Interaktív mesemondás: így lesz a szerepjátékból egyetemi kurzus

Immár hivatalosan is hivatalos: a tavaszi félévben kreditért fogunk szerepjátszani. Bezony.

Mert, mint ahogyan arra sikerült a nagyfőnököt teljesen véletlenül ráébresztenünk, a szerepjátéknak és a mesemondásnak nagyon sok köze van egymáshoz.

(És aki nem olvasta volna: mesemondókkal játszani külön jó dolog.)

A dolog ott kezdődött, hogy egy fellépésről hazafelé jövet a kocsiban elkezdtünk beszélgetni, és valahogy a tündéres játékunkra terelődött a szó. Nagyfőnök érdeklődéssel hallgatta a dolgot, majd egy idő után rákérdezett, miről is van szó tulajdonképpen; elmagyaráztuk neki, hogy a szerepjáték egyfajta interaktív mesemondás, ahogy a szereplők és a mesemondó közösen alakítják a történetet. Ez persze azonnal megfogta a fantáziáját, mint minden jó mesemondónak; szó szót követett, a dolog vége az lett, hogy miért is ne legyen a tavaszi félév "Speciális mesemondó előadás" témája az RPG. És lőn.

(Lehetett választani a szerepjáték és a rákos betegek személyes sztorijainak dramatizálása között. Úgy döntöttünk, hogy bár az utóbbi nemes feladat, a tavaly megalkotott műsort felesleges lenne idén újraírni...)

Természetesen, mivel nagyfőnök lelkes ugyan, de szerepjáték tekintetében érintetlen hajadon, a mesemondó tanszék tapasztaltabb tagjaira hárul a feladat, hogy az óratervet összehozzák. Először is el kellett döntenünk, mit akarunk játszani a félév során, és hogy mit akarunk olvasni hozzá. Mert ugye nincs egyetemi kurzus olvasmányok nélkül; sikerült közösen néhány remek könyvet kiválogatnunk a szerepjáték miértjéről és hogyanjáról, kulturális, történelmi és pszichológiai hátteréről. Az utóbbi időben sokat foglalkoznak a témával, még egy remek TED előadás is kerekedett belőle, nem volt nehéz dolgunk.

Ami a játékokat illeti: természetesen a klasszikusokkal kell kezdeni (AD&D), de abból csak keveset játszunk (igazán sajna, hogy az amcsiknál nem létezik a M.A.G.U.S., akkor nosztalgiázhatnék is egyben); utána következik majd a Changeling, mint a mesemondók osztatlan kedvence (ráadásul ami New Orleans a vámpíroknak az Appalachia a tündéreknek, úgyhogy helyben is vagyunk). Utána teszünk némi kitekintést a vérfarkasok háza tájára is tanár úr külön kérésére; végül pedig a társaság szavazhat, mi egyebet játszana még szívesen. Itt aztán majd következik egy tavaszi szünet (heti kétszeri játszásról beszélünk), ami után is az osztály megalkotja majd a saját játékvilágát, játszik abban is egy keveset, majd az egészből színpadra tesz egy interaktív előadást, amiben a leendő közönség is részt vehet.

Are we having fun yet? :D

És hogy mi köze van ennek a mesemondáshoz?

Először is: sohasem szabad lebecsülni az önfeledt játék fontosságát az emberi fejlődésben és kultúrában. A szerepjáték-mozgalom modern jelenség, de az ötlet korántsem új; kedvenc szír-görög szónokom, Lukianosz, például írt olyan párbeszédet, amiben a pireuszi kikötőből hazafelé sétáló ifjak ugyanezt a műfajt űzik. Homo ludens. Ennyi.

Másodszor: a szerepjáték gyakorlatilag mesemondás. Színészet csak minimális van benne (kivéve, ha LARPolsz, de azért odáig elsőre nem merészkednénk az újoncokkal, hehe); az emberek többé-kevésbé megszemélyesítik a karakterüket, de leginkább leírják mit tesz, és közösen improvizálva alkotnak meg egy egységes történetet, amit mindenki élvez.

Harmadszor: nagyon sok játék (azok mindenképp, amiket mi játszani fogunk) mítoszokra, legendákra és egyéb hagyományos történetekre épít. Minél többet tudsz róluk, annál esélyesebb, hogy a karaktered túléli a kalandom, muhaha.

Negyedszer: Figyeljetek meg egy csapat gamert a természetes környezetükben, például táplálkozás közben. Amikor a fajtársak felismerik egymást, jellegzetes ösztönös viselkedési formákat mutatnak; ismerkedésük nagyrészt azzal telik, hogy képzeletben átélt kalandokat mesélnek egymásnak, és olyan poénokat mondanak, amiket csak egy fajtájukbeli ért. Kapiskáljátok már? Abban a pillanatban, hogy átéltük a kalandot, történet lesz belőle. Nem valóságban megtörtént személyes sztori, hanem fantasy mese. Egy mesemondó szemszögéből érvényes, előadásra érdemes történet.

Ötödször: A fent idézett források minden mást elmondanak. A szerepjáték kreatív alkotás, közösségi szórakozás ahol emberek időt töltenek együtt személyesen és nem a számítógép előtt (jobb esetben), csoportosan, és különben is, minek magyarázom.

Hatodszor: milyen gamer az, aki ne akarná az alábbi mondatot legalább egyszer kiejteni a foga kerítésén: "Tanár úr, legyen szíves rendelni fél kiló kockát az osztálynak a WoD kalandokhoz..."

Tanulság: ha van valami, amit szívesen csinálsz, találd ki, hogyan teheted hasznossá... aztán keress vele pénzt. Avagy kreditet.