkesedését. Lesz egy csomó kreativitás, még több mese, és vicces gyakorlatok a rögtönzésről is. Nem elméletem, hogy ennek a társaságnak nekem kell megmondanom a tutit; úgy gondolom, ha elég jól találom el a feladatokat, levonják majd a tanulságot ők maguk is. Sőt, remélem, hogy sok olyan ötlet születik majd a közös munkából, ami nekem is új lesz... a mesemondás már csak ilyen.

A muzsikáló kínzóeszköz, avagy a mesemondó ismét megcsinálja a házi feladatát

Mivel elvileg Bak jegyű vagyok (hogy vonatkozik-e rám vagy sem, arról inkább nem nyitunk vitát), rám hárult a nemes feladat, hogy a következő meseboncoló összejövetel tárgáyt előadjam. Ezúttal tehát kétszeresen megújult erővel estem neki a házinak, hasonlóan lelkiismeretes módon, mint a madaras mese esetében.

Hasonlóan mókás eredményekkel. Íme.

A hét feladványa a Muzsikáló ezüst kecske című történet.

Túl sok volt ez egy római koros régésznek.
Akik ismernek, azok nagyrészt ismerik már Lukianosz barátomat is, az ókor legjobb arc vándorszónokát (erről vita nincs). Nos, az ő írásai között található egy Phalarisz nevű szösszenet, ami ezzel a mesével kapcsolatban eléggé messzire vezető képzettársításokat, és nem kevés aggodalmas percet okozott nekem.

A fémből öntött állat ugyanis, amibe embert zárnak, és ő ettől muzsikál, az ókorban, kéremszépen, legendás kínzóeszköz volt.
(És nem a zene miatt)

Aki olvas angolul, az itt akár meg is ismerkedhet a bronz bika (brazen bull) nevű fantáziadús kivégzési módszerrel. Vigyázat, nyugalom megzavarására alkalmas)
Aki nem olvas angolul, annak dióhéjban: az athéni Perillosz, hírneves bronzöntőmester, a szicíliai Akragasz város zsarnokának, Phalarisznak kívánt kedveskedni ezzel a vadonatúj találmánnyal. Tulajdonképpen egy életnagyságú bikaszoborról van szó, mely belül üreges, és miután egy csapóajtón keresztül belehelyezték a delikvenst a belsejébe, le lehet zárni, és alá lehet gyújtani. A bronzszobor belsejében agonizáló áldozat üvöltését pedig egy cizellált csőrendszer muzsikává alakítja, a közönség szórakoztatására.

Javára legyen mondva, ez már a zsarnoknak is sok volt a jóból. A találmányt magán a perverz mesteren tesztelték, akit utána félholt állapotban lehajítottak egy szikláról. Magától a bikától azonban Phalarisz nem szabadult meg - így eshetett, hogy nem sokkal később, amikor elbukott, ő is a bika gyomrában fejezte be pályafutását.
Az ókor során különös előszeretettel használták a bikát mártírok sorozatgyártására - Hadrinaus császár Szent Eusztáciuszt és családját, Domitianus császár pedig Szent Antipast, Pergamon püspökét végeztette ki benne.

Arról, hogy honnan ered egy-egy történet, és milyen utat jár be, a legtöbb esetben nem érdemes vitatkozni. Nem is azért hoztam fel most a bika példáját, hogy arra utaljak, közvetlen köze lenne a muzsikáló ezüst kecskéhez (vagy a trójai falóhoz, vagy Pasziphaé bikájához, amiről megint csak nem akarok beszélni).

Csupán oda akarok kilyukadni, hogy ez a tanulmányaimból jól ismert motívum erősen rányomta számomra bélyegét erre a kedves kis népmesére...

Lábatlan madarak a paradicsomból, avagy a mesemondó megcsinálja a házi feladatát

Mivel hosszadalmas és bonyolult történések és találkozások eredményeképp sikerült belecsöppennem egy budapesti meseboncoló szakkör folyamatába, a január új feladatokkal szembesített: a csoport leendő résztvevői előre megkapták a boncolásra kitűzött mesét, hogy foglalkozzanak vele egy kicsit.

A Tarkabarka Hölgy, mint a jógyerek, neki is ült a házi feladatnak.
A meseboncoló kör egyébként érdekes volt, és élvezetes, és egyszer majd írok róla bővebben is; azonban, mint kiderült, alapvetően más oldalról ment neki a mesének, mint én. Ami nem baj, sőt, de ha már ennyit dolgoztam a házimon, szeretném, ha nem veszne kárba. És mivel már régóta ígérgetem, hogy lesz bővebben szó a mesemondók titkos műhelymunkájáról, úgy gondoltam, itt az alkalom - ezen a példán mutatom be, nálam hogyan is működik a mesegyártó folyamat.

Hát íme.

A szóban forgó mese a Grimm testvérek által közölt A kristálygolyó című alkotás, olvassátok el, különben gőzötök se lesz miről beszélek.

A bennem élő szarka természetesen kapásból kiszúrta a legérdekesebb dolgot - a tűzmadarat. Vele nem először találkozom már, mind népmesei szereplőként, mind főnixként szembejön olykor-olykor, de ha már itt tartottam, gondoltam, felfrissítem az emlékeimet.
A főnix mítoszát nagyjából mindenki ismeri (főleg a Harry Potter óta). A vélemények megoszlanak róla, hogy hány évig él, mielőtt elégetné magát, és hamvaiból új életre kelne - olvashatunk a forrásokban 500, 540, 560, 654, 1000, és 1461 éves ciklusokról is. Hésziodosznál 972 emberi generáció az élettartama. A rómaiak korában már az hírlett, a főnix élettartama egy Nagy Év (ami nagyságrendileg olyan 25765 év körül lehet).
Azt is tudjuk, hogy a főnix fészkét fűszerekből (fahéj stb.) rakja. Rokonáról, a perzsa huma madárról pedig az hírlik, sohasem száll le, mindig repül.
A népmesék tűzmadara (avagy parázsmadara) legendás almatolvaj, és sötétben világító tollairól híres. Itt a madár nem elég és újraéled, hanem ő maga a tűz.
A fenti mesében a tűzmadár felrepül, és lecsap rá a sas; a sas támadása kényszeríti a tűzmadarat arra, hogy elejtse a tojását, amiben a kristálygolyó rejtőzik.
Ez volt az első nyom.

Nemrégiben olvastam Sir Francis Drake utazásának krónikáját (Angol lobogó alatt a Föld körül), és felfedeztem benne valami nagyon hasonlót: a tengerészek messziről megfigyelték, hogy egy sirályszerű madár más madarakra támadott a levegőben, és addig nem hagyta nyugodni őket, míg el nem ejtettek valamit. A leírásban itt az szerepel, hogy a különös madár (a rablósirály) a többi madár tojását rabolta el így. Ez egyébként nem igaz, az általuk kifogott halakra pályázik, amit a csőrükben visznek, de hát nem minden tengerésznek jó a szeme. A sztori viszont kísértetiesen hasonlít.

És ha már Föld körüli út: nem Sir Francis volt az első, aki megtette. Magellán utazásának leírásában (Antonio Pigafetta tollából) ugyancsak találkozunk különleges madarakkal, melyeket ő a "paradicsom madarainak" nevez. Ezt számolja a tudomány a paradicsommadarak első európai forrásból származó említésének. (Az olvasók kedvéért: a 16. század elejéről van szó)

És hogy hogy jön ide a paradicsommadár? Két dolgot kell tudni vele kapcsolatban:

1. Piszok messziről jött Európába, és sohasem élő állapotban - a bennszülöttek, akik a tollakat, kitömött madarakat stb. eladták a kereskedőknek, valamilyen okból preparálás közben levágták a madarak lábait. Mivel nagyon sokáig paradicsommadár csak ilyen csonkított formában jutott el Európába, elterjedt a hiedelem, hogy ezek a "paradicsomból származó madarak" folyton repülnek, sohasem szállnak le, ezért nincs szükségük lábakra. Ez a hiedelem egyébként nagyon sokáig tartotta magát. Ismerős már?

2. A távol-keleit és délkelet-ázsiai madarak maradványai mindig kereskedők útján jutottak el Európába, sok-sok idő alatt; nevezett kereskedők elsősorban olyan egzotikus termékekért tettek eg ekkora utakat, mint amilyen a fűszer. Én ezek után nem csodálkozom, hogy a furcsa színes lábatlan madarak mítosza összefonódott a fűszerekkel.

Mindeközben Rómában...

Idősebb Plinius barátunk feljegyzi, hogy i.sz. 36-ban megjelent a főnix Egyiptomban - és mivel akkor már felvilágosult időket éltek, nem csak megjelent, de el is fogták, és rá is sózták a rómaiakra, akik nagy büszkén vitték haza és kiállították a Forumon, ünnepelvén a birodalom fennállásának közelgő 800. évfordulóját. A madár elég sokáig kókadozott kalitkájában a Comitium épülete mellett, ahová Clau-Clau-Claudius helyeztette. Plinius megjegyzi, hogy bár állítólag a madár Arábiából érkezett, nagy valószínűséggel hamisítvány volt.

A csattanó: Dubaiból nemrég hazatért ismerősök állítása szerint az arab állatpiacon most is lehet főnixet kapni, mely kísértetiesen hasonlít egy pirosra festett pávára.
Egyes trükkök 2000 év alatt sem évülnek el.

A "főnix" kilétére a festett madarakon kívül egyébként több gyanúsított is van: többek között a király paradicsommadár, és a nagy paradicsommadár (utóbbi latin neve Paradisaea apoda, mely lábatlant jelent, ugye sejtitek), és persze minden más madár, ami messziről jött és körülbelül piros. A mesemondónak nem tiszte ezt a kérdést eldönteni, mindenesetre érdemes tudni róla.

Ezen kívül a szorgos mesemondó foglalkozhat még a bölény kérdésével (aki a másik fordításban egyébként tulok), és az európai bölény (Bos bonasus) kultúrtörténetével, melynek utolsó vad példányát 1927-ben lőtték ki, de a korábbi időkben lelkesen vadászott nagyvad, és a legnehezebb szárazföldi állat volt Európában. Jobban mondva még mindig az, az állatkerti példányok utódainak folyamatban van a visszatelepítése. A dögöt úgy kell elképzelni, hogy 3 méter hosszú, magassága egy felnőtt férfi magasságával vetekszik, és 300-920 kilogrammot nyom. A szarvai pedig előre mutatnak. Pacsi a boszorkány legkisebb fiának, én elfutottam volna.

És ha igazán alaposak akarunk lenni, megfoghatja még a képzeletünket a tükör és a kristálygömb kérdése (mindkettő a jóslás eszköze), vagy akár a cethal is. Mindenképpen érdemes a részletekkel foglalkozni.

Nem azt mondom, hogy az ilyen nyomozások során valami hű de nagy igazságot tár fel az ember, vagy hogy eléri a mese valódi, mélyebb értelmét. Csupán annyit mondok, hogy egy mese is van olyan jó apropó arra, mint akármi más, hogy büntetlenül olvagassunk hosszú órákon keresztül a főnixek természetrajzáról. És kérdezzük meg a barátainkat is ;)

Tarkabarka cikk

Megjelent a Fordulópont 50. száma!
Benne több remek alkotás mellett a Tarkabarka Hölgy írása is:

Arthur király esete a törpeszarvassal - mesemondás a gimnáziumban

Arról szól, miért fontos a mesemondás a gimnazista korosztálynak, és miért jó. :)

Ennyi.

Kulcsszavak

Csak mert olyan trendi ilyet csinálni, és hogy a statisztikáknak is legyen végre valami haszna, íme a tavalyi év legnépszerűbb keresőszavai, melyek valahogy a Tarkabarka Hölgy blogjához vezették a világháló vándorait:

Candy cane magyarul - és tényleg én vagyok az első amit kiad a Google! Arcom leteszem. A fordítás egyébként árpacukor, legalábbis a klasszikus Mary Poppins könyvek alapján. Művelődjetek.

A negyedik király - és annak minden lehetséges változata. Lásd lejjebb :) Örülök, hogy segíthettem.

Aranyhaj barbie - nem nyilatkozom

Aranyhaj barbie levágható hajjal - Szerintem mindnek levágható a haja... rémlik, hogy kiskoromban kipróbáltam...

Hogyan lehet felmászni Rapunzel haján? - nagyon is lényeges kérdés. Lásd lejjebb.

grimm torony haj - haverok buli Fanta

Főállású banya - Csak részmunkaidőben, sorry

miből készül a műsebhely - azért se mondom meg!

tatunak az a száma amit wolf kati énekelt - arról lemaradtam, sorry. Norbi a nyerő.

általános iskolai fogalmazások - biztos megvannak még valahol...

:)
BUÉK.

Az én Rapunzelem, a ti Rapunzeletek, az ő Rapunzelük

Nos, mivel immár harmadszor is sikerült megnéznem a Tangled című alkotást a moziban (ami magyarul Aranyhaj és a nagy gubanc címen fut), és mivel legalább két tucat nagyon érdekes beszélgetést folytattam róla különböző emberekkel, úgy gondoltam, ideje kiírnom magamból mindazt, ami a mesével, és általában a Disney adpatációkkal kapcsolatban lecsapódott bennem.

EBBEN A BEJEGYZÉSBEN RAPUNZELRŐL MINT TÖRTÉNETRŐL LESZ SZÓ. EZ ITT NEM EGY FILMKRITIKA, DE TARTALMAZHAT SPOILEREKET, SZÓVAL ÚGY OLVASSÁTOK. ÉN SZÓLTAM.

Először is, a címről, ha valaki nem tudná: a film angol címe Tangled (amit nehéz lenne szó szerint lefordítani, gubancosat jelent leginkább, amit a magyar cím meglehetősen hűen vissza is adott), de a Disney az utolsó pillanatban változtatta meg. Eredetileg Rapunzel néven futott volna, ami itthon nem sokat mond, mert a toronyban ülő hosszúhajú királylány meséjét vagy név nélküli királylánnyal ismerjük, vagy aranyhajú királylányként, vagy Raponc(ka) néven. Más nyelveken viszont nagyon is egyértelmű volt, melyik meséről van itt szó, és a gyártó azért változtatta meg, mert túl lányosnak gondolták, és nem akarták, hogy az emberek az eredeti népmesére asszociálva csak a lányaikat vigyék rá el.

Nos, annak, aki nem ismerné: a Rapunzel mesének ("Királylány a toronyban", AaTh 310) két fő vonala ismeretes; a világ rengeteg kultúrájában előfordul. Az első ismert változtat talán Zál és Rúdábé perzsa legendája, a mesevilág legvagányabb albínó hercegével és egy gyönyörű, fekete fürű hercegnővel. Itt a hajon való felmászás még elmarad, a herceg visz kötelet.
Az eredeti mese nagyjából így foglalható össze (tudományosan megcsonkíott formában):
Terhes asszony olyasmit kíván meg, ami csak a szomszéd boszorkány kertjében található; lopás közben rajtakapják, és az életéért cserébe odaígéri meg nem született gyermekét a boszinak.
(A gyermeket a kívánt ennivalóról nevezik el; Rapunzel egy salátafélét jelent, de az olasz verzióban pl. Petrezselyem a lány neve.)
A boszorkány egy toronyba zárja a lányt, ahol az hosszú hajat növeszt, és mostohaanyját minden nap azon húzza fel és azon ereszti le.
Egyszer aztán arra jár egy királyfi, meglátja a lányt, felmászik a haján, puszi-pacsi, megszöknek együtt.
A boszorkány üldözőbe veszi őket, de különféle kalandok után végül megmenekülnek.
Happy End.

A Grimm verzió ennél egy kevéssel sötétebb és komolyabb, ahogyan azt a tesóktól megszoktuk. Ott a királyfi megtalálja ugyan Raponckát a toronyban, de esze ágában sincs megszöktetni; viszont rendszeresen látogatja. Ennek az lesz a következménye, hogy pár hónappal később Raponcka a maga ártatlanságában megkérdezi anyucit, miért szorítja derékban a ruha... a boszorkány dühös lesz, levágja a lány haját, és kiűzi őt a toronyból. Amikor a herceg legközelebb látogatóba jön, a hajfonaton felmászva a banyát találja a szobában, aki levágja a kezeit, megvakítja őt, és kidobja a toronyból. A herceg addig addig vonszolja magát az erdőben míg meg nem hallja Raponcka hangját; a lány énekét követve egymásra találnak, és Raponc könnyei varázslatos módon meggyógyítják a fiú sebeit. Mindeközben a boszi a hajfonatot kapmóra akasztva megpróbálna lemászni a toronyból, de leejti a fonatot, és örökre a toronyban ragad.
Happy End.

Nos, Disney-ék valahol a kettő között vannak. És akárki akármit olvasott a filmről: a film márpedig jó. Uff.

