Városi egér, mezei egér

A beadandó dolgozatok végeztével egy heti szégyentelen döglés következett (ideát nincs vizsgaidőszak, cserébe azért, hogy egész félévben szorgosan dolgozunk). Tegnap pedig eljött az idő, hogy a tavasziasan langymeleg Tennessee-t elhagyva New York-ba költözzek az ünnepekre, Kata barátosnémmal városi egér - mezei egeret játszani, mely felállásban, gyengébbek kedvéért, én lennék a mezei egér.

A repülés továbbra is egy élmény. A Johnson City reptér zsebkendőnyi; két biztonsági őr, és fél tucat "egyéb" alkotja a teljes személyzetet. A pici atlantai gépen összesen voltunk vagy harmincan; orromat az ablakhoz nyomva néztem, ahogy átrepültünk az Appalache-hegység felett. Tennessee felülről is nagyon csinos képet mutat.

Atlantában aztán zajlott az élet; mindenki utazik az ünnepekre. Különösen sok katonát láttam, nagy hátizsákokkal, és sokszorosan bemondták, hogy a tömegre való tekintettel mindenki legyen óvatos, és jelentse az őrizetlen csomagokat. Hurrá. Két repülő között megálltam venni egy hamburgert; amikor a fickó felvette a rendelésem, és megkérdezte a nevem, figyelmeztettem, hogy ne tegye, ha jót akar... de ragaszkodott hozzá, hogy le tudja írni, úgyhogy bemondtam. Egy darabig pislogott, aztán ráírta a dobozra, hogy "Piros ing"...
(Star Trek rajongók előnyben)

Az Atlanta-New York repülés gyönyörű volt. Verőfényes napsütésben szálltunk fel, és úgy repültünk észak felé; alattunk egyre több és több lett a felhő, míg végül egyetlen összefüggő fehér tengert alkottak. Megint az ablakhoz passzíroztam az orromat. Ahogy valahol a hátunk mögött elkezdett lemenni a nap, először a felhő-hullámok egyik oldala váltott halvány rózsaszínre; azután a horizonton körben kibomlott egy teljes szivárvány; azután fokozatosan egyre sötétebb lett, míg végül lemerültünk a felhőtakaróba, és minden szürkévé változott. Ahogy a szemeimet erőltettem, hogy lássak valamit, fénypontok bukkantak fel, csillagszerűek, de alattunk; egy-egy pillanatra láttam őket, mielőtt megint elnyelte őket a tejszerű köd. Azután egyszerre több és több bukkant fel, és ahogy a felhők alá értünk, kinyílt alattunk New York City teljes éjszakai kivilágításban; nem sokszor mondok ilyet, főleg nem New Yorkra, de lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Az autóutakon hosszú fényfolyók mozogtak, fehér az egyik oldalon, piros a másikon; a lámpák kirajzolták a vízpartot, és a fekete vízen csak egy-egy hajó volt kivilágítva; láthatártól láthatárig pislákoltak a lámpák, rendezett sorokban és félkörökben, minden elképzelhető színárnyalatban. És ez még csak nem is a karácsonyi kivilágítás volt.
Ha tehetitek, repüljetek éjszaka.

Kata a reptéren várt; négy óra repülés után még három óránkba (!!!) került a reptérről hazavergődni a New Jersey-i lakásba. Busz, metró, metró, vonat; végül csak hazaértünk, pizzát rendeltünk, beszélgettünk. A mai nap késői keléssel, kajavadászattal, filmezéssel és punnyadással telt. Még jó két hétig itt leszek; hamarosan a nyakunkba vesszük a várost...