Természetesen nem bírtam távol maradni.
Úgy volt, hogy ma könyvtári mesélés helyett PhD jelentkezéseket fogok beadni; de tegnap este (éjjel) meglepő módon sikerült letudnom a legfontosabb dolgokat, és úgy döntöttem, mégsem lehet csak úgy otthagyni az ötödikeseimet búcsú-mesélés nélkül. Tudtam, hogy a könyvvásár még mindig tart, és a tegnapihoz hasonló káosz volt várható; mégis, gondoltam, még ha nem is lesz alkalmam mesélni, legalább jókedvem lesz tőlük. Lett is.
A dolog a tegnapihoz nagyon hasonlóan zajlott. Ajtó kinyílik, ötödikesek betódulnak; zsivaj, tolongás, nagy mennyiségű pénz könyvekre való eltapsolása, amivel csak egyetérteni tudok. De a negyedikesekkel ellentétben meglepően hamar túlestek a dolgon, és kezdtek odaszállingózni hozzám megkérdezni, mikor mesélek. Ennek persze nem lehetett ellenállni; testületileg átvonultunk a számtógép-terembe, ahol kevesebb volt a könyv, viszont több a hely, és hirtelen gurulós székeken ülő kölykökkel voltam körbevéve. Előszedtem az első sztorit ami az eszembe jutott - a karácsonnyal kapcsolatban ötlött fel bennem, hogy zseniális kis csoportom nem hallotta még Dame Ragnell történetét. Juhú. Sajnos a mese felénél egy gimnazista osztály akart bekéredzkedni a számítógépekhez; időt kértem tőlük, és felgöngyöltem a mesét, de a könyvtáros kisasszony a záró mondat közepén azért még egyszer az arcomba mászott a gyerekeken keresztül, hogy biztos ne felejtsem el. Huh. Ötödikesek kitódultak, tinédzserek betódultak, és nagy hirtelen vége is lett a félévnek...
Alig várom a folytatást!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése