Eredeti történetek

Ezzel a fordítással sikerült előrukkolnom az "Original story" kifejezésre így éjfél környékén. Eredeti történet olyasmit jelent, amit te magad találtál ki, vagy ha nem is, legalább te gyúrtad össze mesélhető egésszé, te alakítottad ki a szöveget, a történéseket, és minden egyebet, ami egy jó sztorival jár. Eredeti történet lehet egy mese, amit te írtál; egy történelmi esemény; vagy akár egy személyes sztori is.

A mai (utolsó előtti) Kezdő órán sor került az osztályunk által alkotott eredeti történetek bemutatására. Mostanra már nagyon összeszoktunk; mindenki vidáman és felkészülve érkezett. Vagyis majdnem mindenki; jó tizenöt perc késéssel, amint épp az értékelő lapokat osztottuk, esett be az este hatodik mesélője, teljesen kifulladva, és azzal nyitott, hogy most kapta rajta a szomszédban lakó kedves barátságos háziasszonyt, amint épp lopott a házából... ez már önmagában megért egy történetet. Amint kicsit összeszedte magát, önként jelentkezett, hogy elsőként léphessen színpadra (mert aztán haza kellett rohannia és megbirkózni a következményekkel). Mivel hivatására nézve óvónő (mégpedig az alapján, amit eddig láttunk belőle, nem is akármilyen), egy kis történetet rakott össze egy plüss kutyáról és arról, hogy egy kislány hogyan talál neki nevet. Volt vele egy plüss kutya is a színpadon; láttuk rajta, hogy a gyerekek nagyon szeretni fogják... (a kutyáról magáról kiderült, hogy harminchárom éves. Húszat simán letagadhatott volna...)
Miután óvónéni elviharzott hogy eldöntse, feljelenti-e a szomszédasszonyt vagy sem, én következtem. Az én eredeti sztorim, nem fogjátok kitalálni, történelmi esemény volt: Almásy László expedíciójáról meséltem Gilf Kebir körül és arról, hogyan találta meg Zerzura elveszett oázisát. Tegnap elpróbáltam egyszer a mesét Sara és Joshua előtt, és nagyon pocsékul ment; mára viszont sikerült meggyőznöm magam, hogy tulajdonképpen három hónap kutatás után jóval többet tudok már a témáról, mint amennyi tíz percbe belefér, úgyhogy akár lazára is vehetem a dolgot. És lőn. Nagyon élveztem a mesélést; a kedvenc pontom az, amikor megkérdezem a közönséget, látták-e az Angol beteg című filmet, és ha igen, emlékeznek-e a főhős nevére; majd elárulom nekik, hogy a név Zsadányi és Törökszentmiklósi Almásy László Ede, és megkérdezem, szerintük ez angolnak hangzik-e... úgy tűnik, magyar szavakkal fűszerezve minden mese jobban csúszik.
A következő mesélő Karen volt, egy pici gömböc forma hölgy, aki hivatására nézve romantikus regények írásából él, a színpadon pedig a legcinikusabb, legjobb humorú személy az osztályban. Egy személyes sztorit mondott el egy családi ebédről, melynek során nagyi díjnyertes pitéjére sajnos nagyon sok macskaszőr került - majd a család, nem hagyván kárba veszni a kincset, szemöldökcsipesszel szőrtelenítette a pitét hosszas órákon keresztül... Karen pusztán a szóhasználattal elérte, hogy mindenki szakadjon a röhögéstől.
Sara is a mai listán szerepelt; úgy döntött, az eredetiségre való tekintettel előrukkol a nagyközönség előtt is azzal, hogy valójában pogány, és előad egy mesét, amit az őszi-téli rituálékon szoktak mesélni (az ártalmatlan fajta, nem a vérben fürdős fajta. Sara a legjobb fej boszi akit ismerek :) A történet nagyon szép volt, az évszakokról szólt meg a világ teremtéséről meg arról, milyen szép dolog a tél meg a téli égbolt. Énekelt is egy kicsit, egy dalt amit ő írt és egy barátja zenésített meg. Sarát mindig jó hallgatni, született mesemondó.
Sara után következett Daranda, osztályunk nagyágyúja - lehet, hogy néhányan született mesemondók vagyunk, de Daranda őstehetség. Úgy áll és mozog és beszél a színpadon, mintha ötven éve ezt csinálná - és nem veszi észre. Most jött ide valami eldugott hegyi faluból, gyönyörű zengő mély Tennessee akcentussal, és ebben az osztályban mondott először mesét. Minden egyes alkalommal leesünk tőle a szék alá. Ráadásul Daranda mindenkit szeret; sütit hoz az osztálynak, hűtőmágneseket festeget velünk a szünetben, mindenkihez van egy kedves szava és egy bájos mosolya, és mérhetetlen alázattal áll hozzá a tanuláshoz és a mesemondáshoz is. Szivacsként szív magába mindent amit hall, egyszerre hallgat mesemondást, irodalmat, szociológiát és csillagászatot. Mellesleg meg húsz évig rendőr volt, és mindannyian tudjuk, hogy ha bármikor bármelyikünk bajba kerül, ő lesz az első, aki rárúgja az ajtót a rosszfiúkra. Mindannyian imádjuk a mesemondó kurzus közös szupernagyiját... aki ezúttal egy saját maga által kitalált történetet hozott nekünk egy almáskertről és egy pici arany hernyóról. És természetesen egy kosár gyönyörű piros almát is ráadásképp.
A sort Sandra zárta. Nagyon kedves csaj, mindig kislányosan bájos mosollyal áll színpadra, és még sohasem láttuk rosszkedvűnek; könnyen nevet, és sokat. Mellesleg pedig vak, bár látónak született - ma arról mesélt nekünk, hogyan vakult meg egy orvosi műhiba következtében, aminek semmi köze nem volt a szemeihez. A történetet úgy adta elő, mintha valaki másról beszélne, és csak a legvégén árulta el, hogy ő volt a főszereplő; olyan volt az egész, mint egy különösen megrázó Dr. House epizódot hallgatni. Arról is mesélt, hogyan jutott túl mindenféle megpróbáltatásokon, és milyen a mindennapi élete; a végén pedig mindenki kapott tőle kis kártyát amin rajta van a Braille ábécé, és a saját nevünk is. Az osztály testületileg szipogott a történet végére, és főnökasszony hangosan fújta az orrát, pedig a történet inkább felemelő volt, mint szomorú; Sandra épp a második diplomáját csinálja, és mivel ez az osztály annyira király, hogy mindenhonnan vannak benne emberek, nem is itt ér véget a története. Az egyik osztálytársunk ugyanis kórházakkal foglalkozó toborzó személy, és úgy gondolta, ez pontosan az a sztori, amit a fiatal medikusoknak mindenképpen hallani kell; Sandra hamarosan turnéra indul...
Azt kell mondanom, meglepően jó csapat gyűjt össze ebben az osztályban. Eleinte aggódtunk, hogy sok olyan személy is felvette az órát, akinek semmi köze a mesemondáshoz, és majd ímmel-ámmal fogják csinálni; de ma rá kellett döbbennünk, hogy így a félév végére megszerettünk mindenkit, és nagy lelkesedéssel hallgatjuk egymás történeteit. Van közöttünk mindenféle mesélő, mindenféle mese, és mindenféle ember; de a félév folyamán olyan dolgok kezdtek történni szinte teljesen maguktól, pusztán a mesemondásnak köszönhetően, amikre nem számított senki. És mindenki kíváncsian várja, a következő heti előadók mivel fognak meglepni minket...