Be kell hogy valljam férfiasan, engem a Raponc sztori sose vonzott. Ismertem, de nem izgatta különösebben a fantáziámat; valljuk be, nem egy nagy történet. Ellenben felmerül vele kapcsolatban egy rakat olyan kérdés, amiről a mesemondó tudja, hogy minden értelmes gyerek háromévestől fölfelé feltétlenl meg fogja kérdezni - és az eredeti sztori nem ad választ egyikre sem (ami nem csak engem idegesít, hanem láthatóan a kölyköket is). Például, hogy mi lesz Raponc eredeti szüleivel. Vagy, hogy mi a fészkes fenét csinál egy lány egyedül egész nap egy toronyban? Vagy, hogy hogy vitte fel a boszi a toronyba, amikor még nem volt haj? Vagy hogy mit csinál annyi hajjal, de tényleg? És hogy miféle királyfi képes... na, de ez már a Hófehérkénél is felmerült.
Azt kell mondanom, hogy a Disney film humoros és nagyon szerethető módon válaszolja meg ezeket a kérdéseket; az ő magyarázataikkal együtt összeáll egy egésszé a történet. Oké, lehet hogy egy népmesében nem is kell mindent megmagyarázni, de mondja ezt az ember annak a két tucat négyévesnek, akik márpedig tudni akarják.

Ami a főszereplőket ileti: jah, Rapunzel úgy néz ki a filmben, mint egy Barbie baba, de mégsem. Egyrészt, mondjatok nekem olyan tündérmesét, ahol a királylány nem a leggyönyörűbb nő az egész világon, vagy legalábbis a végén nem válik azzá. Ugyanez a királyfival is. Azért ez nem nagy szentségtörés. Másrészt, nekem ez a Raponc egy nagyon szimpatikus, kedves Raponc volt, totál naiv, mezitlábas, és mégis vagány. Ártatlanul lelkesedő. Mégis milyen legyen egy csaj aki egy toronyban nőtt fel, he?
Ami a srácot illeti: ÉN megvettem. Kilóra. Kövezzetek meg.
("Másom sincs, csak a rossz hírem...")

Ami pedig a népmesék ősi szimbolikáját illeti: szerintem Disney-ék igenis megfogták a lényeget. Adott a mostohaanya, aki bezárva és elrejtve tartja a lányt, egyrészt, hogy ki ne derüljön, hogy nem a sajátja, másrészt, mert addig fiatal, amíg a lány a kislánya. Ismerősen hangzik? A Rapunzel mint népmese a felnőtté válás és az ártatlanság elvesztésének meséje arról, hogy nem lehet örökké egy toronyban élni, akkor sem, ha mindenkinek úgy lenne jobb. És nézzetek körül, kedves feministák, nagyon sok lányt még a mai nap is egy srác kell, hogy kihozzon abból a toronyból, mert maguktól kevesen másznak le...
A film egyébként felvonultatta az összes fontos motívumot, ha a Grimm-mesét vesszük alapul: a növényt az elején, ami miatt a gyerek a boszihoz kerül; a haj levágását; a fiú átverését; a gyógyító könnyet, még az éneket is. Sőt, a Grimm verzió konkrétan említi a kampót is, amire Rapunzel a haját akasztja, hogy fel tudja húzni a boszit a toronyba. Persze ezen felül volt még rajt egy csomó sallang, pl. a repülő lámpások (amit nem bántam, mert jó ötlet, és ha megfigyelitek, ugyanúgy gyulladnak fel, ahogyan a lány haja világítani kezd, ami szerintem nagyon szép kép volt). Volt benne persze éneklés is, de engem speciel nem zavar, mert néha, főleg ebben a taknyos téli időben, kell az embernek a shiny-happy-joy-joy zene is.
Egyébként meg az eredeti mesében vagy egy elem, ami Disney-ért kiált, és megis kihagyták: a mesebeli Rapunzel tornyában beszélnek a bútorok. Ezt persze már ellőtték annyak idején a Szépség és a szörnyeteg-ben. Csak hogy tudjátok, ezt se a Disney találta ki.

Nah, ennyit a meséről. Én azon az állásponton vagyok, hogy ha egy mese-verzión gyerekek milliói nőnek fel, akkor azt a verziót legalábbis érdemes ismerni - mert komolyan, mi tesz egy bizonyos meseváltozatot "hivatalossá", ha nem az, hogy több millió ember azt ismeri és fogadja el?
Egyébként meg, ha Disney nem lett volna, tizedennyit se gondolkodtam volna az utóbbi időben Raponckán, és tuti, hogy nem olvastam volna el azt a húsz verziót, amiket így igen.
Ennyi.

Két link

Az egyik:

A TEDxYouth konferencián elhangzott előadásom a mesemondásról! Végre felkerült ez is a többi közé :)

Itt láthatjátok.

A másik:

Sharon Wood amerikai mesemondó meséli a Bús királyfi (Sad Prince) című magyar népmesét. Tőlem hallotta, de természetesen nem szó szerint adja vissza! :) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én imádom :)

Hallgassátok meg!