Carol úgy döntött, nem hagyhatom el az országot anélkül, hogy még egyszer ne találkoznánk - és szokása szerint nem is állt meg itt a tervezésben (saját állítása szerint kihasználta az alkalmat, hogy turista lehessen a saját országában): így aztán ma reggel nyakunkba vettük az országutat, és meg sem álltunk Massachusettsig.
A hely neve Old Sturbridge Village - egy 1830-as évekre berendezett, hatalmas skanzenről van szó (volt is csereprogramjuk a szentendreivel), ahová összehordtak jó néhány házikót New England minen szegletéből, szépen felújították őket, és megpakolták kosztümös színészekkel, akik ott laknak, sütnek-főznek, ruhát varrnak, élnek - és megnyitották a nagyközönség előtt. Hát, ha engem kérdeztek, kevés nagyobb buli van az ilyesminél.
Gyönyörű napunk volt, napsütéses, de nem túl forró, árnyékban kellemesen hűvös - súlyos gyógynövényillat volt a skanzenben, és gyantaillat a fenyőfák alatt. Körbesétáltunk - megnéztük a házakat, a farmot a gyümölcsössel és a szénapajtával, az öreg iskolaépületet (egy főkötős, fiatal tanítónő üldögélt a katedrán, és egy vaskályha állt a terem közepén, téli tanításhoz), a kis boltot (ahol egy főkötős öreg nénitől megtudtuk, hogy néz ki a dohánytekercs és a cukortömb, és hogy ha készpénzünk nincs, tojást és egyéb terményeket is elfogadnak), felültünk a hajóra és tettünk egy kört a folyón (sikerült úgy időzíteni, hogy a régész srácon kívül, aki a hajót vezette, csak mi voltunk a fedélzeten - láttunk teknőst, hódot, meg minden egyebet).
A nap fénypontja kétségkívül a postakocsi volt - láttatok már sok ilyet mindenféle filmekben, tudjátok: csomagok a tetőn, kocsis a bakon, utasok összezsúfolva odabenn, szép nagy kerekek, két erős igásló... hát megmondom nektek, ilyen kényelmetlen utazásban még életemben nem volt részem, pedig csak ketten ültünk benne Carollal, és csak egy rövid kört tettünk a piactér körül. A lelkemet is kirázta. Nem akarok belegondolni, milyen lehetett napokat utazni egy ilyenen...
Mindent összevetve a skanzen nagyon csinosan és igányesen felépített hely. A kertek szépek és ápoltak (és minden növény neve ki van írva), a házak érdekesek, a műhelyek valódiak (tényleg dolgozik bennük a kovács, a kádár, a kelmefestő, meg amit akartok, és tényleg zakatol a fűrészmalom), és igen, betévedtünk a múzeumboltba is, és ott aztán volt minden, ami szem-szájnak ingere (favödörből árulták a cukorkát, és egyáltalán, minden olyan volt mint száz-egynéhány évvel ezelőtt...).
(Aki látta a South Park legutóbbi részét, az most kacarászhat nagyokat. És igen, a színészek tényleg nem esnek ki a szerepükből... ha az úton találkozol velük, megemelik a cilinderüket és jó napot kívánnak, kedélyesen elcsevegnek veled a farm ügyes-bajos dolgairól, vagy elmagyarázzák, mi hogy működik... de mindig mindig in character...)
A legmókásabb dolgog az egész élméyben az volt, hogy tele volt a skanzen városi iskoláscsoportokkal. Mivel a mesemondók mindenhol V.I.P., elég sokat beszélgettünk a színészekkel (még egy mesemondót is meghallgattunk a plébánia pajtájában ülve - előre figyelmeztetett minket, hogy ha a plébános kérdezné, akkor imaóra volt...) - hát, volt néhány történetük arról, mit nem tudnak a városi kölykök a vidéki életről... (néhány gyöngyszem: 1. gyerekeket úgy kellett levenni a buszról, mert féltek, hogy a fű hozzáér a lábukhoz. 2. "Mikor fejik meg a bikát?" 3. tehénre: "Nézzétek mekkora mókus!" és így tovább... okéoké, otthon is el lehetett hitetni a kölykökkel hogy minden tehén lila...).
Egy iskoláscsoportot kerülgettünk egész nap; a kerámiaműhelyben nagyon édesek voltak, hangos "hűűűűű" meg "haaaa" meg "aztazállat" kiáltásokkal kísérték a korongolási folyamatot; valahányszor a mester húzott egyet az agyagon, mindig felvisítottak a csodálkozástól. Kipróbáltak mindenféle játékokat; amikor Carol megmutatta nekik, hogyan kell gólyalábazni, azt hittem, leborulnak a lábai elé.
Több érdekes társasággal is találkoztunk: egy iskoláscsoport 19. századi ruhákba volt öltöztetve: kislányok virágos főkötőben, fűzős cipőcskében és köténykében, kosárral a karjukon; fiúk térdnadrágban és szalmakalapban (mint akiket a Váratlan Utazásból szalajtottak...). Kóválygott egy cserkészcsoport is a környéken, és a főtéren kötélhúzást rendeztek (boy scouts. egyenruha, piros kendő, meg minden).
A többiről beszéljenek a képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése