Sárkányokra vadásztam.
A játék nagyon egyszerű: kell hozzá egy Met belépő meg egy fényképezőgép.
A feladat: találj annyi sárkányt, amennyit csak tudsz.
A szabályok:
1. Ha valamit sárkánynak hívnak, akkor az sárkány. Akkor is, ha nem néz ki sárkánynak.
2. Ha valami sárkánynak néz ki, akkor sárkány. Hacsak nincs valami más lényként azonosítva (értsd: a sárkánynak kinéző, "mitikus lény porcelánon" megjelölésű kép sárkánynak számít.)
Ennyi. Nyitásra oda is értem a múzeumba; hat és fél órát töltöttem a küldetés teljesítésével.
A végeredmény:
126 kiállítási tárgyon találtam sárkányt. Mivel egy tárgyon sok esetben több sárkány is jelen lehet, a Metropolitan sárkánypopulációja alsó hangon is 200 körülre tehető.
A vadászatról csak annyit mondanék, hogy nagyon jó buli volt. Szisztematikusan vonultam végig a kiállításokon, tárolótól tárolóig; elég hamar kifejlődött a sárkányszenzorom, és csak akkor torpantam meg, ha sárkány vagy sárkányszerű forma került a látókörömbe. Meglepően jól elrejtett sárkányokat is megtaláltam viszonylag könnyen. Ezen felül pedig még izgalmas is volt a játék, kincskeresés-jellegű - minden újabb felfedezett sárkány óriási sikerélményt jelentett, főleg, ha olyan helyen bukkant fel, ahol egyáltalán nem vártam volna. Ilyenből pedig volt bőven.
Amíg nem kezdi el tudatosan keresni őket az ember, addig nem is döbben rá, hogy a sárkányok mindenhol ott vannak - az ókori Közel-Kelettől a 19. századig, Japántól Bizáncig, az iszlám művészettől a görög vázafestészetig. Egyetlen műfaj sem mentes tőlük: láthatók porcelánra festve, elefántcsontból, jádéból, kőből, fából faragva, agyagedényekre pingálva, páncélokra domborítva, zászlókra varrva, nyílhegyekbe öntve, kardpengékbe vésve, balta- és lándzsafejekbe kovácsolva, szőnyegekbe szőve, kódexekbe festve, gemmákba és pecsétnyomókba vésve, terrakottából égetve, gyöngyházzal kirakva, vízköpőként, puskákon, számszeríjakon, ládikákon, falikárpitokon, nyergeken, szentek és istenek alatt és felett, ruhákra hímezve, bronzba és aranyba öntve, színes téglákból kirakva, kardmarkolatként, edényfülként, iniciáléként, merőkanálként, és természetesen, nem utolsó sorban, az ajándékboltban is.
Rutinos sárkányvadászként az ember arra számít, hogy az ázsiai szekció lesz a legzsúfoltabb. És nem téved. Úgy tűnik, akármerre hajítanék el egy követ, mindenképp sárkányt találnék el vele (de a teremőrök már így is csúnyán néztek rám, a kődobálás nem segített volna a dolgon). Ott nem nagyon kell keresgélni. Az antikvitáshoz nem fűztem vérmes reményeket, de gyakorlott mesemondó lévén nem voltam teljesen tanácstalan: az "ahol Iaszón van, sárkány is van" elvet követve ott is sikerült néhány példányt levadászni. Az ókori Közel-Kelet meglepően sok eredményt hozott, bár erősen támaszkodnom kellett az 1. szabályra - nem a tárgyakat néztem, hanem a cetliket, mert magamtól egyik figurát sem azonosítottam volna sárkányként. Megérkezvén a középkorba viszont megint könnyű dolgom volt: Szent György lépten-nyomon felbukkant, és hozta magával az elmaradhatatlan ellenfelet is. De az kell mondanom, egy kiállítás sem volt teljesen sárkánymentes: többször át kellett vágnom például a giccsgalérián (ami 17.-19. századi művészetként fut, és tele van rózsaszín porcelán nippekkel, pfuj), és még itt is akadt egy kancsófülként rejtőző fenevad. Az iszlám művészet szekcióban több tőrmarkolaton is találtam pirosan csillogó szemű arany sárkánykákat, támadásra készen összetekeredve.
A múzeum feliratai nem minden esetben törték magukat, hogy megkönnyítsék a helyzetem: ezért kellett meghoznom a második számú szabályt, mely szerint ha valami sárkánynak látszik akkor az is. Sok esetben egyáltalán nem írták ki, mit ábrázol a tárgy, csak azt, hogy micsoda (övdísz, tőr, stb.); máskor elütötték a dolgot "mitikus állatalak" vagy "zoomorf szimbólum" vagy egyéb hangzatos jelzővel.
Apropó, ha már a mesemondásnál tartunk: nagy örömmel fedeztem fel a múzeumi programban, hogy délelőtt mesemondás van a gyerekeknek az alagsori könyvtárban. Nosza, oda is evett a fene, megálltam a hátsó sorban egy csomó totyis és a szüleik sorfala mögött. Hát. Nem voltam elragadtatva.
Egy ősz hajú hölgy (gondolom, a könyvtáros) ült a kis közönség előtt, egy képeskönyvet magasra tartva, és a Twelve Days of Christmas-t szavalta, olyan értetlen csodálkozással, mintha most hallaná életében először. A gyerekeket nyilván nem kötötte le. Amikor végül átvergődött mint a tizenkét napon, egy fiatalabb nő vette át a mese nem létező fonalát, aki egy másik képeskönyvet kinyitva elkezdett felolvasni a kínai újévről. Azt hiszem, egy olyan színvonalas intézmény, mint a Met, utánanézhetne annak, mit is jelent az, hogy mesemondás...
Egy szó mint száz, a sárkányvadászatot ajánlani tudom csak mindenkinek. Többek között azért is, mert motivál rá, hogy végigtalpalj a sok kilométer hosszú kiállításokon; benézel minden tárolóba, de nem ragadsz le az összes tárgynál; nem érzed úgy, hogy az információ elöntötte az agyadat, mert van valami, amire koncentrálhatsz. Nem kell feltétlenül sárkánynak lennie, de kezdőknek csak ajánlani tudom.
Főleg, ha gyerek is van a társaságban. Múzeumba menni gyerekkel trükkös dolog; fél szemmel figyeltem, a kis látogatók hogy veszik a Metropolitan lenyűgöző méreteit és kínálatát. Széles volt a skála: a kislánytól, aki a görög csarnokban lezöttyent mellém a padra, és közölte hogy "unom ezt az emeletet" - a fiúig, aki lelkesen magyarázta az anyukájának, hogyan készül a szamurájkard; a fiútól, aki hangosan ordított az anyjával, hogy "azonnal mondd meg, hol vagyunk!" - a másik fiúig, aki a kínai kertben vidáman visongva futott körbe, hogy "we are in Chinatown!". Persze a felnőttek is legalább ilyen változatosak voltak. Könyvet lehetne írni a múzeumban elcsípett párbeszédekből.
Végezetül pedig, mivel már annyit beszéltem a sárkányokról, íme néhány jól megérdemelt kép. Megkímélek mindenkit attól, hogy kirakjam mind a 126-ot...
Akit érdekel a többi is, vagy kérdése van, csipogjon. Jó vadászatot mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése